Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. 33 a magyar nemzet magatartásának a világháborúban. És mikor ezt a jelentőséget minden oldalról, barát és ellenség egyaránt szívesen és kénytelenségből elismeri, akkor kell, hogy lelkünkből felfakadjon az aggódó kérdés, hogy ennek a titáni küzdelemnek eredménye, vájjon csak puszta létünk megmentése legyen-e ? Ez nagyon sivár kilátás és mégis az aggodalmak e tekintetben, fájdalom, nagyon is jogosultaknak mutatkoznak. Egyik t. képviselőtársam a vita során elhangzott beszédében felpanaszolta azt, hogy még visszaesést is tapasztalhatunk a magyar nemzet hősi magatartásának méltatásában. Rámutat arra pl., hogy a vezérkar jelentéseiben elhallgatja a magyar csapatoknak a csatatéren véghezvitt tetteit. Méltó panasz, csakhogy én azt hiszem, sokkal nagyobb okulásról van szó. Meggyőződésem szerint a nemzeti hadsereg megvalósitása kell hogy örök, maradandó emléke legyen ennek a gigászi harcznak, amelyet a nemzetért és a dinasztiáért vivnak,; csapataink dicsőségesen ugyanazon ősi ellenség ellen. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azon busitó jelenségekkel szemben, amelyeket napról-napra tapasztalnunk kell akkor, amikor amint a bizottság jelentése mondja, hőseink nap-nap után mutatják ennek a nemzetnek az élethez való jogát, mégis éltet engem egy felemelő reménység, amely abból a tényből fakad, hogy az uj fiatal király úgyszólván közvetlenül a lövészárokból lépett trónjára. A csatatereken közvetlenül volt alkalma megismerni és megbecsülni trónjának, uralkodóháza fenmaradásának egyedüli biztos fentartó tényezőjét. Förster Aurél : Csak megengedjék a Zdenkók és az Ottokárok ! Bakonyi Samu : De ezzel a jelenséggel szemben ismét ott áll egy kijelentés, amelyet a mélyen t. ministerelnök ur tett volt egy korábbi nyilatkozata folyamán. Ebben a kijelentésben én teljes mértékben osztozom, mert ez azt az óhajtást tartalmazza, hogy emelkedjünk fel az essmények történelmi perspektivájára. De a múltra nézve, az eddig tapasztalható jelenségekre nézve teljes önérzettel meg kell állapitanunk, hogy erre a történelmi perspektíva magaslatára eddig csak a nemzet emelkedett. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Más eddig az eseményekből nem okult, pedig ezt történelmi belátás nélkül a jövőben igy folytatni nem szabad és nem lehet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mindezen tanulságok hiányát látom a törvényjavaslatnak tisztán érzelmi momentumokra alapított rendelkezéseiben. Ennek a törvényjavaslatnak igazán szép, ritka lendületes indokolása olyan szöveggel került a ház elé, hogy én arról csak dicsérettel emlékezhetem meg. Meleg érzést olvasok ki belőle, amelyből teljes joggal következtethetem azt, hogy a t. kormány és a t. többség még sem látja kimerítve a törvényhozásnak és a kormányzatnak feladatait, kötelességeit azokkal a dicsért hősökkel szemben. De azon konkrét dolgokban való tartalmatlanság mellett, amelyKÉPV. NAPLÓ. 1910—1915, xxxiv. KÖTET. ben ez a törvényjavaslat szenved, énbennem mégis az a kritika fogan meg, amelyről egy régi jó poéta, Hajdúszoboszló város szülötte, Rádi Tóth Dániel uram, egy versében azt mondja, hogy mindez bizony »Száraz kortya a virtusnak«. Dicsőitjük azt a virtust, amelyről oly magasztaló szavakban emlékezünk meg, de az éltető ital után szomjúhozó virtusnak nem adunk tápláló kortyot. Megmaradunk annál a száraz kortynál, amelyet e magasztaló szavak jelentenek. Mondottam, hogy a törvényjavaslat bírálatában nem lehet szemet hunyni azon kötelességek elmulasztása előtt, melyek anyagi téren köteleznek bennünket hőseink s azok hozzátartozóik iránt. Az élet mélységeiből kiáltanak felénk azok az érzések, amelyeknek tegnap oly ihlett ajakkal adott kifejezést Giesswein Sándor t. képviselőtársam az ő nemes lendületű beszédében. Megint a szabadságharca emlékei elevenednek föl lelkemben, (Halljuk ! Halljuk!) Kossuth Lajos 1848/49-ben, amikor végveszedelemben látta a hazát, végső koczkára téve a nemzet létét, nem riadt vissza az anyagi kérdésektől : 5 hold földet igért — emlékezünk kiáltványaira — mindenkinek, aki a honvédsereg zászlói alá sorakozik. Ha mi nem tudom miféle prüdériából azon álláspontra helyezkedünk, hogy mivel a hősök emlékét akarjuk megörökiteni, ki kell zárni az anyagi kérdéseket, hát a szabadságharcz tanulságainak méltatásában lehetetlen Kossuth Lajosnak erről az intéséről megfeledkeznünk, hogy igenis, amiért harczol minden vitézünk,- az nem szakitható ki gyökerével ebből a földből, az nem a levegőben lógó érzés, hanem konkrét valóságért, szocziális jólétért, anyagi boldogulásért, kulturális fejlődésért való harcz egyaránt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azért az országgyűlés e törvényjavaslat elfogadásával kötelességét még nem fogja teljesíteni. Kostyál t. képviselőtársam előadói beszédében dicséretkép említette fel a törvényjavaslatról, hogy nincs összefüggésben anyagiakkal, sem politikai kérdésekkel. Nem akarja ő ezekkel összefüggésbe hozni a kérdést. Megelégszik a Petőfi idézésével : »Tiszteljétek a közkatonákat.« Egy hang (a szélsőbaloldalon) /Egyéb versét is lehetne idézni. Bakonyi Samu : Hát, t. ház, ezek'a közkatonák megköszönik ezt a tiszteletet. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Rakovszky István: Ugy van ! Azt tartsák meg. Bakonyi Samu : Egy darab kenyeret és jogot kérnek ők tőlünk. (Helyeslés baljelöl.) S ennek megadása nélkül — én igazán nem akarok szatírát mondani, nem akarok iróniát mondani, de méltóztassék elhinni, az, amit ebben a törvényjavaslatban nyújt a t. kormány és a t. többség, csakugyan nem egyéb, mint üres szentimentálizmusnak gyümölcstelen, meddő virága. (Ugy van! Ugy van.' baljelől.) Mi, t. ház, ugy vagyunk meggyőződve, hogy a fájó sebeket nem a dicsőség repkényével kell beborítani. (Tetszés baljelől.) Hozzá kell fognunk 5
