Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-702

:.;:Í8 702. országos ülés 1917 február 22-én, csütörtökön. kellő energia sem elég, hanem nagyon sok tapintatra is van szükség, mert e nehéz időkben a bölcs előrelátással és kellő energiával megtett intézkedések is csak akkor vezethetnek igazán czélra, ha azok végrehajtása kellő tapintattal történik meg. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De leginkább szükséges, hogy az intézkedő kormányhatalom teljesen független legyen, hogy az ő intézkedéseit, amelyek a belső országrészek élete zavartalanságának a biztosítására irányulnak, minden melléktekintcttől szabadon, igazságosan alkalmazzák az adott viszonyok követelményeihez. Ami a mi közgazdasági életünk követelményeit illeti, ebben ugy a termelők, mint a fogyasztók és pedig a termelésnél ugy a mezőgazdasági, mint az ipari termelés meglehetősen alkalmazkodott a háborús viszonyokhoz. A rendkivüli hatalommal felruházott kormány ugyancsak nem mérte szűkmarkúan az intézkedéseket ; hiszen ez a hatodik jelentés is 438 oldalra terjed és alig hat lappal kevesebb, mint volt az előző jelentés. Mégis ezekhez a rendkívül nagy számban megjelenő kormányrendeletekhez, amelyekről épen ma hallottam, hogy olyan sürün követik egymást, mintha egyenesen géppuskából lőnék ki őket, az egész közgazdasági élet, ugy a termelés, mint a fogyasztás meglehetősen alkalmazkodott. Ma már ugy a termelő, mint a fogyasztó tudja, hogy miként kell élnie, miként kell dolgoznia, hogy azoknak a szabályoknak megfeleljen : vagy ha azokat nem ismeri, — mert nem hiszem, hogy mindet ismerné — de ugy él, ugy cselekszik és ugy dolgozik, hogy aránylag nagyon kevéssé ütköik beléjük. Mégis ennek daczára, hogy a közgazdasági életnek a háborús viszonyokhoz való ilyen gyors és megfelelő alkalmazkodását látjuk, mégis katasztrófaszerű zökkenéseket tapasztalunk. Mi ennek az oka ? Az a középső faktor, amely ma, a háborúban, a termelés és a fogyasztás közé helyezkedett, amely a szabad kiegyenlítésnek szerepét úgyszólván kizárólag magának foglalta le, t. i. maga a rendkívüli hatalommal felruházott és intézkedő kormányhatalom. (Ugy van 1 balfelöl.) Ugylátszik, hogy épen ez a rendkivüli hatalommal felruházott kormány, ez ismeri ki a legkevésbbé magát az ő rendeletei és különösen rendelni valói között és azért az ő rendelkezéseivel igen sokszor megkésik, vagy nem találja meg az intézkedés helyes módját. Bekövetkezik a termelés és a fogyasztás kiegyenlítésének az a súlyos zökkenése, mely máris oly katasztrofális tüneteket mutat. Hogy jobb lesz-e ezentúl a helyzet, amikor nemrég uj törvényt alkottunk a rendkivüli hatalom kiterjesztéséről, mely módot ad arra, hogy a kormány bizonyos gyorsított eljárást követhessen, megjövendölni nem tudom. De bizonyos, hogy nem lesz jobb a helyzet, ha a kormányhatalom intézkedései az eseményeknek ezután is csak utána fognak döczögni, ha vitális közgazdasági kérdésekhez csak oly tapogatózva nyúlnak majd, mint eddig és ha meghajolnak egyes kevesek kezébe konczentrált nagy közgazdasági hatalmak előtt, mert az államra ezekből állítólag előnyök háramolnak és kiszolgáltatják ezeknek azon apró érdekeket, melyek a maguk kicsiségében egyenként talán csekélyek, de összességükben a nemzet teljességének közgazdasági érdekeit képezik, (ügy van ! balról.) Minthogy a háború, mely az élet összes jelenségei fölött ma uralkodik, elsősorban materiális alapokon nyugszik, természetes, hogy annak a kormányhatalomnak, mely a háború követelményeit és a belső országrészek közgazdasági és kulturális követelményeit ki akarja egyenhteni, első sorban szintén materiális kérdésekkel kell foglalkoznia. Valóban a kormányjelentéshez csatolt rendeletek legnagyobb része közgazdasági,- materiális kérdésekkel foglalkozik, s ezekkel foglalkozott a vitában eddig felszólalt t. képviselőtársam legnagyobb része is. Magam is elsősorban ezekkel óhajtok foglalkozni, mert ezeknek mindenekfölött való elsőségét ma vitathatatlannak tartom. De emellett röviden kulturális kérdésekkel is óhajtok foglalkozni, melyek a háború elején lehettek tán mellékes, másodrendű kérdések, minthogy akkor a kulturális élet terén, szemben a nagy materiális követelményekkel, természetesnek tarthattunk bizonyos stagnácziót. De ma már, midőn a háború három éve tart, e kérdéseket sem tekinthetjük mellékesnek; a kulturális élet folytonosságát nemzetünk jövője érdekében ép ugy biztosítani kell minden vonalon, mint a közgazdasági élet folytonosságát. (Ugy van! balfelöl.) Ezért foglalkoznunk kell a kulturális kérdésekkel is, valamint azon tiszteletreméltó ekszisztencziákkal, melyek kulturránkat szolgálják. Mert igy évekig tartó háborúnak igen nagy jelentőségű követelményei daczára sem veheti magára a magyar törvényhozás azt a szemrehányást, hogy a kulturális élet mellőzésével oly helyzetet idézett elő, hogy kultúra dolgában e nemzet dezoláltsága sülyedt. A háborút nekünk oly nemzet számára kell megvívnunk, melynek élete sem közgazdasági, sem kulturális téren nem szünetel, mely sem közgazdasági, sem kulturális téren nem sülyedt lejebb. A belső országrészek-közgazdasági küzdelme elsősorban arra irányul, hogy a termelés biztosítása mellett a fogyasztás igényeit kielégítsük. A termelést ugy mezőgazdasági, mint ipari termelésre kell értenünk, de mégis nálunk, mint elsősorban őstermelő országban, a termelés biztosítása dolgában mégis a mezőgazdasági termelésre kell gondolnunk. Nekünk a mezőgazdaságra kell sokszoros figyelmet fordítanunk, azért is, mert elsősorban agrikultur állam vagyunk, azért, mert a mezőgazdaság eredményessége jelenti a megélhetés lehetőségét, nemcsak a belső országrészekben, hanem künn a harczvonalon is. Hisz a mezőgazdaság terményei táplálják a hadviselés legértékesebb, t. i. élő eszközeit, táplálják nemcsak a magunk haderejének ez élő eszközeit, hanem nagy részben szövetségeseinkét is, mert hisz ezek mindazon feleslegekre, melyeket mi e. terményekben nélkülözhetünk, a legnagyobb mértékben rászorulnak. Ezért, hogy a mezőgazdaság érdekében minden