Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

674. országos ülés 1916 Megtörtént azonban az is, hogy az egyik vármegyei alispántól megkeresésünkre hivatali értesítést kaptunk, hogy intézkedett az iránt, hogy egy bizonyos honvéd családja részére a hadisegély kiutaltassák, de később az illető honvéd feleségétől panaszos levelet kaptunk, hogy annak daczára, hogy az alispán hat hónap­pal előzőleg intézkedett, nem kapja meg a se­gélyt, mert a községi jegyző nem hajlandó azt kifizetni, folyósítani. Szolgálhatnék még több ilyen ügygyei is a t. háznak, de nem akarom most ezzel türel­müket igénybe venni, csak még egy esetet va­gyok bátor felhozni. Megtörtént az egyik köz­ségben, hogy a hadisegélyre jogosult asszony súlyos betegen feküdt a lakásán. A községi jegyző a hadisegélyt sem a beteg asszony lányá­nak, sem pedig az anyjának nem volt hajlandó kifizetni, hanem megkövetelte azt, hogy a súlyo­san betegen fekvő asszony személyesen jelent­kezzék a községházánál a liadisegélyért. (Moz­gás.) Akkor a szomszéd asszony vállalkozott arra, hogy a beteg asszonyt az egész községen keresztül a hátán szállítsa oda a község házá­hoz. Az ezzel járó izgalmak annyira megvisel­ték a beteg asszonyt, hogy az esetet követő néhány óra múlva meghalt. Bátor vagyok a panaszt a belügyminister ur b. figyelmébe ajánlani, mert hős katonáink családjait nem szabad éheztetni azért, mert be­teg anyák nem járulhatnak a hadisegélyért, a hivatalból felmentett községi jegyzők elé. (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Az illetékes helyen a nevet is közlöm, úgyis a j>anaszt átadom a bel­ügyminister urnak. (Helyeslés.) Menjen az a községi jegyző, községi biró vagy községi pénz­táros az ilyen beteg családjához, álljon mindenki szolgálatára hős katonáink családjainak. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. ház! A hadiárvák ós özvegyek ellátása dolgában is lassan haladnak előre a kellő intéz­kedések. A szegényebb sorsú családokban az el­esett hős családja az élet nehézségeivel nem bir megküzdeni, anélkül hogy ne legyen kénytelen megízlelni a nyomort. A legtöbb elárvult család helyzete a lehető legnyomasztóbb. Hiszen mit lehet manap városokban vagy akár faluhelyen is vásárolni abból a 30—40, legjobb esetben évi 120 koronából, amit özvegyi és árvasegély czimén az elesett hős családjának kiutalnak, amikor egy kiló marhahús ára 10—14 korona? Ezekben a családokban a nélkülözés, az inség ós nyomor állandó vendégek. Helytelen intézkedés az az elbánás, amely­ben a hősi halottak hátramaradottai részesül­nek. Amíg a családfő a fronton harczol, a csa­lád rendes hadisegélyt kap, legalább is annyit, hogy megélhet belőle. Bizonyára azért adták neki a segélyt, mert hivatalosan is köztudo­másúvá vált, hogy megélhetése a segély nélkül nincs kellőleg biztosítva. Amikor azonban a családfő elesik, ugyebár a család anyagi hely­deczember ll-én, hétfőn. 75 zete nem javul, sőt rosszabbodik. Hogy lehet akkor azt kívánni, hogy az elesett hős családja ezután havi rongyos 10—15 K-ás segélyből él­jen meg? Amikor erre a kiabáló anomáliára felbivjuk a kormány figyelmét, menten kész a válasz, hogy a hadi nyugdíj csak ideiglenes, a háború után ugy is rendezve lesz. De mi lesz a háború utánig az elesett hősök családjaival? Vagy talán már vége van a háborúnak, vagy nemsokára vége lesz? Még képtelenebb a helyzet az úgynevezett eltűntek családjaival. Mondjuk pl., hogy járőrbe küldik ki a katonát. Kern jön vissza. Meghalt-e, vagy elfogták-e, nem lehet megtudni. Belekerül tehát a neve az eltűntek névsorába, akikről nem tudni semmi biztosat. El-e, fogoly-e, csak a jó Isten a megmondhatója. Hónapok múlva az a bizonyos veszteségi lista, amelybe az ű neve is belekerült, megjárja a hivatalos fórumokat és az lesz a dolog vége, hogy a család nem kapja továbbra a hadisegélyt. Hadi nyugdijat sem kap­hat, mert a hősi halálról nincs hiteles írás. Kap azonban ideiglenes segélyt, amely havi 5 —10 K szokott lenni, ha nagyobb a nyomorú­ság, akkor 10 K. Ugyebár, kérem, ez képtelen­ség? Amíg nem eltűnt volt a neve annak a katonának, addig a család rendes hadisególyt kapott, most pedig, hogy a család anyagi hely­zete csak rosszabbodott, szive fájdalma minden­esetre erősbödött, néhány koronával intézik el sorsát. A hadiözvegyek és árvák ügye gyors se­gítséget igényel. Ép ezért a kormány köteles­sége, hogy találja meg a módját annak, hogy az állandó gyors és a kellő megélhetést biztosító hadisegély mielőbb rendeztessék. Ezeken az anomáliákon sürgősen segíteni kell, mert külön­ben ebből nagy baj háramlik az országra. Amíg nem tudnak nagyobb nyugdijat adni az eleset­tek és eltűntek családjainak, adják meg nekik továbbra is a rendes hadisegélyt. Mert tessék elhinni, ez is hadviselési érdek. A kormány évenkint rengeteg összegeket fordít különféle szubvencziókra; (Ugy van' balról.) a czukor­gyárak most is milliós szállítási kedvezményeket élveznek, hajózási vállalatokat, amelyek a háború alatt egyszerűen szüneteltetik üzemeiket, most is a szubvenczión élnek, (Ugy van! balfelöl.) arra azonban, hogy felemeljék a hadiözvegyek, hadiárvák, rokkantak illetékeit, arra, hogy segít­sék a menekülteket, hogy támogassák a küz­ködő hivatalnoki osztályt, hogy lehetővé tegyék a szegény nép megélhetését, arra a kormánynak egyáltalában nincs pénze. Még nincs vége a nagy háborúnak, de máris kétségtelen tapasztalatként nyilatkozik az a szomorú jelenség, hogy a tüdőbetegek számát ijesztő módon szaporította. Oly erővel mutat­kozik ez a pusztító népbetegség, hogy veszé­lyezteti még azokat a szerény eredményeket is, amelyeket hazánk tüdővészellenes küzdelmei húsz év alatt el tudtak érni. TJjból a legna­10*

Next

/
Thumbnails
Contents