Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

526 692. országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. Itt es-ak gróf Eszterházy Móricz képviselő ur egy kérdésére vonatkozólag jelentem ki, hogy az a felmerült aggodalom, mintha e szakas z az Országos magyar Gazdasági Egyesületre is vonatkoznék, teljesen alaptalan. Hiszen a paragrafus világosan megmondja, hogy csak a törvény alapján megalakult önkormányzati szervekre, vagy amint az 1897 : XXXIV. t.-cz. mondja, a törvény által alkotott testületekre vonatkozik, tehác olyan egyesületet nem érint, melyek felállítását és szervezését nem törvény irja elő, hanem melyek létesítése tisztán az illető egyesületi tagok akaratától függ. Legmesszebbmenő vita folyt az 1. §-t illetőleg. Sajnálattal kellett az utolsó napokban konstatálnom, hogy azon aggodalmakat, amelyeket a múltkor eloszlatni óhajtottam, még sem sikerült teljesen megnyugtatnom. Másrészről azonban konstatálhattam, ugy a vita folyamán, mint az azon kivül folytatott kölcsönös kapaczitáczió alkalmával, hogy a dolog lényegére nézve egyetértünk abban, hogy oly esetekben, mikor az elsőfokú, főleg a rendőri büntetőbirói hatáskörrel felruházott közigazgatási hatóság akár nagy elfoglaltság, akár egyes hatósági tagok kifáradt volta miatt, akár nem teljesen rátermett volta miatt, akár bizonyos visszásságok miatt nem alkalmas bizonyos funkcziókra, a t. túloldal sem akarja kizárni annak lehetőségét, hogy ilyen hatóságok helyett más hatósági tagok végezzék el az eljárást. Már j>edig tulajdonképpen ez volt az 1. §. beterjesztésének indoka. Ennélfogva azon tárgyalások folyamán, melyeket a t. túloldal több tagjával az utolsó napokban folytattam, oly megállapodás létesült, melyre nézve kijelenthetem, hogy ha a részletes vita folyamán a megbeszélt szöveg elő fog terjesztetni, azt a kormány nevében is elfogadásra fogom ajánlani. Még csak a t. túloldal megnyugtatására a következőket jegyzem meg. Nem szemrehányásképen, sőt nem is polemikus czéllal mondom ezt, csak konstatálom, hogy épen egy évvel ezelőtt a t. ellenzék nevében határozati javaslatot nyújtott be Laehne Hugó képviselő ur, melynek 10. pontja igy szól : »Vegye a kormány fontolóra, nem volna-e helyes az összes közélelmezési kérdések összpontositása egyetlen országos hatósági szervben, mely teljes hatalommal rendelk-eznék«. Ez volt az akkor élelmezési diktatúrának nevezett intézmény kívánalma. A kormány most sem kívánta életbeléptetni a szoros értelemben vett élelmezési diktatúrát, de egy módja a teljes hatalom kifejtésének abban is áll, ha a kormány törvényes felhatalmazást kér bizonyos intézkedések megtételére. Es nemhogy az 1. §. régi szövegét megvédjem, hanem csak hogy megmagyarázzam, kijelenthetem : méltóztassék meggyőződve lenni, hogyha a kormány, mely most már 30 hónapi háborús tapasztalatra tekinthet vissza, oly felhatalmazást kap, mely 'túlságosan szűk körre van szorítva, vagyis túlságosan preezizirozza a feltételeket és módokat, előáll annak le hetősége — ezelőtt három hónappal épen e tárgykörben tapasztalhattuk, — hogy a kellő felhatalmazás nincs meg, hogy múlnak a drága hónapok, fugit irreparabile temjras és a kormány tehetetlenségre van kárhoztatva akkor is, amikor az ország nagy érdekei és az adott esetben a hadsereg ellátása és a közélelmezés biztosítása czéljából ily intézkedésekre evidens szükség lett volna. A túloldallal folytatott tárgyalásaim arról győztek meg, hogy az ellenzék is megadott volna ily felhatalmazást ; minthogy azonban nem volt meg, a kormány hónapokon át nem tehette meg azt, amit kellett volna. Ha a kormány szélesebben szövegezett felhatalmazást kér, sohasem hatalmának kiterjesztése végett kéri, hanem az ország érdekében, hogy e hatalommal akkor is élhessen, ha az előre nem látott esetek végtelen és hétrőlhétre változó volta megint uj irányban tesz szükségessé ily felhatalmazást.. Egyébként van szerencsém egyes szónokoknak válaszolva, tisztelettel megjegyezni, hogy az a gyorsaság, melyet el akarunk érni, és melyről egy másik matéria keretében bővebben fogok szólni, sem itt, sem más téren nem jelenti sem az alaposság hiányát, sem azon perjogi általános garancziák mellőzését, melyekre a tárgyi igazságkeresése szempontjából igen nagy súlyt helyezek. Jól ismeretes a mélyen tisztelt ház előtt, csak esetleg azoknak a t. képviselő urálinak, akik nem jogászok és nem foglalkoznak a részletekkel, kötelességem kiemelni, hogy például ezen gyorsított eljárások, jelesül a közigazgatási gyorsított eljárás mellett is érvényre fognak jutni a büntető perjognak mindazon vezérelvei, amelyek a tényállásnak minden oldalról való kiderítése szempontjából, a feleknek egyenjogúsága és a vád és védelem kifejtése szempontjából, a kontradiktórius eljárás érdekében és általában a bizonyítás felvétele tekintetében is szükségesek, mert kétségtelen, hogy a tárgyalásnak vagy főtárgyaiásnak lefolyása ilyen gyorsított eljárás mellett is ugyanazon vezérelvek szerint történik, mint rendesen, és a habár nem helyesen, de lábrakapott elnevezésű »gyorsitott« jelző csak annyit jelent, hogy az eljárás menete bizonyos határidőknek, vagy határnapoknak betartásában nem a rendes. Amint ugy láttam, teljesen egyetértünk abban, hogy nem volna helyénvaló ezeknek az állam közellátási és közélelmezési kérdéseit érintő kihágásoknak 8-—10 hónap alatt való elintézése és hosszú kihúzása, épen ugy egyetértünk — ezt ismételve hangsúlyozom — abban is, hogy az ügyek érdemleges elbírálásának gyorsítását senki sem czélozta ; hogy itt nem arról van szó, hogy az elbírálás felületessé tétessék és hogy a gyors elintézés az alaposság rovására történjék. Ellenkezőleg, ismeretes a t. ház előtt, hogy a rendőri büntető eljárás, amelyre vonatkozó rendeletet 1909-ben az akkori bel- és igazságügyministec urak, gróf Andrássy Gyula és Günther Antal bocsátották ki, szintén megengedi, — amit a túl-