Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-690
426 690. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. mat indokolni — azzal egészítem ki, hogy annak a kormányzati ágnak, amelyre bizva van a munkásügy, rendkívüli, azt lehetne mondani, providencziális jelentősége van. Ilyen jelentősége van ezért,' mert kétséget nem szenved, hogy abban a társadalomban, amely a háború után meg fog alakulni, megfelelő helyet kell biztosítani a munkának. Mi csak abban látjuk jövőnk biztositékát, ha a munka tekintetében is fokozásokat érhetünk el; ha a munkánakmeg tudjuk adni azt a helyet a gazdasági életben, a társadalomban és a politikában is, amely ezt az elemet ma már a XX. században megilleti. Mert nekünk munkatársadalomra van szükségünk, oly társadalomra, melynek alapját a munka képezi. Ha mi ezt elérjük, akkor évtizedekre kihatólag biztosítottuk azt, hogy a nemzetnek nemcsak gazdasági, hanem fizikai ereje is teljes mértékben gyarapodjék. (Helyeslés balfelől.) Ez az álláspont az, melyet én a kérdéssel szemben. elfoglalok s amelyet örömmel látnék, ha a t. túloldal is magáévá tenne és intézményekben is kifejezésre juttatna. Egyébként pedig, annak ellenére, hogy itt ilyen üdvös intézkedések történnek a munkásbiztositás terén, — amint az ellenzék nincs abban a helyzetben, ugy én sem vagyok, hogy magát a törvényjavaslatot általánosságban elfogadhatnám. Mert a törvényjavaslat oly intézkedéseket tartalmaz, amint bevezetőleg már jeleztem, amelyek rendkívül aggályosan bolygatják meg a hatósági szervezeteket s az alkotmányjog szempontjából oly, veszedelmes kihatásuak lehetnek, hogy ezt az ország és a nemzet jogainak érdekében elfogadni nem lehet, és igy én a törvényjavaslatot meg nem szavazhatom. (Élénk helyeslés baljelól.) Elnök : Szólásra következik ? Szepesházy Imre jegyző: Pető Sándor! Pető Sándor : T. ház ! Mindazokban, amiket t. képviselőtársaim eddig a vita során felhoztak, körülbelül egy hangulat volt kifejezve : a legerélyesebben szembeszálltak a törvényjavaslat 1. §-ával s a legteljesebb rokonszenvet fejezték ki a 2. §. irányában. En magam is ebben a meggyőződésben vagyok s a legerélyesebb kifogást kell hogy emeljem a törvényjavaslat 1. §-a ellen. Épen azokban a kérdésekben, melyekről az 1. §. intézkedik, ahol közjogról, közigazgatási jogról, az emberek szabadságáról és legszentebb jogaik kezeléséről van szó s mivel az igazságügy minister ur terjesztette elő a javaslatot, legalább is megkövetelhettük volna, hog}^ annak előterjesztése nagyobb preczizitással történjék. Mert talán a t. házat is meg lehet győzni arról, hogy a kihágási ügyekben maiglan érvényben lévő szabályok az eljárás és a hatáskörök tekintetében a háborús szempontoknak nem megfelelők ; de a legelemibb követelés kell hogy az legyen: mondja meg az igazságügyminister ur magéban a törvényjavaslatban, legalább az elvi szempontok megjelölésével, hogy tiilajdonkép mit akar megváltoztatni, mily eljárási szabályokat akar a maiak helyébe léptetni s mily bíróságot a ma bíráskodó rendőri hatóság helyébe tenni. Erről a javaslat semmit sem mond. Az előadó ur, aki e tekintetben a kormány javaslatának ekszponense, mond ugyan valamit, de azt abszolúte nem lehet megérteni, sőt az csak még nagyobb konfúziót teremt. Nevezetesen azt mondotta erre az 1. §-ra nézve : (Olvassa.) »Nemlesz talán szükséges a garancziális intézkedéseket olyan teljes mértékben kiküszöbölni, mint amazokban az esetekben, — t. i. a korábbi gyorsított eljárási esetekben -- de bizonyos mértékben úgyis felmerül kényszerű szüksége annak, hogy az eljárás egyszerűsítésével, az instancziák redukálásával lehetőleg hatékony módon lehessen büntetéseket alkalmazni, hogy az ilyenféle eseteknek eleje vétessék.« Itt tehát azt mondja az előadó ur, hogy nem szükséges a garancziális törvényeket oly mértékbeli hatályon kivül helyezni, amennyire szükséges volt ez az előbbi törvény és szabályok mellett. Később azonban, amikor arról beszél, hogy melyik legyen az Ítélkező fórum a mostaniak helyében, azt mondja : (Olvassa.) »lehetőleg ugyanazon hatóságra kívánja bízni, amely hivatva van a kormányrendeletek keresztülvitele fölött őrködni.« Hát, t. ház, ha mi jóslásba és gondolatolvasásba akarunk belemenni, akkor megállapíthatjuk körülbelül azt, hogy végső fórum eddig a belügyminister volt, ezentúl pedig a közélelmezési hivatalt kívánná az előadó ur annak megtenni. Mivel Budapesten egy központi rendőrség ítélkezik első fokban, — második és végső fokban a közélelmezési hivatal volna erre kontemplálva. S erre mondja a t. előadó ur, hogy nem szükséges a korábban a büntető igazságszolgáltatás terén megvolt garancziális intézményeket mind hatályon kivül helyezni. Hogyha ez a terv tényleg valósággá lesz, szerintem az állampolgárokat sokkal nagyobb mértékben fogja szabadságukra vonatkozó, az igazságszolgáltatás tekintetében fennálló garancziáktól megfosztani, mint ahogy történt eddig, mindenféle gyorsított eljárásban. Nevezetesen a közélelmezési hivatal ebben az esetben nem más, mint vádhatóság, mint a bűnvádi eljárásban a kir. ügyészség. Akármilyen nagy hatalmat adtunk á kir. ügyészségnek, amely elég szerényen él ezzel, ugy hogy eljárása ellen az utolsó időben nem igen lehet panasz, ha a közélelmezési hivatalra méltóztatik bizni az Ítélkezést és pedig a végső fokban, akkor sokkal nagyobb mértékben megfosztjuk az embereket mindazon garancziáktól, amelyek kell hogy védelmezzék azokat, akik az igazságszolgáltatás kezébe kerülnek, mint ahogy történt eddig a gyorsított eljárásnak bármelyik formájában. És ez a tervezet annál veszélyesebb, mert a hadviselés érdekei ellen elkövetett cselekményekről van szó. Az ezekhez fűződő eljárási szabályoknál és rendeleteknél lehetett beszélni azon legmagasabb és legnagyobb fokú érdekekről, amelyek védelmére mondhatnám, anyagi rendelkezéseit illetőleg, a statáriális törvény életbe lett léptetve. Igaz, hogy ez a törvény oly időben keletkezett,
