Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-703

703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. ÍG7 akkor, amint előbb mondottam, nem mentek a nemzet elé, hogy nem kívánták tisztázni legalább az elvi kérdést, vájjon a 67-es programm maga hajlandó-e azonosítani magát azzal a kormányzati rendszerrel, melylyel a munkapárt azt azonosítani akarta, ez volt egyike a legnagyobb hibáknak abból a szempontból, hogy magát azt az elvi piedesztált is megrongálták, amelyen ők állottak. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Ezzel egyszersmind egy másik sarkalatos programmpontjukat is kompromittálták, azt, amelylyel azt hirdették, hogy a korona és a nemzet közti összhangot és harmóniát, melyet a koaliczió állítólag megbontott, ők fogják helyreállítani. Nemcsak hogy nem sikerülhet azt helyreállítani állandóan, nemcsak hogy nem lehet azt helyreállítani eme nem egészséges alapon, hanem megrendítették ezzel épen azt a fundamentumot, amelyen a választópolgárok egy jelentékeny része kereste és keresi a korona és a nemzet közti megértést. (Igaz ! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha a 67-es alap ilyen kompromittálásáról meg kellett emlékeznem, önkéntelenül is felmerül előttem az a kérdés, amelyet gróf Tisza István t. ministerelnök ur a nemzeti munkapárt megalakulásának idején felvetett, de a szózat is felvetett, vájjon a 48-as programm elvesztette-e már jogosultságát, vájjon idejét múlt frázissá vált-e, amelyet többé fentartani lehetetlen ? A nemzeti munkapárt szózata is erőteljesen nyilatkozott ebben a kérdésben és azt mondja :'»A közjogi kérdés nem élő valóság többé, történelmi reminiszozenczia csupán és tartalmukat vesztett üres jelszavakkal játszó frivol játékos az, aki ezekkel hívná munkára a régi pártszenvedélyeket.« T. ház ! Akkor, a nemzeti munkapárt megalakulásakor a nemzetnek egy része kiábrándult a koaüczióból, amit én itt teljes tárgyilagossággal konczedálok. Az ilyen programmpontokkal lehetett híveket toborozni, azonban akkor, amikor látták országszerte azt, hogy ezen programm alapján hogyan dolgoztak és mit végeztek a t. munkapártiak, amikor tapasztalták azt, hogy magának a 67-es alapnak azon hívei, akik hazafias kötelességüknek tartották félreállani és útjába nem állani ennek a munkának, maguk is soronrpóba szóllittattak; mikor látták azt, hogy gróf Andrássy Gyula kénytelen volt a passzivitásból kilépni és mindazokat, akik a 67-es eszmét nem voltak hajlandók azonosítani a munkapárt programmjával, egy táborba tömöríteni : akkor felelevenedett újra, teljes erejével a kérdés : vájjon a 48 idejét multa-e tényleg és mert a 67 ugy, ahogy azt a munkapárt és vezére interpretálja, olyan egyedül üdvözítő arkánuma ennek az országnak, mely feleslegessé teszi minden, a nemzeti élet messzebbmenő kiépítésére való törekvést? — T. ház! En a 48 közjogi részének hangsúlyozására különösebben kitérni nem akarok. De idézni kifánok egy klasszikus tanút arra vonatkozólag és helyreigazítani azt a már történelmivé vált tévedést, mintha Tisza Kálmán mondotta volna azokat a szavakat, hogy a 48-as pártra olyan szükség van, hogy, ha nem is létezne, akkor is meg kellene csinálni. (Mozgás jobbfelöl.) Épen azt mondom, hogy ezt nem mondta. Ezeket a szavakat egy nálánál nagyobb férfiú mondotta, más viszonyok között. Kossuth Lajos irta, természetesen nem a 48-as pártra, hanem a liberális pártra, ahogy akkor az ellenzéket nevezték: »Kell egy ellenzéknek lenni minden időben, minden kormány ellen; kell lenni különösen Ausztriávali viszonyunk miatt is, mert amely perezben Magyarországnak ellenzéke nem lesz, Magyarország ausztriai tartománynyá váland.« T. ház! Ehhez a kérdés közjogi részét tekintve, hozzátenni valóm nincs ; csak azt akarom megjegyezni, hogy abban az országban, abban az államban, amely oly állami életet él, mint a mienk, ha nem élne az állami élet teljességének kiépítése utáni vágy, akkor ennek az államnak létezési joga megszűnnék, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloläalon.) akkor ez az állam elvágná ütőerejét önmaga, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloläalon.) mert mindegyik állam, amelyik nem rendelkezik teljes függetlenséggel állami életének teljes szabadsága felett, mindegyik állam, mely annak teljes kiépítésére nem törekszik, elvesztette jogát arra, hogy résztvegyen abban a küzdelemben, amelyet szabad nemzetek küzdenek az emberiség érdekében. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloläalon.) De, t. ház, a 48 jogosultságának nem közjogi részével kívánok foglalkozni, hanem azzal a részével, amely legalább olyan fontos, mint a másik. Volt szerencsém egy régebbi Írásomban, melyben a 48 és 67 különbségét politikai és jogtörténeti alapon kívántam kidomborítani, kiemelni, hogy a 48-at és 67-et egymástól nem csupán a közjogi ellentétek választják el, hanem elválasztják ugyanazok az ellentétek, amelyek a múlt század 40-es éveinek konzervativjeit és ellenzékét egymástól elválasztották. Abban az időben egy nagyratörekvő és nagytehetségű, konzervatív szellemű államférfiú, gróf Dessewffy Aurél, aki magát büszkén »fontolva haladónak*; vallotta, ekképen körvonalazta a maguk, a konzervativek. programmját: »Hatályos kormányzati rendet akarunk állandósítani, hogy az uralkodóval és a kormánynyal való harmónia kedvéért azonosíthassuk magunkat azoknak törekvéseivel.« Ha ezeket a régi szavakat halljuk, nem ötlik-e önkéntelenül is eszünkbe az a folytonosság, amely az akkori konzervativek és ellenzék és a modern -függetlenségi eszmék követői és a 67-es guvernementális politika hivei között fennáll? Nem látjuk-e ma is, hogy a túlsó oldalon ülő urak programmjuk egyik nyíltan hirdetett pontjának megfelelően a kormánynyal és a koronával mindenkép való harmóniában keresik az államéletnek nyugodt funkezionálását, ami igen helyes mint elv, de amit mint feltétlenül fennálló makszimát odaállítani talán még sem sza-