Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-704
február 24-én, szombaton. 398 704. országos ülés 1917 korona, métermázsánként 3 korona 52 fillér, amikor a gazdának plusza mindössze 80—100 fillér. Ha j^edig nézzük a műmalmokat és a vámmalmokat, vagyis a kis gazdasági egyedeket a nagyokkal szemben, akkor is tapasztaljuk ezt a kétféle elbánást, mert a vámmalomnak csak természetben szabad a vámot kivenni és értékesíteni és igy az ő őrlési dijának makszimumát számítva, makszimális haszna métermázsánként 4 korona 20 fillér, mig a műmalom egy métermázsánál 7 korona 80 fillér bruttó hasznot ér el. Már most a malmok mit adnak le ebből a haszonból a munkásságnak ? Az igy dédelgetett malmok legalább birnak-e valami szocziális érzékkel, ezt a nagyobb hasznot legalább arra forditják-e bizonyos mértékben, hogy saját munkásaik háborús nehézségein segítsenek? Felmer Frigyes, megállapítván Ausztriának és Magyarországnak nemzeti jövedelmét, kiszámítja azt is, hogy melyik iparágnál müyen arányú a tőkésitett munkabér a produkezió értékéhez képest. Kimutatja, hogy mig általában az iparágaknál a tőkésitett munkabér 18—30%-a a produkezió értékének, addig a malmoknál mindössze 2%, A szeszgyárakra, a sörgyárakra sem Ausztriában, sem Magyarországon ki sem mutatja ; ugy látszik, ott sincs semmi dicsekedni való. De nem is csodálkozom ezen, mert én pl. beszereztem a Viktória-malomnál egy pár munkabéradatot és konstatáltam, hogy azok a malmok, amelyek — amint már egyszer egy beszédemben kimutattam — 30, 40, 50 és 60%-os haszonnal dolgoznak és tőkéjük ennyi perczentjét keresik meg egy esztendőben, munkásaikat a következőképen fizették az 1916-ról 1917-re átmenő héten. Pl. Egyik munkásnak volt 5 napra a munkabére 4 koronájával: 20 korona, hadipótléka mindössze 4 korona 20 fillér, ebből aztán levonás történt lisztre, betegsegélyzőre, ugy hogy ez a munkás a hétvégén 17 korona 70 fillért kapott. Egy másik munkás, akinek nevét nem fogom felolvasni, mert nem akarom üldözésnek kitenni, ugyancsak öt munkanapon át keresett 17korona 70fillért, egy harmadik hat munkanapon át — mindenütt négykoronás munkabér és 4 korona 20 filléres drágasági pótlék mellett — keresett egy héten 28 koronát, ebből levonva a lisztjárulékot, maradt 20 korona 50 fillér. Aki ma munkásokkal dolgoztat, az tudja, hogy teljesen tanulatlan napszámosnak ma fizetni kell 6—7—8—10 koronát. 15—16 éves gyermekek keresnek akárhány helyen 30—40 koronát, a legnehezebb munkát végző malommunkások pedig, akik esztendők óta dolgoznak, egy olyan vállalatnál, amely a háború alatt tőkéjének 60—70%-át keresi meg, hetenként 23—24—-28 koronát keresnek. Hadi felügyelet alatt vannak ezek a malmok. Hát vájjon a kereskedelmi vagy honvédelmi minister ur nem érdeklődött soha sem, hogy a háborus konjunktúrát igy kihasználó tőkés vállalatok hogyan fizetik most a háborús drágaság közepette a maguk munkásaikat, hogy ezek a vállalatok, amelyek annyi szabadságot élveznek és annyi kedvezésben részesülnek, teljesitik-e a legelemibb kötelességeket, amelyekkel egy magyar vállalat most munkásaival szemben tartozik ? Ugy látszik, nem érdeklődtek sohasem, mert lehetetlennek tartom; hogy ha csak egy figyelmeztetést, egy intést kaptak volna, akkor 1917. januárjában ilyen munkabért fizetnének. Azt mondotta Madarassy-Beck tisztelt képviselőtársam, hogy minden országnak olyan a bankja, amilyent megérdemel. Hát én szembeszállók ezzel a kijelentéssel. Minden országnak olyan a bankja, amilyen a bankárja és Magyarország megérdemelné, hogy más bankárjai legyenek. Magyarország megérdemelné, hogy olyan bankárjai legyenek, amilyenek vezetik a nemzetiségi pénzintézeteket, hogy olyan bankárjai legyenek, akik nemzeti birtokpolitikát csinálnak, akiknek lenne nemcsak osztalékot adni, hanem kulturális czélokra is áldozni. A szász pénzintézetek évi nyereségüknek 20%-át adták nemzetiségi és kulturális czélra, az oláh pénzintézetek 6—7%-ot szoktak adni, a magyar pénzintézetek 1—1'5%-át ha adják; azfc hiszem, hogy még azt sem mindenütt. Más bankokat és más bankárokat érdemel ez az ország, olyanokat, akik igenis, melegen éreznek a nemzettel, minden olyan kérdésben, amely a nemzetnek erősödésére, a nemzeti erő fejlődésére, a meglévő erő kímélésére irányul. Most egy uj jelszót vettek fel a bankok, t. i. a többtermelés jelszavát. Természetes dolog, hogy ez most jelszónak igen népszerű, többtermelést akarunk valamennyien, mert ezt szükségesnek tartjuk. Én azonban akkor, mikor a bankoktól hallom ezt a jelszót hangoztatni, ezt nem tekintem semmi másnak, mint egy czégérnek, melyben elrejtik az előre sejtett agrár hoch-konjunkturának kiaknázására való törekvéseket. A holtkéz helyett az aranykéz akar gazdálkodni Magyarországon. Az aranykéz a bank, amely azt mondja, hogy neki itt óriási hivatása van, mert nagy tőkével, szorgalommal, igen nagy apparátussal emelni fogja a magyar föld produkezióját és Magyarország nemzeti vagyonosodását. Bizonyos átmeneti időre a bankoknak ez a tevékenysége tűrhetőnek is látszik ; talán nagyobb eredményt tudnak elérni, mint hogyha a mezőgazdasági termelést a kisbirtokossággal kapcsolatosan fogjuk fejleszteni. En azonban a bank hivatását abban látom, hogy a bank hitelezője legyen a földbirtokosnak és ne tulajdonosa a földnek. Ha a bankok a többtermelést csakugyan szolgálni akarják, akkor ne vonják el az agrárhitel elől előre is azokat a tőkéket, amelyekre óriási szükség lesz. Pedig már most is azt teszik, hogy a pénzt saját vállalkozásukra fordítják. Hol fog kapni a mezőgazdaság a háború után olcsó hitelt, amelyre az intenzív gazdálkodáshoz feltétlenül szüksége van, ha a bankok maguk fektetik a tőkét gazdálkodásba? A bankok feladata, hogy szervezzék az-agrárhitelt, a zöld-hitelt, az ingó jelzálog-hitelt, hogy igy az intenzív gazdálkodást megkönnyítsék. (Helyeslés báljélől.)
