Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

690. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. 439 tölteni az időt, nyomban megtartja a tárgyalást és ezen tárgyalás után elsőfokú Ítéletet hoz. Gondoltam továbbá a perorvoslati határidőnek jelentékeny megrövidítésére, mert abszolúte nem látom be, hogy ezen ügyekben állandóan 15 napot kellene meggondolásul fentartani, és gondoltam arra is, hogy mód nyújtassák arra, hogyha az első fokban ítélkező hatóság amennyiben bármely okból kevésbbé alkalmas — amire nézve pár példát leszek bátor felemlíteni — a nyomban való Ítélkezésre, hogy ezen a hiányon és bajon megfelelő eszközökkel segíthessünk. Ezen gondolatmenetemben engem nem csupán a közérdek vezetett, hanem az a felfogás is, hogy^ezzel az illető érdekeltnek önmagának is kedvezőbb helyzetet teremtek, mint egy 8—10 hónapig elnyúló rendens eljárással. Egyik utóbbi ülésben Csemez István t. képviselő ur felhozta a burgonyarekvirálás kérdését. Hogyha az illetőnek eltitkolt burgonyáját lefoglalják azon a czimen, hogy kihágást követett el, rég el fog pusztulni az a rothadásnak indult burgonya, mire tíz hónap múlva meghozzák az ítéletet, s addig a közélelmezés szempontjából is elvész a burgonya, mert zár alatt áll, s az illetőnek magának sincs abból sem haszna, ha tiz hónap múlva mondják ki, hogy ő ártatlan. Most hátra volna annak a kérdésnek legalább érintése, amely a legnagyobb aggodalmat keltette, t. i. a törvényjavaslat azon pár szava, mely szerint felhatalmazást kértem, hogy a törvény szerint arra hivatott közigazgatási hatóságok helyett más hatáskörbe utaltassanak át az ügyek. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Én a legnagyobb tisztelettel hajlok meg a magyar közigazgatási hatóságoknak, amelyek működését hivatali hatáskörömben a háború tartama alatt is figyeltem, önfeláldozó, nagy szorgalommal és erőfeszitéssel kifejtett, 30 hónap óta tartó és legnagyobbrészt a követelményeknek megfelelő, sőt mintaszerű eljárása előtt. Nem is arról van szó, hogy engem valami bizalmatlanság vezetne, de arról győződtem meg előbb emiitett hat nagyobb árucsempészeti ügyben, hogy bizonyos járásokban, bizonyos közigazgatási területeken egészen kivételesen lehetnek mindenekelőtt olyan hatósági tagok, — talán vannak is, azt nem tudom, csak a lehetőséggel számolok — kik koruk előrehaladottságánál fogva ezen harmincz hónap óta tartó idegölő munkában ha nem is megrokkantak, de kifáradtak. (Igaz! TJgy van!) Vannak, akik naponként csak 3—4 órát alusznak, különben semmit sem pihennek. Van kir. ügyész is, aki dokumentálta, hogy heteken át három órát aludt naponként. Vannak olyanok is, akik lanyhábbak, kevésbbé szorgalmasak, akik azt az agilitást, munkabírást, fáradhatatlanságot, fürgeséget, mely az ilyen feladatokhoz szükséges, hogy elmenjenek magtárakba, pin-czébe, verembe, napról-napra, hétről-hétre, faluról-falura, tanyáról-tanyára, rossz időben, esőben, nem birják. Igazat adok egy délelőtti felszólaló képviselő urnak, hogy én nem ismerem eléggé, kivált a vidéki közigazgatási életet, hogy ezek lehetnek feltevések, de viszont nem látom, hogy megczáfolva lennének. Én arra gondoltam, hogy azokra a helyekre, amelyeken ilyen több százezer métermázsára menő árucsempészet lehetségessé vált, olyan közigazgatási hatósági tagot kell kiküldeni, aki a rekvirálásra és ítélkezésre megbízhatóságánál és egyéni egyéb tulajdonságainál fogva teljesen alkalmas. Megfelelő embert megfelelő helyre, ahogy azt a jól ismert angol mondás mondja: the right man on the right place. Annak nem kell sem tudósnak, sem kitűnőségnek lenni, hanem épen ezekre a feladatokra mindenben rátermettnek. Lehet, hogy e feltevés egészen téves, de semmikép sem olyan, mely garancziális, közszabadsági és alkotmányjogi szempontból igazolná azt az aggodalmat, melyet a t. túloldalról hallottam. Például arról szerez meggyőződést akár t. barátom a belügyminister ur, akár más hatóság, pl a közélelmezési hivatal elnöke, hogy van a vármegyének egy járása, ahol kivételesen jobb termés volt, mint más országrészben s onnan ki kell jönni ennyi meg ennyi terménynek és azt nem találják, hanem azt jelentik, hogy nincs, vagy például lehetséges, hogy az illető közigazgatási hatósági tag egyáltalán nem követett el abszolúte semmit, de nem győzi a munkát és egyszerűen kisegítő munkaerőt kér és azt kell más megyéből kirendelni, mert azon a területen nincs megfelelő munkaerő. Hiszen — ismerem a birói viszonyokat is — a hivatalnokok százai a harcztéren vannak 25 — 30 hónap óta, tehát nem lehet őket onnan, annak a törvényhatóságnak területéről vagy abból a járásból venni, ahol épen a rekvirálást végezni kell. Minthogy pedig a hatáskör általános szabályai szerint más csak akkor végezhet ott funkcziókat, ha külön felruháztatik azzal a hatáskörrel, azért ezen közigazgatási eljárás, pl. a rekvirálás végzésére és ezenfelül a rendőri büntető itélkezé&re felfogásom szerint más törvényhatóság területéről vagy más közigazgatási hatóság tagjai közül lehetne küldeni más megfelelő egyéneket anélkül, hogy ebből akár a közszabadság, akár nem tudom micsoda garanczia sérelmet szenvedne. Ezt, megvallom, — bocsánatot kérek Vázsonyi t. képviselő úrtól, akinek, gondolom, leginkább volt ez az aggodalma — nem tartom alkotmányjogi abszurdumnak, hanem olyan kényszerhelyzetnek, amelyre egy eddig, előttünk abszolúte ismeretlen óriási méretű háborúban a viszonyok rákényszeritenek bennünket. Ott volt például, — ezt sem akarom mint javaslatot felemlíteni, mert nem is tudom, hogy helyesléssel találkozik-e a háznak ezen oldalán, de mint ötlet, mint a kibocsátandó rendelet, szőve-