Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704, országos ülés 1917 február 24-én, szombaton. 39] Szükséges ez azérfc is, mert az eddigi törvényekben az előfeloéeél az volü, hogy az illető először büntetőjogilag felelősségre legyen vonva és a bűntény meg legyen állapitva. En attól tartok, hogyha ezt a sok esetet — mert lesz talán 30—40.000 — mind egyszerre erdélyi bíróságainkra zúdítjuk, nagyon nehéz lesz ezt keresztülvinni. így tehát adhoc bíróságokat kellene delegálni, amely községről-községre járjon ; az ilyen biróságban legyen egy birósági tag delegálva, azonkívül egy megyebizottsági tag, egyet psdig a polgárság válaszszon. így lehetne a birósági személyzettel takarékoskodni. (Helyeslés.) Fejtegetéseim végén még röviden egy másik kérdésre akarok áttérni, t. i. a Romániába átszökött katonaszökevényelv és hazaárulók visszatérésének kérdésére. (Halljuk ! Halljuk !) Most, Dákórománia, Nagyrománia álmának összeomlása után ezeknek törekvése az lesz, hogy visszaözönöljenek Magyarországba. Ezt minden áron — nem mondom megakadályozni, — de meg kell nehezíteni. (Helyeslés. Felkiáltások balfelől: Meg kell akadályozni!) Megakadályozni nem lehet, mert a mi állampolgáraink és ha bűnhődnek, kötelességünk visszafogadni őket ; azonban azt lehet tenni, hogy oly szigorral büntetjük ezeket, hogy elmegy a kedvük visszajönni. (Helyeslés.) Ezért a tisztelt kormányt kérem, intézkedjék aziránt, hogy ezek vizsgálat nélkül ne jöhessenek át. (Helyeslés.) Sajnos, tudomásom szerint már 5000 ilyen román visszajött. Lehetséges, hogy az 5000 között elczipelt egyének is vannak és lehetséges, hogy néhányan a románok közül is erőszakkal lettek elczipelve saját testvéreik által ; azonban a zöme mégis olyan, akik saját szándékukból mentek át. Tehát nemcsak a jövendőben kell szigorú vizsgálatot tartani minden ilyen visszatérő egyén felett, hanem a már visszatért 5000 egyénre nézve is szigorú vizsgálatot kell indítani. (Helyeslés.) T. ház ! A román kérdés az utolsó évtizedekben mintegy lidércznyomásként volt érezhető Erdélyben és Magyarországon. (Igaz! Ugy van!) Most talán elérkezett a pillanat, hogy ettől a lidércznyomástól szabadulhatunk. (Igaz! Ugy van!) Es talán hálával fogunk tartozni azon román jjolitikusok iránt, akik elég vaksággal voltak megverve, hogy ellenségeink sorába léptek s ezáltal a kérdés ily megoldását tették lehetővé. (Helyeslés.) Ráth Endre : Kinyitották a szemünket ! Schmidt Károly: Mindenesetre szükség van a kérdésben böles belátásra. E tekintetben tökéleletesen egyetértek dr. Beck Lajos tegnapi beszédével. Bizonyos tekintetben bizonyos szabadságokat meg kell nekik adni ; azonban, akik hazaárulást követtek el, akik megszöktek a katonai kötelezettség elől, azokat drákói szigorral kell büntetni. (Általános helyeslés.) Én bizffm abban, hogy a kormány ezt meg fogja tenni s ily reményben tudomásul veszem a jelentést. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Ki a következő szónok? Szepeshäzy Imre jegyző: Haller István! Haller István : T. ház ! Igazán nemcsak a konvenczionális parlamenti szokásnak kívánok eleget tenni, midőn néhány refleksziót fűzők előttem szóló t. képviselőtársam beszédéhez. (Halljuk ! Halljuk !) Én is abban a helyzetben vagyok most, mint a ministerelnök ur a legutolsó interpellácziós napon, t. i. azt mondhatom, hogy sajnos : abban a ritka helyzetben vagyok, hogy egyetérthetek az első szótól az utolsóig mindazzal, ami a túlsó oldalról az imént elhangzott. (Helyeslés bal felöl.) T. ház ! Az erdélyi betörés idején, az azt követő napokban Ugron Gábor t. képviselőtársunk és Huszár Károly, Urmánczy Nándor, Zboray Miklós, Ráth Endre, Győrffy Gyula, Holló Lajos. Kállay Ubul képviselőtársaim szóvátették itt mindazt, amit a t. képviselő ur most elmondott. Konstatálták, amit ő most konstatált egy német tiszt elbeszélése nyomán, hogy egynéhány ütegnek ügyes elhelyezésével, néhány száz embernek oda dirigálásával hetekig meg lehetett volna védeni az erdélyi szorosokat. Időt lehetett volna adni arra, hogy ez a menekülés no legyen oly fejvesztett, s annak a temérdek milliónyi vagyonnak, amely állatban és terményben ott veszett, legalább jó részét meg lehetett volna menteni. Elpanaszolták innen, hogy a hatóságok a legnagyobb fejvesztettséget tanúsították. Rendelkezéseket adtak ki, melyekkel megakadályozták, hogy a közönség maga kisebbítse azt a kárt, amely bekövetkezett. Elmondták, hogy direkt utasítások jöttek, hogy a népet félre kell vezetni és meg kell nyugtatni akkor, midőn a hatóságok már tudták, hogy nyugalomnak semmi helye nincs. Mert amit a t. képviselő ur most elmondott, hogy megyékben, községekben, nem egy helyen, száz helyen tudták : mi készül, ugy hogy a közönség teljesen el volt készülve azokon a hírforrásokon keresztül, amelyek mint állandó kommunikácziók keletkeztek a határon át, — mindezt elmondtuk mi is, s akkor a túlsó oldalról azt vetették szemünkre, hogy ezt a rettenetes nemzeti veszedelmet," ezt a borzasztó kárt, a millióknak ezt a borzasztó szenvedését is az ellenzék pártpolitikai czélokra akarja kihasználni, demagógiát csinál, holott csak érző magyar szívvel, okjektive, minden kertelés nélkül azt mondtuk el, amit a t. képviselő ur jól megkésve elmondott most. (Ugy van balfelől.) Azt mondja t. képviselőtársunk, hogy közvetlenül az erdélyi betörést követő narjokban általános volt a felháborodás, az elkeseredés Erdélyben pártkülönbség nélkül. Mindenki azt mondta: lehetetlenség oly kormányzatban bizni, oly kormányzathoz ragaszkodni . . . Gündisch Guidó: Ezt nem mondta! (Felkiáltások balfelől: Az erdélyi közönség mondta!) Haller István: Legyen nyugodt t. képviselő ur, ha én nem másolom is a szavakat, de az értelmet mindenesetre híven adom vissza! Gündisch Guidó: Ez az önök tendencziája volt! Épen azért hallgatott ő, mert ez az önök tendencziája volt! Buktatni a kormányt, — ezt