Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704. országos ülés 1917 február 24-én, szombaton. 387 Romániának legközelebbi feladata, hogy Erdély megliódittassék és hogy a nagy Románia, Románia Maré, létesíttessék. E hirek átszivárogtak a mi románjaink körébe is és feltűnő volt, hogy még a nagy háború kitörése előtt az a hir volt elterjedve közöttük, hogy legközelebb havasalföldi testvéreik fognak jönni és ez esetre már a határszéli megyében a házak fel voltak osztva, hogy melyik román melyik székely vagy szász házat fogja kapni. Ha e hirt csak egy községben hallottuk volna, talán j:>letykának hihettük volna, de feltűnő volt, hogy az több községből és több megyéből szivárgott ki. S ha már a román hangulat a háború előtt is ellenünk volt, még inkább nyilvánvaló volt ez a háború folyama alatt. Románia ugyan kimondotta a semlegességet, de ez nem volt barátságos, hanem kezdettől fogva ellenséges semlegesség. Sohasem hallottam, hogy Románia Szerbiának Oroszországból jövő muniezioját és hadiszereit ne engedte volna át, sőt ellenkezőleg tudom, hogy minden ilyen szállítmány akadálytalanul ment Románián keresztül Szerbiába. De ha mi akartunk Törökországnak municziót szállítani, Románia vétóval élt s emlékszem, hogy sok tárgyalás volt szükséges, hogy Románia csak nagynehezen ereszszen keresztül egy-két ilyen transzportot. Amig a galicziai petroleumforrások kezünkben voltak és petróleum- és benzinkészleteink bőven voltak, Románia egészen nyugodtan engedte ki a petróleumot. Mikor azonban a galicziai petroleumforrások orosz kézre kerültek, és benzinben és petróleumban hiány mutatkozott nálunk, Romániának első ténye volt, hogy kimondta a petróleum- és benzinkiviteli tilalmat. Ha a háború folyamán gabonát adott nekünk, ezt mindig olyan czikkekben adott kompenzáczió ellenében tette, amelyekre maga is rá volt szorulva, sőt olyan czikkek fejében, amelyekre saját háborús előkészületei czéljából szüksége volt. És ha már a háború első idejében észrevettük ezt az ellenséges magatartását, és láttuk, hogy inkább az ellenségeink oldalára fog állani, ez a múlt év Julius havában mindinkább nyilvánvalóbbá vált. Múlt év Julius és augusztus havában a különböző jelenségekből, különösen a Rómába, Parisba és Pétervárra menesztett kül

: döttségekből, továbbá az entente sajtójának magatartásából már a be nem avatottak is egészen biztosan megállapíthatták, hogy Románia legközebb ellenségeink sorába fog lépni és meg fog támadni bennünket. (Ugy van! balfelöl.) Ekkor azonban kezdetét vette a hivatalos megnyugtatás, és ha valaki vagyonát biztonságba akarta helyezni, a hatóságok nehézségeket csináltak, sőt tudok eseteket, midőn a hatóság egyenesen büntetéssel fenyegetett meg egyeseket, ha menekülni mernek, és ezáltal pánikot idéznek elő. (Ugy van! bal felölj Még augusztus 27-én, tehát ugyanazon vasárnapon, amelynek estéjén a hadüzenet történt, Brassó megyének egy pár községében a lelkészek hivatalos helyről nyert értesítés alapján a szószékről nyugtatták meg a közönséget; azt mondták, hogy nincs semmi veszély, és még aznap estéjén bekövetkezett a nagy katasztrófa. Ep ezért kezdetben az elkeseredés Erdélyben pártkülönbség nélkül óriási volt. Ha időközben ez az elkeseredés bizonyos kiengesztelődésnek adott helyet, ez annak a felismerésnek köszönhető, hogy esetleg épen az a körülmény, hogy Erdélyben volt lehetséges a román hadsereg egy részét megsemmisíteni, tette lehetővé azt, hogy Mackensen délről jövő hadserege a románokat könnyebben leverhesse. (Helyeslés bál felől. Felkiáltások jobbfelöl: Most éljenezzenek!) Ráth Endre: Azok sírnak, és önök ilyen viezczeken törik a fejüket! Schmidt Károly: Mindazáltal nem akar a kedélyekbe a nyugalom visszatérni, mert méltánytalannak tartják, hogy midőn a hatóság ily nagy mértékbea hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság vagyonának legértékesebb részét meg nem menthette, ők kártérítésben és kárpótlásban ne részesüljenek. A veszély pillanatában természetesen nem lehetett egy-két nap alatt olyan mentési akcziót keresztül* inni, mint aminőt lehetett volna egy vagy két hét alatt végezni. így a menekülés óriási fejvesztettségben és rendszertelenségben történt és ennek igen nagy részben az a körülmény volt az oka, hogy a polgári és katonai hatóságok hatásköre az evakuálás teendői tekintetében nem volt teljesen elhatárolva. így a katonaság vindikálta magának az egész hatalmat, és, sajnos, nem minden esetben élt ezzel a hatalommal ugy, amint az a lakosság érdekében szükséges lett volna. Ráth Endre: No most éljenezzenek! Schmidt Károly: Ahol pl. katonaság volt, a katonaság vette kezébe á marhák elhajtását, e körül pedig nagy volt a rendszertelenség. Ahelyett, hogy községenként elkülönítve tartották volna a marhacsordákat, nem akadályozták meg azt, hogy az egyes községek csordái összekeveredjenek, sőt még feljegyzéseket sem csináltak arról, hogy hány marha való az egyik és hány a másik községbe; igen sok esetben egyáltalán azt sem tudták, hogy melyik községből való az a csorda. Tessék csak e tekintetben az állatátvételi bizottságok iratait megtekinteni és azokból ki fog tűnni, hogy nem túloztam. Annál inkább csodálkozom, hogy a nagy zavar ellenére, mely e tekintetben uralkodott, az erdélyi visszatelepítő bizottság a hadi átvételi bizottságok által átvett uratlan marhák visszavételére túlságos rövid batáridőt tűzött ki. A brassói újságokból láttam, hogy ez a jelentkezési felszólítás csak február 11-én és 13-án közöltetett és 15-ére volt a terminus kitűzve. Részemről a brassói újságokban február 15-én olvastam ezt a közleményt és aki ismeri most a falusi posta közlekedését, az tudja, hogy oda valószinüleg még 49*