Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-697
SÖ7. országos ülés 1917 február 9-én, penlckéh. 14? mésünk és ami az 1916-ik évben volt, azt elvitte a Haditermény-Bank, elvitte Máramarts- és Szilágymegyc közönsége. Az októberi rekvirálásnál még ami maradt, azt a vetőmagot is elvitték. (Mozgás a haloldalon.) Egy nagybányai lap a következőket irja. (Olvassa.) »Nem lesz kukoriezavetőmag. A nagybányai gazdákat nagy csalódás érte. Most, amikor rekvirálnak minden kukoriczát és a kukoriczavétel és eladás tilalom alatt áll, csak természetes dolog, hogy megszaporodott azok száma, akik kukoriczamagra szorultak, főleg lia tekintetbe veszszük azt, hogy sokan oly földjük művelésére is elhatározták magukat, már hazafias szempontból is, amely földeket ezideig kaszálónak használtak. Most a vármegyei gazdasági egyesület egyszerűen azzal küldi vissza a gazdák pénzét, hogy nincs kukoriezavetőmag. Már most mit csináljon az a gazda, aki eddig már nagy költséggel feltörette a földjét? Kukoriczavetőmagnak kell lenni minden körülmények között, mert ellenesetben csak frázis az, hogy mindenki tartsa hazafias kötelességének minden talpalatnyi földje megművelését. Ezt a lehetetlen helyzetet ajánljuk az illetékes helyen megszivlelésre.« (Mozgás a baloldalon.) Az egyes megyéknek az utolsó hetekben közzétett jelentéseiből, pl. Pestmegyének, Borsodmegyének jelentéseiből látszik, hogy sokkal nagyobb mennyiségek rekvirálását kívánták, mint amennyi ott a legjobb esetben terem, némely esetben tízszer annyit. Ez annyi irka-firkát és keserűséget okoz, hogy szinte hihetetlen. Már ennyi rosszhiszeműséget mégsem volna szabad föltételezni az áldozatkész gazdák részéről ! Ugyancsak az élelmezésre vonatkozólag van nálam egy adatgyűjtemény, melyből néhány adatot lesz szerencsém bemutatni. (Halljuk !) Ez adatok mind Kolozsvárra vonatkoznak, igen megbízható kézből származnak és különben könnyen ellenőrizhetők. Itt van elsősorban egy kérdés, mely igen fontos és talán egy kicsit összefügg a politikával — majd a t. minister ur lesz szíves erről felvilágosítást adni. Kolozsvárnak zöldséggel való ellátása igen nagy nehézséggel jár. A város e tekintetben a legdrágábbak egyike. Ennek oka a szállítási nehézségeken kívül, amelyek most fennállanak, az, hogy zöldségtermeléssel Kolozsvár környékén csak a kisgazdák foglalkoznak, ezek is csak mellékesen, a gabonatermelés és a marhatenyésztés mellett. Minthogy a zöldséggel való ellátás a háborúban nagyon fontos, a város, elő akarta mozdítani a termelést, annál is inkább, minthogy a kormány részéről minduntalan elhangzik a többlettermelés serkentő szózata. Szerződést kötött tehát a város egy bolgár kertészszel, kinek e czélra bizonyos területet adott át. És az történt, hogy a belügy minister ur a város határozatát az ügynek teljes egy évi hevertetése után megsemmisítette. (Felkiáltások halról: Gyorsított eljárás!) Az indokolás az volt, hogy a város kellőleg cl van látva zöldségneműekkel, (Derültség halról.) tehát az egyeseknek adandó kedvezmény a zöldségtermeléssel foglalkozó kisgazdák érdekeit sérti. S ez akkor történt, amikor Kolozsvárra beözönlöttek a.visszatérő erdélyiek és a rendes lakosságon és a katonaságon kívül ezeket is el kellett látni! (Mozgás) Mimién városnak, mely beleesik a hadi területbe, pl. Kassának, Temesvárnak, igen nagy költségei merültek fel a katonai elszállásolás következtében. S itt mutatkozott egy intézmény, mely a 48 előtti időkre emlékeztet' s melyet akkor deperditának neveztek. Ez abból állott, hogy az állampolgárok kiadásai bizonyos czélokra nagyobbak voltak, mint amekkorákat a hadügyi kormányzat megtérített. Kolozsvárnak is e czimen több mint egy negyedmillió ilyen kiadása volt, holott egész kiadási budgetje csak 4 millió. Ezenkívül a főhadiszállás egyideig ott volt s az is 300 000 K ilyen .kiadást okozott, ugy hogy a többletkiadás majdnem fél millióra rúgott. A város ezt kölcsön utján akarta fedezni. A kormány azonban elutasította ezt a kérést s azt kívánta, hogy pótadóból fedezzék. A pótadó már ma is meghaladja a 70%-ot, és ezzel 112°/o-ra emelkedett volna. Ez mindenesetre nagyon helytelen intézkedés volt. Hiszen az állani is a háborús költségek nagy részét kölcsön utján kénytelen fedezni. Ennek az általános pénzügyi politikai szempontból való jogosultsága abban áll, hogy ez oly teher, melyet egy nemzedék — az, amely most a hazát, reméljük, századokra megmenti — maga el nem bir, azt át kell hárítani későbbi nemzedékekre is. Ha ez áll az államra, • bizonyos mértékig áll a városokra is. Csak bizonyos mértékig, mert a kormány nem akarja, hogy az autonóm testületek neki a kölcsönfölvétel terén konkurrencziát csináljanak. De hiszen a bankok folytonos tőkeemeléséből látjuk, hogy van pénz, tehát ez összegek kölcsön utján való előteremtése jogosult és mindenesetre kíméletesebb mód, mintha a pótadókat fokozzuk. Sőt azt hiszem, a kormánynak egyenesen elő kellene mozdítania azt, hogy ily kölcsönök a kellő időben megköttessenek — igaz, hogy most már kicsit késő. Hiszen mindenki tapasztalatból tudja, hogy napról-napra emelkednek az árak. Ma egy tetőfedés, mely a háború előtti hónapokban, sőt 1915 első hónapjaiban is 800 K-ba került, 8—10.000 K-ba kerül. Tessék elképzelni, milyen pénzpocsékolás származik abból, ha a kiadásokat halasztjuk addig, amig az árak csimborasszó-magasságra emelkednek! Egy más hozzám jutott panasz összefügg az ólelmiszerüzemek felállításával. A panasz az, hogy nem egyformán süt a nap mindenkire, hanem kicsit egyenlőtlenül oszlanak meg az intézmény előnyei. Azt irják továbbá, hogy (Olvassa) »Kolozsvárott a közszükségleti czikkek ellátása nem 10
