Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-702

702,országos ülés 1917 ) (Az elnöki széket Simontsits Elemér jogiálja el.) Azonban ez is csak azt bizonyítja, amit az előbb mondtam. S még egy dologra vagyok bátor szíves figyelmét felhívni : Annak, hogy itt a házban ezek az ellentétek megvannak köztünk (Ugy van! ügy van! báljelöl.) és hogy itt a mai nehéz háborús viszonyok közt nem dolgozhatunk époly vállvetve, mint a gyergyó-hollói és a gyergyó-töígyesi szorosban az ellenséggel szemben, annak nem én s nem mi vagyunk az oka, (Ugy van ! ügy van ! Élénk helyeslés balfelől.) hanem bátorkodom emlékeztetni tisztelt képviselőtársamat arra, hogy a tisztelt többség pártelnökének újévi beszéde minket a haza elenségeivel állított párhuzamba, amikor azt mondta, hogy ugy fognak bennünket, politikai ellenfeleiket elsöpörni,mint ahogy elsöprik a lövészárkok hősei a haza. ellenségeit. (Úgy van ! Ugy van! a baloldalon.) Fráter Lóránt: Szép kis beszéd volt! Ostffy Lajos: Természetes dolog tehát, hogy mi, akik a háznak ezen oldalán ülünk, gróf Tisza Istvánt nem.támogathatjuk. (Ugy van! Ugy van! bal jelöl.) És ha megáll az a kijelentés, hogy aki Tiszát ezekben a nehéz időkben nem támogatja, az hazaáruló, — akkor, bárhogy fájjon is nekünk, hogy politikai felfogásunk ellen még a hazaárulás vádjával is megvádolnak, ez a bélyeg reánk van sütve. (Ellenmondás jobbjelöl. Mozgás a bál- és a szélsőbaloldálon.) De mellőzöm, t. .ház, ezeket a kellemetlen mozzanatokat s visszatérek arra a gondolatra, melyből kifolyólag Farkas Pál engem aposztrofált : hogy ma ennek a világháborúnak súlyos forgataga minden magyar embert egybeforrasztott abban az irányban, hogy a haza ellenségeivel szemben a lehető legnagyobb erőt fejtsük ki és a diadalt, melyet erőkifejtésünk eredményekép remélünk, az egységes magyar nemzet számára, ennek jövendője számára megszerezzük. (Élénk helyeslés baljelől.) A háborúnak mai nehéz napjai teljesen elfoglalják minden gondolatunkat. S amikor egyformán óhajtjuk a háborúnak sikeres befejezését és a minél közelebbi békét, egységesen el vagyunk határozva arra is, hogy amennyiben békehajlandóságunk máris visszautasításra talált, folytatjuk ezt a háborút addig, amíg csak erőnk bírja s bizodalmunk szerint a diadalt meg nem szerzi számunkra. (Helyeslés.) De épen ezen elhatározás számot vetni késztet azzal, hogy a háború miatt, amely már harmadik éve folyik, s amelynek vége még beláthatatlan, minden figyelmünket arra kell fordítanunk, hogy a nemzetnek közgazdasági és kulturális életét ezekbe a háborús viszonyokba, melyek annak folytonosságát megszakították és ma már úgyszólván állandósultak, belehelyezzük. Mert hiszen egy évekig tartó háború miatt a nemzet közgazdasági és kulturális élete nem szünetelhet. A nemzeti élet folytonossága a legnehezebb viszonyok közt is biztosítandó annál is inkább, mert hiszen, ha feltámadt valakiben az a kérdés, KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxiv. KÖTET. : bruár 22-én, csütörtökön. 337 hogy miért is folytatjuk mi ezt az élethalálharczot, erre az egyetlen válasz csak az, hogy létünkért, ami magyarázatra nem is szorul ellenségeinknek nagy száma és azoknak velünk szemben táplált felfogása és magatartása miatt. De viszont, ha létünkért folytatjuk ezt a küzdelmet, akkor csak ugy érdemes azt folytatni, ha biztosítva látjuk azt, hogy nemzetünk közgazdasági és kulturális élete a háború végéig el nem sorvad. (Ugy van ! balfelől.) Azzal a fegyveres küzdelemmel párhuzamosan, ami a lövészárkokban folyik, a belső országrészeken egy ép olyan elszánt, ép olyan odaadó és ép olyan czéltudatosan vezetett küzdelmet kell folytatnunk közgazdasági és kulturális téren, egyrészt azért, hogy a frontvonalak küzdelmének eszközeit biztosítsuk, másrészt, hogy lehetővé tegyük a belső országrészeknek azt az elengedhetetlen rendjét is, amely a nemzeti élet elsorvadásának megakadályozására és megelőzésére feltétlenül szükséges, (ügy van! bal jelöl.) A lövészárkok harczának eszközei a felfegyverzett nép kezében vannak ; annak a küzdelemnek fegyvereivel pedig, amit a belső országrészekben kulturális és közgazdasági életünkért folytatnunk kell, ma úgyszólván kizárólagosan a rendkívüli hatalommal felruházott kormány rendelkezik. A magyar haderő ami derék és hű szövetségeseinkkel karöltve vitézül harczol és érozfalként áll a lövészárkokban, az ország határain és azonkívül a messze távolban is és bízvást hihetjük, hogy legyőzhetetlenül fog ott állani a háború további folyamán is, Azonban a belső harcznak eszközeit, fájdalom, nem látjuk olyan módon alkalmazva, hogy a belső harcz sikeréhez épen olyan bizalommal lehetnénk, mint a lövészárkok harczának sikeréhez. (Ugy van! balfelől.) A mi belső gazdasági és kulturális életünk számos olyan jelenséget mutat, amelyek igen hasonlítanak egy-egy lucki vagy przemysli epizódhoz. A belső zavaroknak olyan tüneteit mutatják, hogy szinte a közgazdasági élet összeroppanásától kellene tartanunk, ha nem tudnók azt, hogy ezek a tünetek a közgazdasági és kulturális téren is valóban csak olyan epizódok, mint aminők voltak a harcztérnek némely, sajnos, sikertelen és fájdalmas eseményei, ha nem tudnók, hogy itten, ezen belső országrészek küzdelmében is lehet is, kell is felemelni azokat a fegyvereket, amelyek ezen összeroppanás veszedelmét rólunk elhárítják. A rendkívüli hatalommal felruházott kormánynak ezekben a mai súlyos időkben a feladata épen az, hogy biztosítsa az összhangot a lövészárkok harczának, a harcztérnek, valamint a belső országrészek életének követelményei között, hogy ezáltal az a belső közgazdasági és kulturális harcz épen olyan sikeres legyen, mint amilyen sikeres volt eddig a harcztéri küzdelem. Ennek az összhangnak a biztosítása természetesen feltételezi azt, hogy az egymásután következő helyzetek a kormányhatalom részéről gyorsan felismertessenek, tehát bölcs előrelátásra van szükség; de a bölcs előrelátás mellett még a 43