Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

76 674. országos ülés 1916 gyobb erővel harczba kell szállni a tüdővész ellen minden irányban. Nemcsak azok megmentéséről van szó — pedig ezek is sok ezren vannak —, akiket a liáborus fáradalmak és a harcztér viszontagságai löktek e betegség karjaiba, hanem azok megmentéséről is, akik ma még egészségesek, de akiket a sok ezer hazatérő tüdővészes fenyeget. A kormány e tekintetben, sajnos, még nem tett nagyobbmérvü intézkedéseket. Felállíttatott a Felvidéken, Beszterczebanyán és Rózsahegyen két intézetet néhány ezer ágygyal, ami bizony vajmi kevés. Sajnálatos dolog azonban az is, hogy a népnek még ma sincs tudomása a tüdővész mibenlétéről. Még ma sem járta át a nép minden rétegét az a felismerés, hogy a tüdővész tulajdonképen alattomos, lappangó, fertőző betegség. Keresnie kell tehát a kormánynak módokat, eszközöket, amelyekkel kioktatjuk a népet a tüdővész elleni védekezésre, hogy azután küzdhessen ő maga is ellene, védhesse magát tőle. Kioktatni a néj>et e czél érdekében mindennél fontosabb, az állam és a társadalom érdeke egyaránt. (ügy van! balfelöl.) Nemrég olvastam, hogy egy nagy fővárosi pénzintézet elhatározta, hogy felszaporodott tőkéjét tömegbérletekbe fogja fektetni, sőt ezirányu működését már meg is kezdte egy 17.000 holdas nagybirtok bérbevételével. A pénzintézet parczellázni is fog, tehát a kisembereknek is akar juttatni a bérbevett földekből, mert a parczellázás különösen ugy, amint azt nálunk a nagybankok csinálják, nagyon jó üzlet. A föld és a nép közé tehát újra betolakodik a spekuláczió és vigan folyik tovább ez a bérletrendszer, amely már eddig is meggátolta, hogy a nép földhöz juthasson. Tudjuk, hogy sokan irtóznak és fáznak tőle. ha a magyar nép gyarapodik és művelődik. Tudjuk, hogy sokan jobban kedvelik, jobban szeretik a régi módit, a régi berendezést, mert igy juthatott csak a magyar föld tekintélyes része már eddig is idegen kézre. Előttünk azonban egy nagy társadalmi osztálynak, a keresztény magyar földmivelő népnek az érdeke lebeg. Azt akarjuk, hogy a magyar nép ne legyen cseléd az Istenáldott földön, amelyhez legtöbb joga mégis csak neki van. Hiszen ő művelte azt kezemunkájával ezer esztendőn át, ő védelmezte azt vérével leginkább, ő szenvedett érte a legtöbbet. Ép ezért az a párt, melyhez tartozni szerencsém van, az országgyűlési néppárt már most is erélyesen és sürgősen követeli azt, hogy a bazáért vitézül harczoló nép fiai földhöz jussanak. (Ugy van! balfelöl.) Szükséges az, hogy amikor a hősök megjutalmazásáról lesz szó, a jutalomban a magyar nép fiai olyan mértékben részesüljenek, amint azt megérdemlik. De tulajdonkéjíen nem is jutalomról van itt szó, mert a hazáért vérét hullató katona jutalma e földön csak saját lelkiismerete és a hazáért hősiesen kiállóit szenvedése felemelő tudeczember 11-én, hétfőn. data lehet. Nem jutalom, hanem tisztességes megélhetés kell neki. Az a mindennapi kenyér, amelyért imádkozik az Istenhez, de dolgozni is akar érte. Ezt a munkaalkalmat a mindennapi kenyérért adja meg neki a föld, amely után annyira vágyódik. De a földet nem a nagytőke kegyelméből kérjük számára. Kern akarjuk azt, hogy a parczellázó bankok busásan nyerészkedjenek rajta. Ne tolakodjék a spekuláczió a föld és a nép közé. Reméljük és elvárjuk a kormánytól, hogy a bankoknak ezt a spekuláczióját meg fogja akadályozni és reméljük, hogy Magyarországon olyan birtokreformot is meg lehet valósítani, amelyhez nincsen köze az üzleti nyerészkedésnek és amely valódi altruisztikus alajjokon áll. (Helyeslés a baloldalon.) A közélelmezós terén is a legnagyobb rendszertelenségnek és fejetlenségnek adta tanújelét a kormány. Az e téren kiadott rendeletei a legnagyobb zűrzavarokat idézték elő. Ez alkalommal is két ilyen rendeletre vagyok bátor a kormány és a t. ház figyelmét felhívni. Méltóztatnak tudni, hogy a kormány folyó évi június hó elején közzétett rendeletében intézkedett a nemtermelők házi és gazdasági gabonaszükségletének beszerzéséről és folyó évi Julius elején hozta nyilvánosságra azt a rendeletét, amelyben a hatósági ellátásra jogosultak gabonaszükségletének bejelentéséről intézkedik. Ezek a rendeletek az első, az 1750. számú ministerelnöki, a másik a 2117. számú ugyancsak ministerelnöki rendeletek a gyakorlati életben nemcsak hogy nem váltak be, hanem rengeteg zavart okoztak és sérelmes mivoltukról országszerte panaszkodnak. Sajnos, hogy a gyakorlati tapasztalatok mindeddig nem birták a kormányt arra, hogy a rendeletek hiányait pótolja és ezeket a visszás rendeleteket módosítsa. Mert azt ugyanis nem tekinthetjük orvoslásnak, hogy a belügymínister ur esetleg egyes kivételes esetekben enged a szigorból és engedményekkel igyekszik pótolni azt, amit a helyes rendelkezéseknek kellett volna betöltenie. Napnap után halljuk pl. hogy a más törvényhatóság területéről való vásárlási engedélyét mily nehéz Utánjárások, közbenjárások eredményeként kapják meg az egyes városok és ha valamely város nem jut méltányos elbánáshoz, ezt az alkalmas közbenjárók hiányának tulajdonítják. Ez a rendszer, bocsánatot kérek a kifejezésért, mint korteseszköz talán igen jól beválhat, de á kormány igazságszeretetéről és főleg szocziális érzékéről nem valami jó bizonyítványt állit ki. Ezeket a rendeleteket különben is a valódi szükségletek ismeretének teljes hiánya és a gyakorlati élet követelményeinek negligálása jellemzi a legjobban. Ez alkalommal ezen két rendeletnek csak egyik sérelmes pontjával kivánok foglalkozni