Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

428 690. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. ugyanazok voltak a felszólalók, mint akik most is beszéltek. Hallottuk akkor is az előadó urat, Földes t. képviselő urat és elsősorban Szterényi t. képviselőtársamat, aki akkor, mint szerző, képviselte ezt a javaslatot a ház előtt. Én akkor a parlament azon kis csoportjához tartoztam, amely a koaliczióval szemben állott és amely akkor azon a törvényjavaslaton módosítani akart. Örömmel állapitom meg, hogy két felszólaló t. képviselőtársam, Szterényi és Földes képviselő urak ma ugyanazt az állásjjontot foglalják el fontos kérdésekben, amelyről mi egynéhányan akkor azt a törvényjavaslatot ostromoltuk. Mi tudnii.lik már akkor kértük, hogy a mezőgazdasági munkások és cselédek is bevonassanak a törvény körébe. Ezt akkor a kormány részéről való felszólalások ellenezték, örülök, hogy most egy véleményen vagyunk és méltóztatnak e kiterjesztést szintén pártolni. Megállapítom egyúttal, hogy legalább az én szempontomból nézve a dolgokat, ez az 1907. évi XIX. törvényczikk a koalicziónak legértékesebb alkotása volt. En általánosságban akkor is elfogadtam a javaslatot és akkor sem mondtam, hogy valami lényeges hibái lettek volna, vagy hogy ne állott volna a kor _ színvonalán, eltekintve egyes fogyatkozásoktól. Epén a múlt héten volt itt alkalmam kalauzolni a bécsi biztosítási hivatal elnökét, egy bécsi szocziáldemokrata képviselőt, aki az itteni munkásbiztositási intézeteket tette tanulmányozás tárgyává. És ő is elismerte, hogy nálunk a munkásbiztositás, különösen a családtagok ellátása tekintetében ma is sokkal jobb, mint az osztrák. Nekünk, akik a szocziális fejlődés terén sokszor vagyunk kénytelenek kormányunkat' a német és osztrák példákkal biztatni szocziális alkotásokra, el kell ismernünk azt is, hogy van egy terület, amelyen bizonyos kérdésekben megelőztük Ausztriát. Midőn e jubiláris emlékek idéződnek fel lelkemben, egyúttal meg kell állapitanom gyakorlati tapasztalataim alapján, hogy mindazon aggályok, melyek 1907-ben a törvény meghozatalakor jobbról és balról jelentkeztek, ma már részben tárgytalanok. Pl. akkor hosszú és éles vitánk volt az igazgatóságok összeállítása tekintetében. Én pl. azok közé tartoztam, akik azt kívánták, hogy többségben legyenek a munkásigazgatósági tagok, mások a munkaadó igazgatósági tagoknak akarták megadni a többséget. A kormány és Szterényi t. képviselőtársam azon az állásponton voltak, hogy j)aritásban kell lenniök. Elismerem, hogy a törvényjavaslat ez intézkedése teljesen bevált. Én most közvetlenül figyelemmel kisérem a budapesti munkásbiztositási pénztár működését és mondhatom, hogy szocziális érzésű ember valóságos lelki "gyönyörűséggel hallgathatja ennek a pénztárnak paritásos igazgatósági üléseit. Nem mondom, hogy nem fordulnak elő differencziák, heves viták is, de csak ritkán ós tisztán elvi kérdésekből kifolyólag. De a munkások és a munkaadók versenyeznek egymással abban, hogy egyforma szeretettel akarnak gondoskodni a rájuk I bizott munkásérdekekről. (Helyeslés baljelők) Ez egyúttal példája lehet annak is, hogy nem kell félni az élet semmiféle vonatkozásában, tehát a parlamentben sem attól, hogy ha idehozzuk a munkások képviseletét. Sehol sem tapasztaltuk, hogy ahol munkások és munkaadók együtt működtek, ne találták volna meg a kellő harmóniát, s ha van versengés közöttük, az csak azoknak javára szól, akiknek gondozása rájuk van bizva. (Élénk helyeslés balfelől.) S most legyen szabad tapasztalataink alapján néhány szóval hozzászólanom a jelen törvényjavaslat 2. §-ához. Itt megint azzal a hibával találkozunk, hogy a kormány nem árulja el, mit akar, mily irányban akarja az 1907-iki törvényt megváltoztatni. Ebben a tárgyban volt ankét is és ott sokkal részletesebben ismertették a kormány szándékait, mint itt. Hát méltóztassék azt képzelni, hogy itt is ankét van. Hiszen manap, midőn százféle kérdés foglalkoztatja a törvényhozást, úgyis csak az szól hozzá minden kérdéshez, aki érdeklődik iránta és ért hozzá. (Felkiáltások : Nem mindig/ Derültség.) Minden esetre a kormány részletezhette volna a tervezetet és igy sokkal alaposabban szólhattunk volna hozzá. így kénytelen vagyok az előadó ur profécziáját mint félhivatalos véleményt elfogadni fejtegetéseim alapján. Először a bérhatárról szólok, melyről az eddigi törvény 1. §-a azt mondja, hogy csak az biztosíttatik, akinek napibére nem nagyobb 8 koronánál, vagy évi bérjövedelme 2400 koronánál. Ma máimindenkinek egyhangú az álláspontja a tekintetben, hogy ez a rendelkezés tarthatatlan. Az előadó urnak is az az álláspontja, hogy a bérmunkásokra nézve a biztosítási kötelezettséget térhatárra való tekintet nélkül kell megállapítani, vagyis tekintet nélkül arra, hogy a bérmunkások — nem a fiksz fizetésüek, — mennyi napi vagy hetibért kapnak,. Ez álláspontot teljes mértékben helyeslem, amennyiben a t. kormány ezt magáévá teszi, megint egy lépéssel meg fogjuk előzni az osztrák munkásbiztosítást. Ausztriában t. i. nem veszik fel azokat a bérmunkásokat, akiknek 3600 koronánál nagyobb évi bérük van, vagy ha csak 2400 is, de betegség esetén legalább hat hónapra biztosítva vannak az ellátás tekintetében. Ez teljesen egyezik a német törvénynyel, melynek 16'5. §-a minden bérmunkást, akikről a mi törvényünk nem szól, belevon a biztosítás körébe és csak egyes kisebb kategóriákat, amelyek nálunk biztosítva sincsenek, von ki arra az esetre, ha azok 2500 márka évi fizetést élveznek. Én tehát teljes mértékben egyetértek a t. előadó úrral és- ebben a kérdésben is bátor vagyok hangsúlyozni azon általunk már 10 év előtt is hangoztatott álláspontot, hogy a mezőgazdasági munkásokat és a cselédeket is be kell vonni a biztosítás körébe, továbbá helyesnek találnám, hogy az állam ismét konszideráczió tárgyává teg)'e. hogy az 1910. évben elfoglalt álláspontjával szemben, amely szerint az állami alkalmazottakat kivonta a munkásbiztositó pénztár köréből, — amiről Bródy Ernő t, képviselőtár-