Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704. országos ülés 1917 február 24-én, szombaton. Wó anyanyelvű magyar állampolgárok igényt emelhetnek, de amely kiirtott volna minden olyan törekvést, amely . autonómikus jogokra, elszakadásra vagy az államban külön állam képzésére irányul. (Ugy van! balfelöl.) Ha a ministerelnök ur erélyesen küzdött volna ez ellen, akkor nem következhetett volna be az, hogy-ő jóhiszeműségével indokolja, hogy nem látta a veszedelmet olyan imminensnek, mint aminőnek mások látták és mint aminő ez valóban volt. Ez az ő jóhiszeműsége okozta az ő ballépését, az ő mulasztását, okozta azt, hogy Erdélyt a román háború küszöbén nem látta el a kellő védelemmel. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Amily arányban szaporodnak e világ-kataklizmának gazdasági és szellemi áldozatai, amily mértékben növekednek a kulturjavak romjai, amily mértékben ölt mind nagyobb ós nagyobb méreteket a világégés, olyan mértékben fogy a mi önbizalmunk ahhoz, hogy a végzetesen rohanó eseményekbe bárminő emberi energia latbavetésével is szabályozólag, irányitólag, mérséklőleg tudjunk belefolyni. A vértenger már torkunkig ér és fojtogat bennünket és mégis minden oldalról azt halljuk, hogy a vérontást megszüntetni lehetetlen. Nő a nyomor, nő a szenvedés s milliók siralma, jajgatása tölti be a levegőt. Szaporodnak a gyászruhák és maholnap nem találunk ismerőseink közül, akinek szivén a háború gyógyíthatatlan sebet ne ütött volna. Es mégis az egész világ humanizmusa nem tud enyhülést hozni ebbe a rettenetes szenvedésbe. Ugy látszik, akár Marsnak, akár az örökbékének legyünk hivei, le kell mondanunk arról, hogy a közeljövőt befolyásolni tudjuk. A háborúnak, ugy látszik, önmagát kell megemésztenie, hogy a béke az ő tetemén keresztül lépve újból elfoglalhassa helyét a lelkekbe. Ilyen hangulatban nehéz a múlttal és jelennel szemben kritikát gyakorolni. A kritikának megfelelő pszichológiai bázist mindig csak a javithatás reménye tud adni. Ez a remény pedig ma rendkívül gyenge, rendkívül tökéletlen. Nem lehet tehát azon csodálkozni, hogy a közvélemény mindinkább a jövő problémái felé fordul figyelmével, annak a jövőnek a problémái felé, amelyben újból a béke energiái fogják elfoglalni a harczi zaj helyét. Kell hogy rokonszenves legyen minden gondolat, minden szó, minden tanulmány, minden ötlet, amely valamivel hozzájárul a jövő problémáinak megvilágításához, kialakításához, a jövő munkaprogrammjának kiképzéséhez. A kritikát, természetesen, múlttal és jelennel szemben teljesen jogosnak tartom. Magam azonban csak azokkal a kormányzati tényekkel szemben kívánom gyakorolni, amelyek olyan elveknek konzekvens • kifelezői, amelyek a jövő programmjában is előreláthatólag nagy szerepet fognak játszani. Bármennyire is hálás volna tehát végigmenni a kivételes hatalom alapján KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxiv. KÖTET. kiadott kormányrendeleteknek összegyűjtött, de nem rendezett oklevéltárán és szemléltetni azt a kormányzati bölcseséget és rátermettséget, mely e rendeletekben mutatkozik, én eltekintek ettőlj hogy kimeritőbhen foglalkozhassam két problémával. Azért e kettővel, mert ugyanezzel foglalkozik most a nyilvánosságnak csaknem minden orgánuma, sajtó és kongresszusok, mind e kérdéseket feszegetik, de azért koránt sincsenek annyira tisztázva, hogy azok jobb megérleléséhez a legszerényebb tehetséggel is ne lehessen valamiképen hozzájárulni. Az egyik probléma az, miképen fog a kapitalista államból kialakulni a szoczialista állam, miképen fogja az államhatalom a köz, a milliók érdekében megfelelő korlátok közé szorítani a kapitalisztikus tőke közgazdasági tevékenységét ? miképen fogja az egyéni szabadságot a társadalom javára törvényesen korlátozni ? hogyan fogja a tőke jelenleg rendkívüli módon tapasztalható kizsákmányoló tevékenységével szemben a népek millióit megvédelmezni? hogyan fogja, megvédelmezni azokat, kik a legválságosabb időkben megvédelmezték a trónt és azt a területet, ahol a tőke kifejti az o tevékenységét és azt az államot, melytől nekik is joguk van védelmet követelni. ? A másik probléma, amelylyel foglalkozni kívánok és melylyel szintén foglalkozik hozzáértő és dilettáns, jó és rosszhiszemű agitáczió egyformán: hogyan lehet a legfőbb nemzeti jövedelmünket alkotó mezőgazdaság hozamát ugy emelni, hogy az megfeleljen a reánk váró terheknek s hogy azt a mezőgazdasági népességet, mely a rettentő időkben az állam legnagyobb erősségének bizonyult, megerősítse és az államnak még jobb védelmezőjévé tegye? A párt, amelyhez tartozni szerencsém van. mindig erős küzdelmet folytatott e házban és azon kivüí is, a gazdasági liberalizmus azon faja, helyesebben elfajulása ellen, mely az ügyesebbnek, az erősebbnek feltótlen érvényesülési jogát hirdeti. A valódi közgazdasági szabadság előttünk sohasem lehetett az egyeseknek, legtöbbször lelkiismeretben könnyelműeknek feltétlen joga az érvényesülésre. Ez visszavezeti az államot az ököljog őstermészeti állapotába. Ez felszabaditana minden brutalitást és abba az állapotba vezetne vissza, melyből minden kultúrállam ki akar emelkedni minél magasabbra. Mert minden kultúra arra törekszik, hogy a társaságban élő emberek számára a megélhetést viszonylag kellemessé és lehetőleg könnyűvé .tegye. Ezért követelte a néppárt állandóan, hogy legyenek megvonva azon határvonalak, ameddig az egyéni haszonkeresés elmehet és amelyen túl minden kípése már visszaélés, a nép és az állam ellen elkövetett hűn. Törvényeket sürgettünk a kis ekszisztencziák védelmére, a tőkének, a gazdasági erőben hatalmasoknak visszaélései ellen, nehogy az erősek korlátozatlan regard nélküli tevékenysége milliók elnyomatását és szenvedését okozza. 50