Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-702

702. országos ülés 1917 fi után is csak annyit érhetett el a termelő gazda, hogy 29%-ban történt a megállapodás. Tehát itt a gyapjuminősitő intézet megállapítása és a gyapjuközpont megállapítása között egy 15%-os különbözet mutatkozik a gyapjuközpont javára, a mi értékben kifejezve a gazda rovására 220 K-át jelent métermázsánként. A gyapjuminősitő intézet a maga 1916-iki kimutamég azt sem vette fel, hogy mennyi gyapjút vett át és mennyit adott át a gyáraknak, még kevésbbé mutatta ki, mennyi volt a gyáraknak átadott gyapjúkból az a mennyiség, amelyet még alacsony árakon vett át, pedig tanulságos lett volna, hogy a közönség képet alkothatott volna arról is, hogy a magas posztóárak, amelyeket a gyárak követelnek, mily áron beszerzett gyapjúból keletkezett árukra vonatkozik. Az ipari termelésre nézve emiitettem beszédem elején, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) hogy a nagyiparnak módjában volt a háborús szükségletekhez alkalmazkodni, ennélfogva a háborúnak nehézségeit nem is érezte. De nem igy volt az eset a kisiparnál, a kisiparnak nem volt módjában hadseregszállitónak lenni, ezek a kisiparosok tengődnek ma is és megélhetésükről, ekszisztencziáj tikról szintén hazafias kötelessége a kormánynak gondoskodni. (Helyeslés halj elől.) Csak egy példát hozok fel. Nem akarom élénkebben kiszínezni, mert épen ma kaptam biztosítást a kereskedelemügyi minister úrtól arra nézve, hogy ez a specziális eset, melyet felhozni kívánok, majd orvoslást nyer, de miután ez nem sjjoradikus eset. hanem igen sok hasonló van, mégis felemlítem. Egy kötélverő iparos az elmúlt esztendőben a kendertermés levétele után, mikor az árak még makszimálva nem voltak, szükségletét biztosította a szekszárdi kendergyáránál, megvásárolván 10 métermázsa kendert. Iparának folytatásához ugyanis erre a mennyiségre volt szüksége, mert egy hónapra egy métermázsa kendert tud feldolgozni. Ezen az egy métermázsa kenderen a nyeresége a kereskedelemügyi ministerium megállapítása szerint is mintegy 180—200 korona. Ha tehát egy hónaj)ban 200 koronát keres az az ember, napi 7 korona a keresete, melyből neki egy kisebb városi helyen lakni, élni, ruházkodni, családot fentartani és adót fizetni kell. Ez az ember korábbi szükségletére támaszkodva, az egész esztendőre csak 10 métermázsát, tehát pontosan minden hónapra csak egy métermázsa kendert akart biztosítani. Meg is vásárolta, ki is fizette, elszállítani azonban akkor azonnal nem tudta. Közben makszimálták a kender árát és zár alá vették a kendert a Kenderközpont javára. Most ez az ember nem szállíthatta el a 10 métermázsa kendert, hanem folyamodnia kellett a kereskedelemügyi ministerhez, hogy az általa megvett és kifizetett kendert utalja ki. A kereskedelemügyi minister a szeptemberi folyamodást elintézte január^ végén és kiutalt végre 3 méter>briiár 22-én, csütörtökön. 347 mázsa kendert, utasítván szigorúan, hogy a többi 7 métermázsát ajánlja fel az országos Kenderközpontnak. Ez a szegény ember akkor kétségbeesésében arra gondolt, hogy ugy is elmaradt már neki iiégy-öt hónapja, mely alatt nem dolgozhatott, a hátralevő hónapokra megelégszik, ha legalább minden hónapra biztosítva lesz számára egy-egy métermázsa kender. Újból folyamodott tehát négy métermázsa kenderért, három métermázsát felajánlván. Itt a szigorú elutasító rendelet a kezemben, hogy három. métermázsa kenderrel a czég szükséglete kellő időre biztosítva van. Egy olyan embernek, kinek hét korona a napi keresete, 60 év körül jár és családot tart fenn, a szájából kivenni a kenyeret csak azért, hogy ezzel a csekély mennyiséggel többet bocsáthasson az a gyár a nagy központ rendelkezésére, azt hiszem, nem helyes dolog. (Igaz! ügy van! balfelől.) Miután a kereskedelmi minister úrtól megnyugtatást nyertem, hogy egy ujabb kérvényt ez esetben kedvezően fog elintéztetni, nem re krimi nálok, csak arra kérem, hogy más hasonló helyzetben levő nyomorult kisiparosokra figyelemmel lenni szíveskedjék. (Helyeslés balfelől.) T. képviselőház ! A közélelmezés kérdésevei] foglalkozni beszédem keretében nem kívánok, azzal más képviselőtársaim elég bőven foglalkoztak és foglalkoznak majd nálam szakértőbbek és hivatottabbak is. Még röviden azzal a kérdéssel akarok foglalkozni, amire alludáltam beszédem elején, hogy nemcsak a közgazdasági, hanem a kulturális kérdések is feltétlenül megérdemlik, hogy ma már a kulturális élet folytonosságát is biztosítva lássuk. Az iskolügy tekintetében annak idején egy interpelláczióra a vallás- és közoktatásügyi minister ur jelentést terjesztett a ház elé, melyben kimutatta, hogy Magyarországnak 23.000 népiskolájából 15.770 tanító vonult be katonai szolgálatra és magukból az állami népiskolákból hiányzik ezen a czimen 2481 tanító. Természetesen ebben a nagy számban foglaltatnak azután, bár hála Isten talán csak kisebbszámban, olyan iskolák, melyek a. háború egész tartama alatt minden oktatást nélkülöztek. A szám, mely e tekintetben a vallás- és közoktatásügyi ministeriumban nyilvántartva van, 1200-at tesz ki, t. i. 1200 olyan népiskola van Magyarországon, metyben tanítás egyáltalán nem volt. Én ennek a számnak hitelességét kétségbevonom, mert valószínűleg magasabb lesz az. De ha igy is van, ezen 1200 népiskola közül csak 600 népiskola számára tudott a vallás- és közoktatásügyi kormány helyettesről gondoskodni, tehát még az ő kimutatásuk szerint is 600 népiskola van még ma is teljesen minden oktatás nélkül. T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy ma, a háborúnak harmadik évében, ezt a kérdést mellékesnek tartani nem lehet. (Helyeslés balfelől) Az a falusi népoktatás igazi intenzivitásával csak az oktatásnak első négy évében történik, azontúl az ötödik és hatodik évben az 44*