Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-703
308 703. országos ülés J9J7 február 23-án, pénteken. bad így és nem látjuk-e a hasonlóságot a 40-es évek pártjai és a mi pártjaink között akkor, mikor viszont az ellenzéknek akkori szerepéről Kossuth azt mondja az Ellenőrben: »A konzervatív párt a kormánynak minden tettét, minden mulasztását törvényesnek, alkotmányosnak hirdeti és vele szemben az ellenzék a nép • egybeforr ásáért vivott küzdelmek, a népies reformok utján vallja hivatásának sikert szerezni*. Ez a különbség a konzervatív, a megalkudni kívánó, a mindenáron való nyugalmat, a mindenáron való kiegyezést kereső és a liberális eszméktől hajtva előretörő ellenzék közötti különbség, amely azokban az időkben megvolt, megvolt a 67-iki kiegyezés megalkotása után is. Mert a 67-es társadalom nem volt a 48-as társadalom folytatása. Ami életerő, ami energia, ami ruganyosság, ami önfeláldozási készség ragyogott annak a 48-as társadalomnak lelkében, az varázsütésre mintegy a felületes szemlélő előtt, a mélyebben néző szemében egy mesterséges munka eredményeképen kiveszett lassan a 67-es társadalom lelkéből. Igaz, közrehatottak gazdasági okok, közrehatott az abszolutizmus ideje is, anyagiakban megtámadtatott a nemzetnek legerősebb, legfüggetlenebb osztálya. Azonban volt még annyi vitalitás és lett volna még annyi életerő benne, hogy regenerálódni képes lett volna és tovább tudta volna folytatni 48-nak munkáját akkor, ha a kiegyezés megalkotása után olyan szellem költözött volna be azoknak táborába, akik az ország sorsát intézni hivatva voltak, amely szellem e nagy újjászületést 48-ban megteremtette. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De e már gyengülésnek indult társadalmat legérzékenyebb jjontján ragadta meg az akkori guvernementális politika. És akadt egy olyan férfiú, aki hivatásának érezte épugy, mint a mai kormány rendszer azt, hogy ezt a mindenkép való harmóniát, ezt a mindenkép való nyugodt kormányzást esetleg a jogoknak fentartásával, esetleg felfüggesztésével, esetleg feladásával is tovább fűzze. Én nem tartozom azok közé, akik Tisza Kálmánban csak árnyoldalakat látnak és fényesebb oldalakat is ne látnék. Elismerem képességeit, elismerem kormányzatra hivatott egyéniségét. Elismerem azt is, hogy nagy emberismerő volt ós ami a nagy emberismeretnek egyik legfőbb kritériuma, önmagát is nagyon tudta értékelni. Mert ha nem igy lett volna, akkor nem értette volna meg ő maga is, hogy temperamentumánál, vérmérsékleténél, egyéniségénél fogva nincs hivatva arra, hogy mint tüzes ellenzéki vezér nagy ellenzéki csatákat állhasson. De azok a próbálgatásai, amelyekkel mindig lemaradt a többiek mögött és az a természetes és tiszteletreméltó hajlandósága, hogy ő magában inkább érzett képességeket egy kormányzati politikának, mint egy ellenzéki politikának vezetésére, ezek hajtották őt — amint abban az időben nevezték — a bihari pontoknak szegreakasztásával arra, hogy politikai hitvallásának hátat fordítson. De amit meg nem. bocsáthatunk neki soha, nem a pártemberek, akik a pártélet szenvedélyes hullámaitól körülölelve nézik az embereket, az időket és az. eseményeket, de még a történetire sem, ha objektív szemmel és nem a lekszikonok történetírásával kívánja a történelmet megállapítani, az az, hogy ő, amikor belekerült ebbe a guvernementális hullámverésbe és amikor látta, hogy milyen könnyű Magyarországon tulajdonképen kormányozni, akkor minden eszközt megragadott arra, hogy azt a 67-es társadalmat, amely már nem volt olyan erős anyagiakban, mint 48-ban volt, minden, módon és minden eszközzel magához vonja. 0 alkotta meg és ő tette makszimává azt az elvet, hogy Magyarországon egy kormányzati pártnak kell lenni és ő magyarázta felfelé és lefelé egyaránt, hogy veszve van az ország és veszélyeztetve vannak bizonyos magasabb érdekek, ha fent is, lent is ernyedetlen kitartással nem fognak ragaszkodni ő hozzá és az ő kormányzati rendszeréhez. Holló Lajos: Megteremtette a kitartott jiártot. Beck Lajos: így jött létre az a szabadelvű párt, amely inkább volt minden, csak igazán nem szabadelvű. így jött létre és igy uralkodott hosszú évtizedeken keresztül az a párt, amelynek két legkardinálisäbb hibája az volt, hogy először is önczélu intézménynyé lett, amely összetévesztette önmagát az állammal, másodszor pedig, hogy nem értette meg az időknek múlását, nem értette meg a liberális szó valódi tartalmát és nem igyekezett azt a liberalizmust az életben megvalósítani. Mert szét kell tépnünk valahára is azt a legendát, amelyet gondos és szerető kezek olyan nagyon szeretnek tovább fűzni, ápolgatni és ha egy apró lyuk támad rajta, újra kifoltozni, szét kell tépnünk a régi szabadelvű jíárt igazi liberalizmusáról szóló legendát. Méltóztassék végig nézni objektív szemmel annak egész históriáját. A 67-es kiegyezésnek ortodoksz, megcsontosodott interpretácziójától kezdve legutolsó ténykedésükig is nem tartottak-e mindent, amit ők hirdettek és nem tartották-e magát a 67-es müvet is olyan szentségnek, amelyhez hozzányúlni nem szabad. Kem voltak-e ortodokszabbak e mi megalkotójának Deák Ferencznek szavainál is és nem hirdették-e, hogy összeomlik az ország, az alkotmány, hogy ha ez érintetlenül tovább is fenn nem áll? És kérdem, mikor jött be ebbe az épületbe egy frissebb szellem, egy regeneráló fuvallat máskor, mint amikor kívülről oda bekerült férfiak — csak kettőre gondolok — helyet foglaltak és érvényesítették kiválóságaikat. Az egyik hivatalnoki pályáról került ki, a másik pedig évtizedek nehéz, szivós magyar munkájával döngette azokat a kapukat, amelyeken bevonulván, később a maga lelkének vágyakozásait is bele sze-