Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

46 674. országos ülés 1916 deczember 11-én, hétfőn. a külügyminister úrra nézve, a Budapesti Hírlapban megjelent intervjujával foglalkozva következőket mondottam (olvassa) : »Hát én nem merem állitani, bogy ezt, amit a Milügyminister ur itt ebben az intervjüban mond, az orosz diplomácziára vonatkozó részt és illetve azt, bogy ilyen tartalmú orosz ultimátum érkezett Románia kormányáboz, csak a román hadüzenet után tudta meg. A külügyminister ur tudomása az volt, amiről Czernin neki jelentést tett; tudomása volt mindenről, ami Romániában történt, de azért nem tudta az időpontot és azért várta későbbre a hadüzenetet, mert nem tudta azt, bogy pár nappal a hadüzenet előtt az a bizonyos orosz ultimátum megérkezett, amely talán idejekorán kényszeritette bele Romániát a hadüzenetben És, ime, t. ház, a vöröskönyv utolsó okmánya szerint gróf Czernin Stockholmban szeptember 15-én jut csak abba a helyzetbe, hogy Hadik, ottani követünk utján tudassa báró Buriánnal azt, hogy az orosz ultimátum 24-én elküldetett. Ugyanakkor, midőn gróf Czernin augusztus 24-e után, 25-én és 26-án két rövidebb és egy igen hoszszu terjedelmes jelentést küldött Burián külügyminister urnak, anélkül hogy enől a körülményről egyáltalán emlitést tett volna. Abból a körülményből azonban, hogy gróf Czernin mindent tudott és mindent látott, ami Romániában történt, még egyáltalában nem következik az a konklúzió, hogy a román kérdés kezelése és helyes mederben tartása körül a külügyminister ur politikája és eljárása is helyes lett volna. Itt elsősorban rá. akarok mutatni arra, hogy amilyen kétségtelenül helyes volt az, hogy Romániának a semlegessége fentartásáért a külügyminister ur soha semmit felajánlani hajlandó nem volt, ugy nagyon kérdéses marad az, hogy vájjon egyáltalában kívánhatta, vagy követelhette-e a külügyminister ur Románia fegyveres kooperáczióját megfelelő engedmények nélkül. Mert ne feledjük el, hogy Románia szövetségesünk volt, kötelezve bizonyos körülmények beállta esetén fegyveres kooperáczióra. Románia ezen kötelezettségének teljesitését, hivatkozva arra, hogy a szerb ultimátum elküldésének közlését vele szemben elmulasztottuk, már a háború kitörése után megtartott első koronatanácsban megtagadta. S mi volt külügyi kormányunk válasza erre ? Az, hogy a külügyi kormány kijelentette, hogy »méltányolja« s »a barátságos viszonynyal megegyeztethetőnek tartja« Romániának ezt az eljárását, s ezzel egyszersmind, felfogásom szerint, végkép felmentette Romániát az alól, hogy a szerződésből folyó kötelezettségét teljesítse, vagyis ha ezen kijelentések után — aminthogy később meg is történt — Románia fegyveres kooperáczióját óhajtottuk vagy kívántuk volna, ezt már másképen mint megfelelő engedmények árán el sem lehetett volna érni. Hiába látott mindent Czernin, ezért még ő is optimista volt sokáig, mert hiába ismerte jól a külpolitika vezetőit és hiába jellemezte azokat a diplomácziai okiratokban teljesen szokatlan kifejezésekkel, azok, t. ház, még ezeken is túltettek. Czerninnek több izben kifejezett reménye, hogy Románia abban az esetben, ha mi fogmik győzni, hozzánk fog csatlakozni, az 1915. évi nagy és hatalmas orosz és szerb győzelmeink ellenére nem következett be, azonban az ellenkezője megtörtént sokkal kisebb balsikerek bekövetkezte után. De ne feledjük el azt, hogy 1915. évi sorozatos győzelmeinket diplomácziánk egyáltalán nem használta ki. Legalább is a vöröskönyvre támaszkodva, amelyből ez alatt az idő alatt úgyszólván teljesen hiányzik minden diplomácziai okmány, azt kell következtetni, hogy diplomácziánk az eseményeknek teljesen passzív szemléletébe volt elmerülve. Az orosz diplomáczia egészen máskép használta ki Przemysl elestét és az olasz hadüzenetet. És ime, mi ölbetett kézzel néztük ugyanaz alatt az idő alatt a Románia és Olaszország között annak idején megindult tárgyalásoknak meghiúsulását, valamint más kedvező körülményeket, elsősorban a gorlicei győzelmet, az olasz háború előestéjén. Burián, tisztelt ház, úgyszólván állandóan mindig ugyanazt az utasítást küldte grőf Czerninnek; mindig ugyanaz a nóta, ugyanahhoz a gondolathoz, hogy ne mondjam, ugyanahhoz a rögeszméhez való ragaszkodás ; állandóan hivatkozni Románia érdekeire, kifejteni a román kormány és a román király előtt, mennyire Románia érdekébe ütközik a velünk szemben való állásfoglalás, amikor utóvégre is azoknak az érdekeknek elbírálására elsősorban Románia volt hivatott és hogy ő mikép látta legbölcsebben elbirálandónak, azt az eredmények mutatják. Mindenesetre nagyon komplikálta a Romániához való viszonyunkat Bulgáriának hozzánk való csatlakozása, de azt hiszem, ha a török-bolgár megegyezés létesíthető volt, egyáltalán nincs kizárva az, hogy egy nagyszabású diplomácziai akczió révén ezt a nehézséget le lehetett volna győzni. De Burián, ugylátszik, egészen optimista volt e kérdésben és nem látta a nehézséget, mert hiszen szeptember 25-iki jegyzéke szerint még annak a reménynek ad kifejezést, hogy Románia követni fogja Bulgária példáját. Diplomácziánk még később is, a román hadaknak a bukovinai határon való felvonultatása alkalmával is gyengének bizonyult, mert hiszen azt a feltételt, amelyet ők követeltek, a határzár feloldását, mi előre teljesítettük anélkül, hogy biztosítékot szereztünk volna, hogy ezzel szemben a bukovinai határról Románia a hadait el fogja vonni, aminthogy tényleg nem is vonta vissza és ezzel az eljárásával szemben külügyi képviselőnknek nem volt más szava, mint az, hogy megfenyegette Romániát, hogy »Bécs felvilágosítást fog kérni tőle az eljárásáért«, de a csapatok visszavonásának további sürgetésétől teljesen elállott. Ezzel a politikával teljesen Románia tetszésére bízatott, hogy mikor és hogyan fog ellenünk támadni és amig mi nem voltunk vele szemben erélyesek soha, Oroszország az általa óhajtott