Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-703
703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. :Í6Ő megcsinálták idebenn és odakünn szuronyok közt a választói reformot, 1914-ben pedig megcsinálták a sajtótörvényt. Ezek azok a nagy alkotásai a békés munkának, amelyek a nemzet regenerálására, újjáteremt ésére lettek volna hivatva. (Mozgás halj elől.) Nem végezhetek ilyen röviden azzal a kérdéssel, hogy mit mulasztottak hát el. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) És itt elsősorban méltóztassék megengedni, hogy -a munkapárt első ministerének, Khuen-Héderváry Károly grófnak, 1910 január 25-ikén a belügyi politikára vonatkozólag tett súlyos kijelentésére hivatkozzam. (Halljuk! balfelől.) Ő akkor azt mondta : »A kormány parancsoló kötelessége teljes erejét belügyi intézményeink alapos újjászervezésének fogja szentelni, elsősorban a választói jognak, amelyet a politikai jogegyenlőség alapján kivan megalkot ni.« Zlinszky István: Ez volt a legjobb viccz! Beck Lajos: Erre igazán csak egy kérdéssel válaszolhatok. Vájjon az a választói törvény, amelyet, amint előbb mondottam, a nép javára, a nép érdekében, de idebenn és odakünn szuronyok közt kellett mégis ráoktrojálni a népre, vájjon ezen választói törvény az ő életkorbeli határaival, az ő vagyoni czenzusával, az ő helybenlakásával, az ő segédmunkásokkal való dolgozásával, az önálló iparosság kritériumával, az ő munkás, vezetőmunkás és munkafelügyelő fogalmával, vájjon ez a politika a jogegyenlőség alapján megalkotott olyan reform-e, amely akkor, mikor ezt a kijelentést tette a t. minister ur, az ő szemei előtt lebegett? Az akkori ministerelnök ur egészen mást gondolt, amint azt konstatálhatjuk, ha utána lapozunk azoknak az időknek intervjuai, elsárgult hírlapjainak lapjai közt. (Halljuk! balfelől.) Azonban ugy látszik, vagy lemajorizálták a párton belül, vagy pedig nem tartották a konzekvencziát, amelyet az igen t. ministerelnök ur mindig a legelső államférfiúi erénynek hirdet, olyan államférfiúi kötelességnek, amelyhez ilyen kardinális kérdésben, aminőhöz egy államférfiú rendesen egész politikai életét, egész reputáczióját szokta kötni : azt a konzekvencziát ebben a kardinális kérdésben nem tartották kötelezőnek. (Ugy van! balfelől.) A közigazgatási reformra az akkori ministerelnök ur 1910 február 19-én ezeket mondotta : (Halljuk ! balfelől.) »Nem kell szakitanunk az önkormányzattal, sőt a középpontositás rendkivüli hátrányainak kiküszöbölése végett ki is kell ezt az önkormányzatot alaposan szélesiteni.« Hát ez a kijelentés sem szorul kommentárra. Azok a kormánynyilatkozatok, azok a reformjavaslatok, amelyek e téren tétettek és benyujtattak, homlokegyenest ellenkezőjét kívánják megvalósitani annak, amit akkor hirdettek a képviselő urak. (Ugy van! balfelől.) Es ha ezeken végigtekintek, méltóztassék megengedni, hogy csodálkozásomat fejezzem ki a t. munkapárt vezető kormányférfiainak rövid emlékezőtehetsége felett, daczára annak, hogy a jeleidegi t. ministerelnök ur egy múltkori szóvitája folyamán gróf Andrássy Gyula t. képviselő úrral szemben épen az ő jobb memóriájára hivatkozott. Mart ha olyan nagyszerű lenne a tisztelt munkapárti vezetőférfiak emlékezőtehetsége, akkor vissza lehetett és vissza kellett volna emlékezniük arra a politikai hadjáratra, amelyet a nemzeti munkapárt megalapozására a felbomlott koaliczió, annak pártjai és vezérei ellen intézett és különösen gróf Tisza Istvánnak vissza kellett és vissza kellene emlékeznie arra, hogy ő a körút folyamán, amelyet országszerte végzett, lépten-nyomon, többek közt Szegeden is, azt hangoztatta, hogy őszintén'sajnálja a volt koalicziónak és mindenekelőtt az azóta Istenben boldogult Kossuth Ferencz naivitását, hogy ő kétféle programmot állit fel, egy ideálist, egy messzeszárnvalót, későbbi jövendőben megvalósithatót és egy reálist, kézzel foghatót, olyant, amelyet ma mindjárt életre lehetne kelteni. Ha erre visszaemlékeztek vo^a a munkapárt vezetői, akkor nem estek volna később abba az inkonzekvencziába, vagy legalább azi a makszimát tartották volna szem előtt, amelyet akkor hirdettek, hogy csak annyit szabad Ígérni, annyit kell a jwogrammba felvenni minden alakuló guvernementális pártnak, mint amennyinek megvalósítására saját erejének mérlegbevctésével a jövendőben vállalkozhatik. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Ha tovább nézem e belügyi programmpontoknak megvalósitani szándékolt és a, valóságban meg nem valósított sorozatát, szemem önkéntelenül megakad egy problémán, amelylyel a mai viszonyok közt, a háború közepette kimerítőbben nem foglalkozhatom, értem a nemzetiségi kérdést. (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Gróf Tisza István 1910-ben, Aradon, hoszszan foglalkozván e kérdés megoldásával, hangsúlyozta, hogy a megértésnek teljes szükségét keresnünk kell és meg kell találnunk. És ennek következtében mit cselekedett ? Tárgyalt a főpapokkal, tárgyalt a vezetőelemekkeles amint látjuk, ennek semmi, de semmi néven nevezhető eredménye nem volt. (ügy van! a bal- és a, szélsőbaloldalon.) Zlinszky István : De ; az iskolatörvény elsikkasztása. Beck Lajos : A nemzetiségi kérdés terén kétféle politikát tartanak lehetségesnek. Az egyik a sovén magyar politika, legalább így szeretik ellenségeink nevezni, amely erővel és a magyar szupremáczia minden áron való érvényesitésével kívánja kivált a románajku magyar állampolgárokat megmagyarositani, a másik, amelytől bennünket, legalább engem, a háború tanulságai sem tántoríthattak el, hogy igenis szükséges a magyarországi románajku és más idegenajku állampolgárokkal szemben érvényesíteni a magyar állam erejét, államfentartó hatalmát, de ezt nem szabad túlcsapongani engedni, hanem mindig, mindenben, az államélet minden terén, az igazságos, emberies, méltányos, egyenlő eljárást kell követni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt a problémát ma a XX. században ugy kell kezelni, hogy okuljunk a
