Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

január 26-án, pénteken. #gö 690. országos ülés 191? ket. Németországban jjedig a munkásbiztositási törvény 583. §-a azt fogházzal büntetendő cselekménynek minősiti, amelyhez a fogházon felül 3000 márka büntetést is kapcsolt és azt mondja, csak enyhítő körülmények fenforgása esetén mellőzhető a fogház és alkalmazható csak a pénzbüntetés. Tehát akár bűncselekménynek minősitjük, akár kihágásnak, illetőleg akár sikkasztásnak, akár kihágásnak, mindenesetre teljesen igazunk van és lényegesen segítünk a bajokon, mert ha valaki nem fizeti a saját adósságát, azt még értem, de hogy valaki éveken át visszatartsa a munkás béréből a betegpénztári járulékoknak a munkásra eső részét és nem fizeti be, ezt egyszerűen magánjogi kérdésként nem lehet kezelni, (ügy van! a bal- és a széls'baloldalon.) Es ha nem volt elég világos a törvény eddig, akkor világos törvényt kell létesíteni, amely a biróság előtt se lehessen félremagyarázás, félreértés tárgya, (ügy van! a balés a szélsőbaloldalon,.) Helyesen mutatott rá Szterényi József t. képviselőtársam, hogy ez nemcsak jog kérdése, de egyúttal igen fontos szooziális kérdés. Bakonyi Samu : Ez hozza a pénztárakat krízisbe. Pető Sándor: És amikor a munkaadók országosan szervezkednek, különösen békeidőben szervezkednek, annak hírére és amikor oly szelek fújnak, hogy a járulék három perczentről fel fog emeltetni négy j)erczentre, akkor én rámutatok arra, hogy ha a munkaadók, természetesen azok, akikre ez illik, ebbe a hibába nem estek volna kezdettől fogva és ha jövőre megakadályozzuk, hogy e hibába beleessenek, akkor egyik hatalmas eszközét nyertük annak, hogy ne kerüljenek abba a veszedelembe a munkaadók, —• mert elsősorban őket érdekli a járulékok felemelése, — hogy a járulékok felemeltessenek a törvény által kimondott % -ra, vagy a törvényben nem foglalt egy perczenten felül is. A pénztár konszolidácziójának, fejlődésének ez egyik feltétele és elemi igazság, amely mindé vonatkozásában a munkáspénztárak mellett szól, mert senki sem emelhet kifogást az ellen, hogy a legerélyesebb eszközökkel rákényszeritsünk valakit arra, hogy a kifizetés végett reábízott pénzt fizesse oda, ahová való. Már most, szó van a törvényjavaslat 2. §-ában és szó volt az elhangzott vitában arról is — igen részletes és magas szárnyalású beszédekben megemlittetett — hogy a pénztári fejlesztés fontos szempontja az, amely vonatkozik az anyákra, csecsemőkre, venereás betegekre, tüdőbetegekre, hogy e szempontból is feltétlenül szükséges a járulékok felemelésé. Erre nézve az előadó ur álláspontja az, hogy elég, ha a 3%-ot fél százalékkal emeljük. Nézetem szerint ez kevés lesz és én szívesen látnám, ha a t. kormány a törvény 25. §-a által megadott 4%-ot határozná el. Ismerem a körülményeket, amelyek kisérni szokták a járulékemelési tendencziát, nagyon jól emlékszem a pénztár 10 éves életéből arra, hogy amikor financziális krízisek voltak és égető kényszerűséggel jelentkezett az emelés szüksége, milyen országos szervezkedés indult meg, hogy a járulékot ne emeljék. Már most a háború által keletkezett indokok előtt mindenkinek meg kell hajolnia arra nézve, hogy pénztári közgyűlést, a mely a járulékok emelésének kérdésével foglalkozik, tartani nem lehet, és igy természetesen szívesen megadjuk a kormánynak a módot, hegy a járulékokat a törvényes szabályok által előirt országos pénztári közgyűlés határozata nélkül a maga hatáskörében az uj törvény alapján rendelje el. Elvégre a kormányban több szocziális érzéknek kell lennie, mint mondjuk, a munkaadók azon részében, amely a zsebükre érzékeny tömegek hangulatára utazva, szervezkedni szokott, ha egy lds megterhelés terve jelentkezik. Méltóztassék felhasználni az alkalmat a radikális segítségre, annál is inkább, mert egészen biztosra veszem, hogy a mai viszonyoknak egészen megfelel a 3'5%, de ha azok a kötelezettségek bekövetkeznek, amelyekről az előadó ur és minden felszólaló beszélt, a háború után bekövetkező kötelességek teljesítésére aligha lesz elegendő a 3'5%. És amit ma könnyűszerrel megtehetünk, azt talán később a legnagyobb nehézségek árán sem tudjuk elérni. Most hozhatjuk a magyarországi pénztárakat a kellő helyzetbe, most, amikor az ipari konjunktúrák oly szépen fejlődtek és ezek kihasználásánál, istenemre mondom, nem egy fél perczentről volt szó a munkaadók berkeiben. Méltóztassék a 4%-os járulékot megszabni, amely azután a pénztárakat a legteljesebb, legegészségesebb alapra helyezi, ugy hogy a háború után is teljesíthessék nagy szocziális feladatukat. Minek bevárni a biztosan bekövetkező ujabb mozgalmakat, amikor tudjuk, hogy nemcsak a 4%-ot kell előbb-utóbb behozni, de félni lehet attól, hogy a 4% sem lesz elegendő, mert Ausztriában 45% a makszimális határ, Németországban pedig 6%, nem lehet tehát panaszkodni, hogy nálunk a járulék túlmagas. Különösen Bródy Ernő t. képviselőtársam foglalkozott a kórházi ápolás kérdésével. Ezt is gyakorlati alapon ismertem meg és bátor vagyok felhívni a t. kormány figyelmét erre ép ugy, mint bátor voltam felhívni a behajtás kérdésére is és tisztán gyakorlati alapon teszem meg észrevételeimet. Itt nem a büntetőbíróság, hanem a közigazgatási biróság, amelynek határozatait természetesen respektálni kell, egy meglehetősen fura és, szerény nézetem szerint, a törvénynyel ellenkező helyzetet teremtett. Már most, miután a közigazgatási biróság végső fokban döntött a kórházi ápolási kérdésben, meg kell kerülni a dolgot; ha nem volna elég tiszta és világos a dolog akár a közigazgatási biróság, akár pedig a pénztárak álláspontja szempontjából, méltóztassék tiszta képet teremteni. Őszintén szólva, alig van kifogásom az ellen, hogy a közigazgatási biróság álláspontját méltóztassék helyesnek elismerni, de fődolog, hogy az örökké tartó vitát, amely éven-