Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704. országos ülés 1917 f nult meg gondolkozásuk módja. így pl. nagyon jellemző, hogy Brassóban a háború első évében ha nagy győzelem hire érkezett a harcztérről, a románok nem lobogóztatták fel házaikat (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) s mikor egyszer egy szász ismerősöm egy román ügyvédtől kérdezte, miért nem lobogózzák fel házaikat, akkor gúnyosan azt felelte, hiszen mi semlegesek vagyunk. Ráth Endre : Jó munkapárti választó volt. Gueth Gyula: De ízetlen ! Miskolczy Imre: Több komolyság! Schmidt Károly: Egy brassói szász ember egyszer azt a szellemes megjegyzést tette a háború alatt, hogy neki nem kell újságokat olvasnia, mert mikor a kávéházba megy, megfigyeli a szomszédos román asztaltársaságot és ha azok savanyu pofákat csinálnak, akkor nekünk a hareztéren nagyon jól megy a dolgunk, ha ellenben sugárzik az arezuk az örömtől, akkor mindenesetre valami baj van nálunk a hareztéren. (Igaz ! Ugy van ! bal/elől.) Ezek az elemek mindig tájékozva voltak arról, mi történik Romániában és pedig egészen alaposan az utolsó detailig. így pl. dr. Bajuleszku felesége, annak a Bajuleszkunak, ki a román uralom alatt Brassó polgármestere volt, hetekkel a román invázió előtt, eldicsekedett azzal, hogy majd a románok alatt az ő férje fog polgármester lenni, (ügy van ! ballelöl.) A román intelligencziának ez a része sohasem mulasztotta el, hogy nyilvánosan lojalitását hangoztassa, de azért, mikor a románok betörtek, azokat tárt karokkal fogadta, velük fraternizált, s midőn a románok kitakarodtak, velük ki is ment. A románok kisebb része az, mely — legalább Erdélyben — lojálisán a magyar állameszme álláspontjára helyezkedett. Ezeket azonban a román közvélemény árulóknak tekinti és hogy nem bántak velük Magyarországon ugy, mint Bukarestben bántak a törvényhozás egy tagjával, ez csak annak köszönhető, hogy itt az államhatalomtól féltek. Én nem akarom gyanusitani román testvéreimet, kik között nekem is jó barátaim vannak, de ezek eltagadhatatlan tények, amelyeket felhozok. (Igaz! Ugy van! baljelől.) És az is tény, hogy az invázió alkalmával nem tartották szükségesnek elmenekülni. Ebben a tényben a legjobban nyilvánul meg az érzelem. Az itthon maradt románok vagyona nem csökkent, sőt ellenkezőleg midőn hadseregeink a határszéli megyékbe jöttek, ők voltak azok, akik mindennel ellátták a hadsereget és ezzel igen jó üzletet csináltak. De a román alsóbb rétegek vagyona más módon is gyarapodott. Mihelyt menekültek a falvak lakói, a román csőcselék azonnal hozzáfogott a fosztogatáshoz, elczrpelt mindent, amit elvihetett, bútort, ruhát, fehérneműt, edényeket. Huszár Károly (sárvári): Allatokat! Schmidt Károly : Amit pedig el nem vihetett, vagy ami nem tetszett neki, azt elpusztította. Mikor a menekültek hazatértek, többnyire üres falakat találtak. Legjobban jártak még azok, hol az illető oláh atyafi elég kapzsi volt, hogy az ebruár 24-én, szombaton. 389 egész házat a bútorzattal együtt birtokába vette, mint pl. a barczarozsnyói román pap, ki a szász pap lakásába költözött, ott nagy dinom-dánomokat rendezett és most sajnálni fogja valahol Moldvában, vagy Oroszországban, hogy a menekülésre engedett idő rövidsége miatt a szép paplak bútorait és berendezését magával nem vihette. A fosztogatók nemcsak hogy megtartották vagyonukat, hanem még gyarapították is és habár részben legalább sikerült nekünk ezt újból elszedni tőlük, de igen sokat megrongáltak, elástak, sőt a folyóba dobtak. Mindazonáltal az a veszedelem mégis fenyeget, miután saját vagyonukat érintetlenül megtartották, hogy a birtokviszonyok Erdélyben eltolódnak. Ezt a kártérítés által kell megakadályozni. A kormány kijelentéséből azt lehet kimagyarázni, hogy a kormány főleg azért nem akarja a kártlanitás elvét kihirdetni, mert attól fél, hogy a kártérítéshez szükséges nagy összegek az állam pénzügyi erejét meg fogják haladni. Habár nem osztom egészen ezt a nézetet, mert utóvégre is, ha milliárdokat költöttünk, akkor 150 millió korona több vagy kevesebb kiadás nem játszik nagy szerepet, (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) mindazonáltal mégis kívánatosnak tartom, hogy az állam teljesitőképessége szem előtt tartassák és ezért olyan uj jövedelmi forrásokat kell megnyitni, amelyek az állam külön megterheltetése nélkül lehetővé teszik azt. hogy lehetőleg teljes kárpótlás nyujtassék. Múzsa Gyula : Az illegális háborús jövedelmek elkobzása. Schmidt Károly: Én ezzel a kérdéssel kissé foglalkoztam és bátor vagyok itt egy pár eszmét a t. ház előtt felvetni. Barta Ödön : Ott van a törvény az árulók vagyonának elkobzásáról. (Halljuk! Halljuk!) Schmidt Károly: Mindenekelőtt szükségesnek tartom az erdélyi károkat bizonyos csoportokba osztályozni, mert akkor könnyebben juthatunk tovább. Nézetem szerint öt csoport állitható fel ; természetesen kissé ingadozó ezeknek határa és lehet, hogy más csoportok is felállíthatok vagy az egyes csoportok egyesithetők, de nagyjában, azt hiszem, ez a keret mégis meg fog állhatni. Az első csoportba azok a károk tartoznak, amelyek hadműveleti ozélokból mesterségesen idéztettek elő, akár valódi, akár vélt hadműveleti í czélból, az mindegy, mert pl. olyan hidakat is robbantottak, amelyek felrobbantása, amint később láttuk, abszolúte szükségtelen volt. Ebbe a kategóriába tartoznék pl. a keresztényfalvi eset is, az is vélt hadműveleti czélból történt, mert azt hitte az illető tiszt, hogy az a parancsa van, hogy az ellenségtől vonja el ezeket az értékeket. Ezek a károk azonban nézetein szerint nem túlságosan nagyok, mert a legtöbb megsemmisitett műtárgy állami tulajdon volt. Magán vagyonban nem hiszem, hogy több kár volna ezen a czimen. mint 10—15 millió. Ez is tulajdonképen a hadügyi