Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-703
703. országos ülés 1917 február 23-án, pinteken. 375 állandósítani és a polgári lakosság számára megtartani azokat, amelyek építkezésüknél, elhelyezésüknél, fekvésüknél és berendezésüknél fogpa erre alkalmasaknak bizonyulnak. Vagy mit szóljak a tüdőbaj rettenetes feltartózliatatlan pusztításairól, amelyről innen is, de a másik oldalról is panaszos hangok emelkednek, amelynek gyökeres orvoslásával azonban nem találkozunk. A 7 an nagyjelentőségű és nagy szocziális érzékkel biró ily irányú jótékony egyesülésünk, van egy-két ily irányú szanatóriumunk, de mi ez a csekélység ennek a kórnak rettenetes méreteihez, mik ezek a segédeszközök ahhoz a borzasztó pusztításhoz, amely már nem a csecsemőket ragadja meg, hanem épen virágzó ifjúkorban és meglett korban az országnak azt a lakosságát, amelyre, ha ráköltenék ezeket a nemzetmentő czélokra szolgáló összegeket, az állam mégis olyan egészséges és jól kamatozó befektetést tenne, amely százszoros kamatozással fizetné vissza munkaerőben, munkaképességben, produktivitásban mind azt, amit igy a legképesebb munkaerőknek épen kora ifjúságban való elvesztésével kell elszenvedni.( Ügy van! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek után a munkáspolitika kérdéséről már csak a lehető legrövidebben kívánok szólni. (Halljuk! Halljuk bal felöl.) Földes Béla t. képviselőtársam egyik legutóbbi beszédében igen helyesen mutatott rá .a, minimális munkabért és a munkabérfeltételeket szabályozó rendeletek szükségességére. Élihez sok hozzátennivalóm nincs, de az a meggyőződésem, hogy mindaddig, amíg csupán a háború következtében instituáltuk ezeket az intézményeket, mig ez az intézkedés csupán a háborús iparra vonatkozik és nincs garancziánk arra, hogy ez állandósittatni fog a jövő számára és ezt élvezni fogja majd egy békében dolgozó, de munkájával ugyanolyan értékeket produkáló nyugodt társadalom, addig nem fogjuk konstatálhatni, hogy a t. kormány vagy a t. kormányzati többség tényleges jelét fogja-e adni az e téren ígért szocziális haladásnak, (ügy van! balfélől.) A munkásbiztosit ás terén elöljáróban is hangsúlyozom, hogy ennek a nagy szocziális intézménynek kiterjesztése és kiépítése nélkül az egész egy csonka, hatalmasnak kontemplált, de félbehagyott épület fog maradni. Nem kívánom magunkat összehasonlítani a nagy német birodalommal, csak arra utalok, hogy amíg nálunk 1,300.000 ember van betegség és 960.000 ember baleset ellen biztosítva, addig a német birodalomban 18 millió van betegség és 25 millió baleset ellen biztosítva. Nekünk e téren legelsősorban a munkásbiztositásnak az ipari munkásságról a mezőgazdasági munkásokra, a mezőgazdasági cselédekre, de a házicselédekre való kiterjesztését is kell szorgalmaznunk (Helyeslés balfélől.) Hiszen ne feledjük el, hogy végeredményben mégis mezőgazdasági állam vagyunk, ahol a kereső-népességnek 62'5%-a őstermelő, hogy az őstermelő eltartottak ezenfelül 7 3 /i milliónál nagyobb számra rúgnak, a gazdasági cselédek félmilliót tesznek és a munkások l 1 /* milliónál többen vannak. Ezeket a számokat szem előtt tartva, rettenetes eredmény fog elénk tárulni, ha a biztosítást nézzük, mert konstatálni fogjuk, hogy amíg ilyen ipari, mezőgazdasági munkásnő, mezőgazdasági és házicseléd együttvéve 900.000 van, ezek közül a munkásbiztositás előnyeit eddig csak 150.000 élvezi és a munkásbiztositás előnyeiből 325.000 mezőgazdasági munkásnő, 360.000 házi nőcseléd és 75.000 napszámosnő marad kizárva. Hogy még élesebb legyen a kép, hozzá kívánóin rögzíteni azt a már egészen megdöbbentő adatot, hogy mig nálunk a fennálló munkásbiztositási törvény alajoján a biztosítottak közül 7000 szül gyermeket és részesül ilyen segélyben évente, addig 240.000 olyan van, aki a szülésnél semmiféle segélyben nem részesül. Ezek után a szocziális politika terén egész röviden csak a fikszfizetésüek kérdésére kívánok kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) E téren egyfelől gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam, másfelől Kelemen Béla t, képviselőtársam egy indítvány megindokolásával a kérdés lényegére és velejére élesen rávilágítottak. Kétségtelen, hogy ebben az iszonyú liarczban, amely nemcsak a frontokon folyik, de csendes vértelen tusukban, zajtalanul az egyszerű lakásokban ép ugy végigküzdetik idehaza, mint odakünn srapnellek tüze mellett, ha beletekintünk ebbe a szocziális életbe, ha Le Sagc diable boiteuxjének mintájára akadna egy modern sánta ördög, aki végigrepülne ennek a fővárosnak háztetői felett, feltámasztaná ezeket a háztetőket és bepillantana azokba a szegény, nyomorult, fűtetlen, ételt nem látott lakásokba, akkor konstatálhatná igazán, hogy, amint előbb mondottam, a harcztéren, a fronton küzdők harczai mellett rettenetes, csendes, vértelen harezot vivnak azok, akiknek napközben hivatalaikban görnyedve kötelességeiket teljesiteniök kell jajszó, mukkanás nélkül és akik odahaza családtagjaik nyomorát kell hogy végigszenvedjék. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És akkor olyan szép frázisokkal, mint a különben annyira reális pénzügyminister ur tette, ne álljunk elő, hogy büszke lehet az egész magyar nemzet arra a biróra, aki milliók felett ítélkezvén, talpaló bíróvá válik, hogy mindennapi megélhetését biztosítsa, mert az ilyen kijelentésekkel jóllakott már a társadalom, de még egyetlen biró sem! (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha valamelyik státusra áll a czifra nyomorúságnak, a modern proletárságnak kifejezése, akkor az a magyar bírói kar. Nagyobb önmegtagadással, ügyszeretettel, önzetlenséggel és csodálatosabb tisztasággal nem járhat el ember, mint ahogy azt a magyar biró nehéz körülmények között teszi. Es mikor ő szerény
