Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

450 600. országos ülés 1917 járni és azt fogják látni, hogy ö róluk távollétükben semmi gondoskodás nem történt, pedig egészen bizonyos, hogy e munkások között sok olyan lesz, akit az ellenség fegyvere nem sértett meg, akinek tagjai épek, aki azonban a betegség csiráját, a test elsenyvedését hozza magával (Igaz! Ugy van! balfelöl.) és akiről a katonai rokkanthivatal nem fog gondoskodni. Ezekről a törvényhozásnak kell gondoskodni. Ma délelőtti beszédében Pető Sándor t. képviselőtársam mutatott rá arra az eltérő különböző helyzetre, amely a szervezet áldásában részesülő és a szervezetlen munkások anyagi, erkölcsi és jogi ekszisztencziája között fennáll; nagyon helyesen utalt a nyomorultak legnyomorultabbjaira, a bányászmunkásokra. Sajnos, minálunk e téren még igen elmaradt felfogások uralkodnak. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Másfél évtized óta a szocziális politika igen erősen dominál a mi közéletünkben — szavakban. A tetteket illetőleg, sajnos, meglehetősen szomorú tapasztalataim vannak. Csak egy esetet említek fel. Körülbelül 10 évvel ezelőtt történt, hogy egy magánvállalat munkásai hozzám fordultak levélben és megkérdezték, nem-e lehetne nekik is, mint a vasutasoknak, hajósoknak, szervezkedniük. Megírták, hogy ők jó hazafiak, nem nemzetközi, hanem hazafias alapon szeretnének szervezkedni, de nincs, aki őket ehhez hozzásegítse. Egy nagy telep kapujáig eljutottam, de csak a kapuig. Már a kapu bezáródott előttem és ugy bántak velem, mintha legalább is valami anarchista forradalmár lennék. Nem engedték meg, hogy a munkásokkal érintkezzem, az ő panaszaikat meghallgassam, vagy pláne az ő szervezkedésükkel foglalkozzam. Egy másik helyen még a kapuig sem jutottam, csak levélileg érintkeztünk. A szegény bányászok mindig valami fővonalra vitték el leveleiket és ott egy közbeeső állomáson a vonatposta szekrényébe dobták. Nem mertek otthon feladni az én czimemre levelet, mert gyanították, hogy a felsőbbség szeme a postahivatal titkos fiókjáig is ellát. Nekem azonban oda kellett irnom, ahol az illetők laktak. Igazán nem folytattunk forradalmi levelezést, csak magyaráztam nekik, hogy a törvény és a fennálló szabályok szerint mikép lehetne szervezkedni. Pár hét múlva beállított hozzám az illető bányász, aki velem levelezett. »Itt vagyok urain« — mondta szomorú arczczal. En örültem neki, hogy eljött engem meghallgatni. »Igen ám, — mondta — de vissza nem mehetek. Tegnaj), szombaton, kiadták a könyvemet azzal: mehet, el van bocsájtva, hogy legyen ideje Batthyány Tivadarral szabadon érintkezni!« Ábrahám Dezső : Ez egy jogállam! Gr. Batthyány Tivadar: Ez tiz évvel ezelőtt történt. A háború alatt a magyar bányászok rettentő kemény munkát végeznek. A háború, az élet kérdése, hogy a bányászok elegendő szenet termeljenek. Es ezek a szegény bányászok január 26-án, pénteken. még mindig jogtalanok, nincs választójoguk, nincs szervezetük, nincs semmijük és sanyarúságban élnek. Felhasználóin az alkalmat, hogy figyelmeztessek arra: adjanak nekik egy kis szabadságot, adjanak egy kis egyesülési, szervezkedési jogot, adjanak politikai jogot ezeknek a tömegeknek, mert különben mi, a társadalom kiválasztottjai, fogjuk ezt megsinyleni a. háború után. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! A bizottság a törvényjavaslatba egy uj szakasz felvételét javasolj írt £tZ adókivető bizottságokra vonatkozólag. A czél, az indok helyes, ellene kifogást nem teszek, de remélem, hogy majd ezek az ad hoc kinevezett, meghosszabbított hatáskörű bizottságok a mai nehéz időkben, az óriási nagy, uj adókivetéseknél tudni fogják kötelességüket az állammal, de a társadalommal szemben is. A javaslat 4. §-a felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a törvényeken alapuló szervezetek alapszabályait módosíthassa a háború által teremtett helyzetnek megfelelően. Itt is kifogásolom, hogy túlnagy latitude-öt adat magának a t. kormány. Azt természetesen méltányosnak tartom, hogy amikor az ügyvédi vagy kereskedelmi kamarának elnökséget, választmányt kell választania és ehhez alapszabályai bizonyos számokat állapitnak meg, amit a sok behívás folytán nem tud betartani, hogy akkor átmenetileg vagy a tisztikar működését hosszabbítsák meg, vagy pedig megengedjék nekik, hogy kisebbszámú határozatképességgel tarthassanak ülést. Kifogásolom azonban azt, hogy a javaslat ilyen tág, általános felhatalmazást kivan a kormánynak megadni. Nem akarok senkit sem gyanúsítani, de l'appetit vient en mangeant. Minél nagyobb hatalma van egy kormánynak, annál inkább szereti azt tágítani. (Ugy van! halfelöl.) Ha a kormány ilyen tág hatáskört adat magának ezekkel az autonóm szervezetekkel szemben, akkor nagyon félek, hogy itt is esetleg tovább mennek a feltétlen szükségesnél. Annál indokoltabb ez az aggodalmam, mert hiszen látni, hogy éjjen e szervezetek egyik része, a kereskedelmi és iparkamarák, ha valaha, ugy most lennének hivatva, hogy a legteljesebb nyilvánosság mellett foglalkozzanak az ország egész gazdasági jövőjét érintő gazdasági problémákkal. És mit látunk? Már a múltban is egyrészt a czenzura kezelése, másrészt a gyülekezési jog kezelése révén a t. kormány el tudta érni, hogy erről hallgassanak. Tárgyal, nem tudom, hány éves szerződésről, tárgyalja az Ausztriával való jövő gazdasági viszonyunk kérdését, tárgyalja a Németországgal való jövő gazdasági viszonyunk ügyét, foglalkozik talán az egész középeurópai blokk gazdasági kérdésével. Kérdem, méltóztattak-e ezen tárgyalások alatt egy testület véleményét meghallgatni, méltóztattak-e hallani, hogy ott gyűlést tartottak s hogy ott a szakembereknek mi volt a véleményük ?