Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-703

376 703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. kívánságokkal áll elő, annak honorálása elöl elzárkóznak! A nyugdíjtörvény alapján beszedett nyugdíjjárulékoknak szocziális czélokra való fordítását megtagadják! És mikor a különálló bírói státust sem akarják helyreállítani, amelylyel minimálisan megadnák a lehetőséget, hogy az a biró társadalmi állásához méltón tudja tisztét betölteni: akkor ebben is a t. kormány szocziális érzéke hiányát látom, amelyet nem haraggal, hanem szomorúsággal kell tudomásul vennem. Ha a köztisztviselőkre vetünk egy pillantást, látjuk, hogy odadobtak nekik egy fényes darab nyomorúságot az 1917 október 31-ig terjedő háborús drágasági pótlékkal. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy azt a minimális kérést is teljesíteni kellene, amely az alsóbb osztályokban az automatikus előlépés biztosítását kéri, továbbá a fizetések megállapítását időről-időre revízió alá kellene venni azért, hogy ezek a fizetések lépést tarthassanak az élet fejlődésével, a pénz fizetőképességének és az áraknak változásával. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mikor azonban azt látjuk, hogy a kormány még a köztisztviselők szocziális és jóléti intézményeit sem részesiti a kellő támogatásban, akkor itt is mindezt csak fájdalommal vehetjük tudomásul. Mindennek pedig egy tanulsága van. Az, hogy akkor, amikor milliárdok folynak el jóformán észrevétlenül, a t. ministerelnök urnak az ujjai között, aki kalendáriumszerü időbeosztást tart szem előtt, amikor a kiegyezésről van szó, hasonló pontossággal kell majd október 31-én a fikszfizetésüekre gondolnia, mert akkor az ő javadalmazásuk kérdését szóba kell hoznunk és annak gyökeres rendezését végre kell hajtanunk, mert ez eminens állami feladat! (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mostani 25— 35 százalékos drágasági segély akkor, amikor a mindennapi megélhetéshez szükséges áruk árai 300—400 százalékos emelkedést érnek el, csak köiiyöradomány számba mehet. A mai árakkal arányban álló és előreláthatólag a háború befejezését is követő években megmaradó drágaságnak megfelelő fizetésemelést kell állandósítanunk és a fikszfizetésü államhivatalnokoknak, bíráknak és vármegyei alkalmazottak szocziális helyzetét végre gyökeresen rendeznünk kell. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház ! Kissé kimerítőbben kívánok szólni a t. kormány pénzügyi és közgazdasági politikájáról, arról, hogy hogyan áll az arányban azzal a gyökeres reformmunkával, amelyet annak idején kilátásba méltóztattak helyezni. Elöljáróban itt is gróf Tisza István ministerelnök urnak 1910ben a nemzeti munkapárt megalapítása érdekében tett körútja folyamán Nagyváradon mondott szavait idézem : »Bármerre nézünk, a romlás tüneteivel találkozunk; pénzügyi helyzetünk a legsúlyosabb gondokat kelti fel; micsoda meddő növekedése a kiadásoknak!« — Láng Lajos t. képviselő ur pedig, mint előadó, a nemzeti munkapárt kormánya által először benyujtott I budget bemutatása alkalmával ezt mondja: »Az államot a koaliczió rosszabb helyzetbe juttatta, pénzügyileg, mint volt a szabadelvű párt alatt«. De ez, t. ház, nem is volna csoda, mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy az a koaliczió a kormányzást rendkívül súlyos viszonyok között vette át. Itt benn a rendes parlamenti tárgyalások és budgetmegszavazás hiánya, odakint a külpolitikai horizonton sötét felhők; százmilliós függő kölcsön, a tisztelt munkapárt által utólag is ratifikált boszniai annekszió: mindezek egy bármily zseniális és a nemzet által bármennyire támogatott kormányzatnak a pénzügyi gazdálkodását megkönnyíteni nem voltak alkalmasak. Annak megvilágítására, hogyan gazdálkodott és gazdálkodik a t. munkapárt ós hogyan gazdálkodott a koaliczió, csak néhány számadatot kívánok idézni, (Halljuk ! Halljuk!) összevetve a régi szabadelvüpárt 1895—1904-ig terjedő 10 évét a koaliczió négy évével. (Halljuk! Halljuk!) Mig a szabadelvű éra alatt 1895—1904. a rendes bevételek és a rendes kiadások közt 882 millió korona plusz volt, a négyéves koalicziős régime alatt volt 553 millió korona plusz, tehát az arány nem romlott. Ha nézem a beruházásokat, ezek tételét a szabadelvű párt c tiz év alatt 370 millió korona pluszszal zárta le. A koaliczió négyévi kormányzata alatt 200 millió a plusz. Ha pedig a beruházások minemüségéj: állítom szembe, konstatálhatom, hogy mig a szabadelvű párt ezen idő alatt államvasuti beruházásokra 399 milliót költött, a koaliczió nem is négy, hanem csak három év alatt 161 millió koronát. Az egészségügyi kiadások amott 1904-ben 6,400.000, emitt 1908ban 8,700.000 koronát tesznek ki; a betegápolási alap amott 1904-ben 10 millió, emitt 1908-ban 14 millió; állami elemi népiskolák amott 6,600.000, a koaliczió alatt majdnem a duplája: 12 millió korona egy évben: 1904, illetve 1908-ban. És ha most e számok fényénél rövid pillantást vetek a. t. munkapárt budgetirozására, — sajnos, azon politikánál fogva, amely költségvetést egyáltalában nem juttatott az utolsó években nekünk, kénytelen vagyok a legutolsó, 1914—15-iki költségvetési előirányzattal operálni, akkor ez, ha az ember csak az utolsó tételeket nézi, 62.000 korona felesleget tár fel. Azonban, ha közelebbről vizsgáljuk, nem egészen igy áll a helyzet. Mert ezt a 62.000 korona ártatlan kis felesleget s igy a budget aktivitását a t. pénzügyminister ur csak ugy tudja kimutatni, hogy a bevételbe a 295,556.000 korona kölcsönökből eredő bevételt is felveszi. (Zaj jobbfelöl. Lukács László közbeszól.) Tessék kissé türelemmel lenni, legalább egykét perczig. Ha pedig ezt a 295 milliót nem foglaljuk ide be. akkor nem 2264 millió lesz a bevétel, hanem csak 1968 millió. Rendkívül sajnálom, hogy a t. munkapárt koronatanúja s klasszikus pénzügyi szakértője épen e jfillanatban hagyta el a termet, (Felkiáltások balfelöl: I Lukács!) mikor a most hallott közbeszólásra