Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

692, országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. 513 rendeletek káosza, tulajdonképen egy vegyes felvágott. Kergetik egymást a rendeletek, amelyeket alig lehet követni, mert a kormány még csak arról sem gondoskodik, hogy azok egy munkában tétessenek közzé, vagy hogy ugy, mint Németországban történt, hogy az élelmezési ügyről valamely emlékirat, memorandum vagy kormányjelentés tájékoztassa a közvéleményt. Nélkülözzük a rendelkezésre álló statisztikai adatok feldolgozását, már pedig a kormány intézkedéseit nem lehet bírálat tárgyává tennünk mindazon tények ismerete, nélkül, amelyek, nem tudom, mi okból, a ministeri bürók fiókjaiban titokban tartatnak. Ismétlem, necsak a rendeletek halmazát tárják elénk, hanem egy emlékirattal vagy kormányjelentéssel tárják fel előttünk az ország egész háborús gazdálkodását. (Helyeslés balfelől.) Mi nem tudjuk, mi van a központokban hivatalosan a kormány részéről, nem tudjuk, hogy a jótékonysági akcziókban mit fizetnek be és mit fizetnek ki, nem ismerjük az ország közgazdasági állapotának igazi és hű képét, nem tudjuk, hogy az élelmiszerekből mi ment ki és mi van itthon ; nem vagyunk tisztában a készletekkel. (Igaz! ügy van ! balfelől.) A sjüonázstól nem kell félnünk, nem fognak a kormányjelentésekből olyan dolgok kiderülni, amelyek ellenségeinknek használnának, ám egy ilyen tájékoztatásra azért, hogy a nép fegyelmezni tudja önmagát, hogy az egész törvényhozás tájékozva legyen, feltétlenül szükség van. Itt vannak a vasúti és a hajózási dolgok, ezekről is szeretnék tájékozást ; de általában nekünk az egész háborús gazdálkodásrój világos képet kell kapnunk. Ez a legelemibb követelése egy népképviseletnek. (Helyeslés balfelől.) Itt van a rokkantak, özvegyek és hadi árvák hadsegélyezési ügye. Találunk egy szóczafatot, hogy mennyit fizetnek ki hadi segélyezésben. De hogy a kormány egyszer az ellenzék vádjaival szemben a hadsegélyezés eddigi állapotát feltárná előttünk, ezt még mindig nélkülözzük. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) És bárhogy ostromolj uk a kormányt, azt a szégyenletes dolgot mégsem tudtuk kiküszöbölni, hogy ebben az országban ne részesüljenek hátrányban a hősök özvegyei és árvái azok megett, akiknek még éf a kenyér keresőjük, a haroztéren. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Czenzurázhatnak önök, kitörölhetik a lapokból, de ma már az országban száz és százezer család tudja azt a vérlázító igazságtalanságot, hogy a magyar állam annak a katonafeleségnek, aki még oly boldog és szerencsés, hogy él az ő férje, nagyobb segélyt, ad, mint annak a szerencsétlen asszonynak, aki a hazának a legnagyobb áldozatot hozta : odaadta a férjét. (Igaz ! Ugy van I balfelől.) Annak az asszonynak, akinek a kareztéren van a férje, megvan a reménysége, hogy férje, táplálója visszajön, de miért büntetik azt az özvegyet, azt az árvát, aki elvesztette kenyérkeresőjét. Miért nem adják meg ezeknek is azt a segélyt, amelyet kenyérkeresőjük életjbenlétében kaptak ? Hát meddig kell még erről beszélni ? KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET, (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Hiszen, akinek érzéke van a nép bajai iránt, annak az első szóra orvosolnia kellene ezt ! Szükséges volna ezt főképen azért, mert Ausztriában parlament hiányában a Stürgkhkormány egynéhánjr képviselőnek egyszerű deputáczióval való közbelépésére ezt a sérelmet rögtön megszüntette. Ausztriában a hadba vonultak feleségei, ha férjük elesik, a háború további tartamára is megkapják a hadi kincstár kontójára azt a hadisegélyt, amelyet eddig élveztek,, míg minálunk kevesebbet kapnak. Hol itt a paritás ? Nem elég, hogy minálunk a hadisegél.y a német viszonyokhoz képest igen alacsony, hanem ehhez hozzájárul még az is, hogy Magyarország és Ausztria népei között ugyanezen törvény alapján diszparitás van. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Ez a legnagyobb kár a hadviselés érdekeire. En meg vagyok győződve, hogyha csak a legkisebb jóakarat volna a túlsó pártban, ezt a legkisebb erőfeszítéssé] meg lehetne csinálni. (Igazi Ugy van! balfelől.) Ha van valakinek joga, hogy élvezze az állam szocziál politikai gondoskodását, akkor a hadi özvegyek és árvák azok és az elesett katonák kenyérkereső nélkül maradt öreg szülei. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Sok esetben megtörténik, hogy csak egy esztendő múlva tudja meg a család hivatalosan, hogy a férj elesett. Hála Istennek, azon az egy igazságtalanságon már sikerült segíteni, hogy a hadi özvegynek és árvának nem kell visszamenőleg visszafizetni a segélyt. Ép így lehet ezen a második igazságtalanságon is segíteni és amely család részére a hadisegély egyszer folyósít tátott, ha el is esett a férj, vagy ha a háborúban szerzett sebesülés vagy betegség folytán idehaza meghalt,"ez a család a hadisegély élvezetében meghagyassék. (Helyeslés a baloldalon.) A drágaság folytonos emelkedése folytán, a megélhetési viszonyok nehézsége folytán nekünk az ellenzéknek az volna a kötelességünk, hogy a hadisegélynek olyan arányban való felemelését követeljük, az egész vonalon, mely a viszonyoknak megfelel. Mi a siker érdekében követeléseinket a minimumra redukáljuk és azt mondjuk, hogy legalább ne vonják meg a családtól azt, amit ; ddig kapott, míg a kenyérkereső élt. Ne vegye egyetlen képviselőtársam egy perezre sem magára azt az ódiumot, hogy ő a hadi özvegyekkel és árvákkal szemben mostohán viselkedik. Meg vagyok győződve, hogy lelke mélyében mindenki igy érez, a mi érzéseinknek megfelelően közös akarattal adjuk meg a hadi özvegyeknek és árváknak a legnagyobb krízisen a háborús időtartamon való átjutás lehetőségét. (Helyeslés a baloldalon.) Itt van a rokkantkérdés. Ezen a téren is sok történt, de még mindig nem elég. Szerettem volna, ha a t. belügyminister ur a háznak a rokkantkérdésről, de nemcsak nagy körvonalakban, adna némi tájékozást, hanem szisztematikus rendszeres jelentés alakjában és pedig nemcsak azért, hogy ezáltal megkönnyittessék a bírálat, hanem azért, hogy a nemzet széles rétegeiben az a meggyőző65