Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
-32 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. felelő cselekvés nem követi őket, a szentimentalizmusnak .meddő, gyümölcstelen virágai maradnak. (Ugy van I balfelöl.) Nem tudom, mennyiben hiteles az a tudósítás, amelyet a mélyen t. nemzeti munkapárt egy nemrég lefolyt értekezletéről közöltek volt a lapok, amely értekezleten az igen t. ministerelnök ur egy bizonyos akczióra vonatkozó észrevételei közben azt mondta, hogy az semmi egyéb, mint annak a jele, hogy az ellenfél a nemesebb, a hatásosabb fegyverek küzdelmében megszorult. Az a küzdelem, — ha annak lehet nevezni — amelyet mi most a szőnyegen levő törvényjavaslatnak hiányai miatt folytatunk, azt hiszem, kétségbevonhatatlanul nemes küzdelem és azok a fegyverek is, amelyeket ebben a küzdelemben harczba vittünk, azt hiszem, kiállják a legkényesebb kritikát is egy harcznak nemes, vagy nemtelen volta tekintetében. (Ugy van ! Ugy van ! bálfelöl,) Hogy hatásos lesz-e ez a küzdelem, az igazán nem rajtunk múlik. Én — fájdalommal eltelve — attól tartok, hogy itt, ebben a házban a'í csakugyan hatástalan marad, mert hiszen a mélyen t. belügyminister urnak a nemrég letárgyalt előző törvényjavaslatnak vitája közben tett kijelentései ezt az aggodalmat nagyon sajnosán megindokolják. Mi elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot, mégis támadjuk. Támadjuk nem azért, ami benne van, hanem támadjuk mindazért, ami belőle hiányzik. A bizottság jelentése, amely ezt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja, többek között igy szól ( olvassaj 1 : »Ez a törvényjavaslat a hála és kegyelet legbensőbb érzelmeinek kiapadhatatlan forrásából merit.« Milyen hamar kiapad, milyen üresnek bizonyul. Ám az a forrás, amelyből csak szavak buzognak és melyből nem az életnek termékenyitő vize fakad. (Ugy van! Ugy van! bal felől.) Ez a törvényjavaslat a hősi halottak emlékét elintézi, de az élők jogaival, azok jövőjével, azok jólétével nem törődik. Azt mondja a jelentés, hogy amit hőseink egy világnak csataterein műveltek, az idők végtelenségéig ragyogó emlékei maradnak a történelemnek. Én nem azt akarom, hogy ezek emlékek maradjanak, én azt kivánom lelkem mélyéből, hogy azok a tanulságok, amelyeket ezek a hőstettek a nemzet lelkébe irtak, minél előbb élő valósággá válhassanak. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hőseink legendás viselkedésének méltatásánál négyféle irányban szemlélődhetünk, ha a nemzet jövőjét azokra az eredményekre akarjuk alapítani, amelyeket el kell hozniok a véghezvitt hőstetteknek. Legelsősorban a magyar nemzetnek elévülhetetlen, éltető hadi erényeit mutatják meg a csatatéren küzdő hőseinknek tettei. Megmutatják nekünk azt a tanulságot, hogy az ő cselekedeteikből ki kell sarjadznia a nemzeti véderő kiépítésének. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Elébünk szabják ezek a hősi cselekedetek azokat a kötelességeket, amelyeket teljesítenünk kell anyagi téren hőseink érdemeinek méltó elismerése gyanánt. Végül nem szabad kizárni ebből a méltatásból, ha ez csakugyan őszinte érzésekből fakad, az ő erkölcsi és politikai elismerésüknek teljességét. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nemrég olvastam egy jeles német tudósnak a magyar nemzet iránti rokonszenvtől áradozó, igazán lélekemelő fejtegetéseit egyik legkiválóbb és legelterjedtebb német folyóiratnak a végbement koronázásról szóló ünnepi számában. Enking Ottomár drezdai tanár, méltatva a koronázásnak tanulságait, kifejti, hogy a háború alatti koronázás bizonysága Magyarország nagy világtörténeti jelentőségének, mert ellenségeinknek a trónváltozástól várt egyéb reménységeit czáfolta meg. Én teljesen osztozom ebben a fejtegetésben, mert hiszen ez a koronázás csakugyan az összetartásnak oly fényes külső megnyilvánulása volt, amelyet minden tekintetben fed a nemzeti érzéseknek valódi belső tartalma. Azt gondolom, nem kegyeletsértés annak nyomatékos hangsúlyozása, hogy a magyar nemzet a trónváltozástól szintén remél egyéb változásokat, hogy a nemzetnek ebben a várakozásában nem szabad csalódnia, mert ez a csalódás nemcsak a nemzetnek volna veszedelmes. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A bizottság előadója, Kostyál igen t. képviselőtársam, a maga lendületes bevezető beszédében most folyó harczunkat szabadságharcznak nevezte. Én ezt a kijelentést teljes mértékben magamévá teszem. Igen, ez a váratlan küzdelem szabadságharcza a magyar nemzetnek is, mert hiszen, ha ellenségeink minket ebben a küzdelemben levernek, szabadságunkat is leverik. Annak, aki a történelem tanúságait nem veszi semmibe, lehetetlen elzárkóznia attól, hogy ebben a szabadságharczban ugyanazzal az ellenséggel állunk szemben, amely ellen küzdenünk kellett másik nagy szabadságharczunk folyamán. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez az emlékezés kiváltja énbelőlem az én szülőföldem és a nemzetnek is egyik legnagyobb költője mondását: Vérhabbal csináljuk szigetté földünket, Mégsem hagyjuk könnyen drága mindenünket. Csokonainak ez a verse teljes mértékben időszerű ebben a szabadságharczban. De mikor szabadságharcznak én is elismerem a most folyó háborút, a visszaemlékezés tovább vezet és megmutatja nekem a múltban azt, hogy akkor ama másik szabadságharczban a dinasztia támadta meg a mi államiságunk teljességét és ebben a támadásban segitette őt ugyanaz az ellenség, amely most a dinasztia létét támadja meg és amely ellen mi védjük államiságunkat és védjük a dinasztiát. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nekünk jogunk van remélni azt, hogy a dinasztia diadala, amelyet minden poklokon keresztül a mi hűséges, dicsőséges harczunk fog kivivni, a magyar állam teljességének és minden jogainak győzelme legyen. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Nem fér immár semmi kétség ahhoz, hogy micsoda nagy jelentősége van
