Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-694

694. országos ülés 191 T. képviselőház! Azok, akiket József főherczeg megemlít, akikre minden más előtt rámutat, a háborús közgazdasági élet emberei, akik azalatt, amíg a különböző csatatereken patakokban folyt a vér, odahaza meggazdagodtak, vagyonukat megszaporították. Ha ezek milliós nyereségeiknek csak 10%-át a hadi özvegyek és árvák felsegélyezésére fordítanák, ugy tömegesen vonulna ki a hátramaradottak sorából az a nyomor és nélkülözés, mely ott ugyancsak tömegesen fészkelte be magát a kis szobák és kamrák üres ládáiban. De hábavaló minden reménység arra, hogy ezek a sokan megnyissák szivüket és erszényüket a kiáltó szükség előtt. Ha eddig nem tették, ezután sem fogják megtenni. Az önkéntes adakozás ezeknél az elemeknél ma esak apró, jelentéktelen adományokban, kegyelemmorzsákban nyilat kozhatik meg. (Ugy. van! balfelől.) Már pedig t. képviselőház, a hadi özvegyeknek és árváknak az ügyén kegyelemmorzsákkal, ittott odadobott 10—20 koronákkal, hangversenyi és bazári jótékonysággal, néhány koronás felülfizetésekkel segíteni nem lehet. (Ugy van! balfelől.) Ha az önkéntes adakozás ezen a téren nagyobbszabásu, számottevő eredményt felmutatni nem képes, ugy a kormánynak igénybe kell vennie a közhatalmat és ennek segítségével elő kell teremtenie a szükséges összegeket. Egész.m mellékes, itt az, hogy az államkincstárra ezídőszerint rengeteg terhek nehezednek. Hadi özvegyek és árvák ellátására kell pénznek lennie, (Ugy van ÍJ amely országban gombamódra szaporodnak a milliós vagyonok, ott az államnak vagy van pénze az elesett és eltűnt katonák családjának felsegélyezésére, vagy ha nincs pénze, kell hogy módja legyen arra, hogy az e czélra szükséges pénzt előteremtse. (Ugy van! balfelől.) Adóztassa meg az uj nagybirtokok urait, a kik még akkor is nagy vagyonok élvezetében maradnának meg, ha az újonnan és könnyű módon szerzett vagyonuknak akár 50%-át is különféle hadiadó és más hozzájárulás czimén az állam pénztárába befizetnék. Bizony nagy szégyene az a magyar nemzetnek és nem nagy dicsősége a mostani kormánynak, hogy elesett hőseink hozzátartozói iránt mindezideig nem tette meg a maga kötelességét. Épen azért a kormány szívlelje meg József főherczeg ama szavait: mint egy ima fakad ki lelkem mélyéből : Ti otthonlevők, akik nem is sejtitek, hogy mi a háború, gondoskodjatok hőseink özvegyeiről és árváiról. (Ugy van! balfelől.) T. képviselőház ! A hősök emlékét méltóképen meg akarja örökiteni a kormány, arra azonban nincs gondja, hogy a hősök hozzátartozói még az ő életükben nyomornak, esetleges veszélynek ne legyenek kitéve. A hadi segélyezés terén is a legnagyobb rendszertelenségek és igazságtalanságok fordulnak elő, pedig ezek a dolgok a legjobban bántják azt a katonát, aki a lövészárok szenvedései között háromszorosan szenved, ka. családját nem tudja biztonságban. Az e téren elkövetett bűnök és visszaélések pedig olyan egyéfébruár 6-án, kedden. 27 neket terhelnek, akikkel, mint tisztviselőkkel szemben a kormány a legkönnyebben járhatna el. A közigazgatás önkénykedése és a hírhedt bürokrata félszegség és lassúság valóságos orgiát ülnek a hadsegélyezés terén. (Ugy van ! Ugy van ; a baloldalon.) Az indemnitás tárgyalása során több példával illusztráltam a közigazgatási közegeknek a hadisegélyezés terén elkövetett visszaéléseit és mulasztásait. Nem akarok most ezekkel bőven foglalkozni, (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) azonban néhány esetet mégis kénytelen vagyok felhozni. Kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy naponta érkeznek hozzánk panaszok az ország különböző részeiből, amelyek bizony borzasztó eseteket panaszolnak a közigazgatásnak a hadsegélyezés körül tanúsított magatartásáról. A múlt hónap és e hónap folyamán is megfordultam kerületem több községében és ott tömegesen jöttek hozzám hős katonáink és választóim hozzátartozói a hadisegély miatti panaszszal. Volt olyan község, ahol több mint száz panaszos asszony sírva jött hozzám és kérte közbenjárásomat. Ezek olyan dolgokat mondottak el, amelyek egy cseppet sem válnak a magyar közigazgatás dicsőségére. Megtörtént az egyik községben, hogy az a háború tartamára hivatalból felmentett körjegyző a hadisegélyeket kérő asszonyokra széket ragadott és azzal kergette ki őket a jegyzői irodából. A közigazgatási hatóságok egyik helyről a másikra utasítják a hadisegélyt kérő asszonyokat, a jegyző a főszolgabíróhoz, a főszolgabíró az alispánhoz, az alispán pedig a pénzügyigazgatósághoz, ahonnan ismét a jegyzőhöz küldik őket. Egyik-másik közigazgatási közeg azonban legtöbbször azzal utasítja el a hadba vonultak hozzátartozóit, hogy ott van a néppárti képviselőtök, adjon vagv eszközöljön ki az nektek hadisegélyeket. Négy községben fordultam meg néhány nap alatt és rendkívül sok panaszt volt alkalmam összegyűjteni a közigazgatási közegek ellen. A kezeim közt lévő adatokkal és okmány okkal tudom és fogom bizonyítani, hogy a hadisegélyezés körül kerületemben és másutt is a legnagyobb rendszertelenségek és igazságtalanságok fordulnak elő. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Erre nézve a t. ház engedelmével bátor leszek néhány adatot felolvasni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Alulirott ebedeczi lakosok tanúsítjuk és a bíróság előtt esküt vagyunk hajlandók tenni arra, hogy az ebedeczi körjegyző, Konosinszky Ferencz, velünk a legnagyobb méltánytalansággal jár el a hadisegélyek kiosztásánál; sokan egyáltalában nem kapunk semmi segélyt, akiknek semmijük sincs, vagy annyijuk, hogy attól éhen halhatnak, mások pedig megkapják ugyan a segélyt, de oly kis összegben, hogy az nem sokat segit rajtuk. Hogy nekünk tulaj donképen mennyi jár, azt mi nem tudjuk, mert segélykönyveinket a jegyző magánál tartja vissza. Többeknek visszaadták a köny4*