Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704. országos Illés 1917 február 24-én, szombaton. 397 iparunk idáig fejlődött, ahol ma van. 1912— 1913-ban 10,800.000 koronát adott a magyar ál­lam iparfejlesztési czélra. Ebből 15 uj gyár alakult 1,400.000 korona alaptőkével, 35 gyár kibővült, átalakult 3,200.000 korona tőkével és kölcsönt kap­tak iparvállalatok 2,900.000 koronát. A magyar államnak ez a pénze mind a bankok zsebébe ván­dorol. Mikor tehát iparfejlesztésről beszélünk, akkor a banktőke legyen kissé szerényebb s ne akar­jon minden érdemet tantiémként magának elköny­velni. Mert nem szabad elfeledkezni a magyar állam iparfejlesztő tevékenységéről, de még sokkal kevésbbé szabad elfeledkezni annak az intelligen­eziának munkájáról, amelynek tevékenysége lehe­tővé tette, hogy a bankoknak iparvállalatokba dele­gált igazgatói évenként ezernyi és százezernyi osztalékokat tehessenek zsebre. Annak a mérnöknek, művezetőnek, munkás­nak, mely a magyar iparban dolgozik, van leg­alább olyan érdeme a magyar ipar fejlesztése te­rén, mint a finanszírozó banknak. En tudom, hogy mérnök, művezető, sőt egyszerű munkás is talált lei már eljárást, melylyel az ipart tökéletesíteni lehet, de még nem olvastam egyetlenegy bankár­ról sem, hogy valamilyen találmánynyal az ipart előbbre vitte volna. Az iparfejlesztés terén min­den eredményt önmagának tulajdonítani, az nagy mértékű frivolitás, mert itt van érdeme az állam­nak, van érdeme annak az intelligencziának, amely­nek rossz és hitvány fizetést ad a tőke. Ha az az intelligenczia, az a középosztály, mely a gyárak­ban dolgozik, amerikázni kezdene, akkor azok a nagy osztalékokat beszedő kezek igen hamar elnyu­godhatnának. Illő volna, hogy ha már becsületesen meg nem fizetik azt a munkát, legalább hagyják meg azt, hogy az iparfejlesztés elsősorban az állam­nak és az ott dolgozó intelligencziának az érdeme. A bankoknak a háborús konjunktúrát kihasz­náló tevékenysége ellen tiltakozott a múltkor báró Madarassy-Beck t. képviselőtársam, azt mond­ván, hogy a bankok egyáltalában nem használják ki a háborús konjunktúrát, mert ami forgalmat az élelmiszereknél elértek, az igen kis perczentje annak a forgalomnak, mely az országban az élelmi­szerek terén van. Ezt elhiszem, azonban egészen bizonyos, ha akárminő kicsiny is az a perczent, mégis nagy árfelhajtó hatással voltak a bankok, mert a piaezon nem az szabja meg az árat, aki legtöbbet vásárol, hanem az, aki a legjobban fizeti. Mindig a legjobban fizető szabja meg az árnivót, és ha megjelenik egy bank és igen kevés árut vesz, de azt mondja, hogy veszek minden áron, akkor azzal a kicsi kvantummal emeli a többinek az árát, és a gyengébb tőkeerejű fogyasztó kénytelen azt az árat megfizetni, amelyet a bank kínál. De vannak adatok, amelyek mutatják, hogy a bankok tény­leg foglalkoztak háborús konjunktúra kihasználá­sával. Pl. 1916. szeptemberében öt millió korona értékű szappant foglaltak le a hatóságok. Polónyi Géza : Sokat kellett mosakodni ! Halier István: Mikor kutatták, kik a tulaj­donosai ezeknek a tételeknek, a következő listát kellett megállapitani. A szappan tulajdonosai kö­zött van a Pesti Kereskedelmi Bank két tétellel, az Angol-Osztrák Bank 15 tétellel, a Hungária bank 2 tétellel, a Központi Bank 1 tétellel, a Magyar Leszámítoló Bank 1 tétellel, . . . (Az elnöki széket Simontsüs Elemér joylalja el.) ... az Országos Iparbank 2 tétellel, a Zivnostenska Bank 1 tétellel, a Kassai Jelzálog Bank' 3 tétellel, a Munkácsi Kereskedelmi bank 2 tétellel, a Maros­vásárhelyi Takarék 1 tétellel. Miért vásároltak ezek a bankok tömegesen szappant ? Vájjon tényleg azért, amit Polónyi tisztelt képviselőtársam jegvzett meg az előbb, hogy legyen elég anyag az önmosakodásra ? Vájjon azért, hogy veszteséggel túladjon rajta ? Vájjon azért, mert biztosítani akarja a saját tisztviselői­nek szükséges kvantumot ? Ilyen naivságot nem fog róluk elhinni senki. Vásároltak azért, mert látták, hogy a szappan ára mindennap horribilis mértékben megy fel, tehát a szajnpannal igen jó háborús üzletet lehet csinálni. Ilyen adatok százával vannak és így hatásta­lan az a tiltakozás, hogy a bankok a háborús kon­junktúra kihasználásával egyáltalán nem foglal­koztak. Tudunk eseteket, amikor a szegedi, a szabadkai, a kolozsvári törvényszék súlyos fog­házzal és pénzbirsággal büntetett asszonyokat, akik 30—40 tojást vettek és bevitték a vásárra, hogy egy pár fillér haszonnal tovább adják, paraszt­embereket, akik 20—30 bárányt vásároltak, hogy néhány korona haszonnal eladják. De arra nem tudunk eseteket, hogy ugyanezek a törvényszékek elitélték volna azokat a bankokat, amelyek óriási tömegben vásároltak ugyanigy czikkeket és adtak el ugyanigy nyereséggel. Ebben látjuk mi a két féli 1 elbánást és ebből következtetünk mi arra, hogy igenis a kormány bizonyos nyomás alatt él, amelyet a banktőke gyakorol reá. Förster Aurél: Az Unió klub ! Halier István : A gazdák kongresszusán igen erősen panaszolták az eljárást, amelyet a malmok­kal szemben gyakorol a kormány. Megállapították, t. i. hogy mig a múlt esztendőben a búzának és a rozsnak makszimális ára mindössze 80 fillértől 1 koronáig emelkedett, addig a bankoknak engedé­lyezett őrlési haszon ennél jelentékenyen nagyobb. Én már régebben eszközöltem számításokat, ame­lyekből az tűnt ki, hogy 1915-ben, ha egy bank a legdrágább áron vásárolt 10 métermázsa búzát, fizetett érte 420 koronát, az akkori őrlési arány szerint ki őrölhetett belőle 980 kilogrammot és en­nek ára fejében 463 koronát kajjott. Polónyi Géza : Hát a korpa '! Halier István : Minden benne van. 1916-ban ugyanezt az alapárat véve, tehát ismét 420 korona kiadást számítva 10 méter­mázsa után, az őrlési perczent megváltoztatása és az árak felemelése révén már 498 korona 50 fillért tud belőle produkálni, vagyis a plusz 35

Next

/
Thumbnails
Contents