Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

422 690. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. nagyon kívánatos, hogy a további tapasztalatok alapján meggyökerezve és megerősödve útmutatásul szolgáljon abban az irányban, hogy a munkabérpolitika terén sem maradhat az állam teljesen indifferens és teljesen semleges. Igaz^ hogy a bérminimum megállapítása elvi szempontból nincs teljesen klarifikálva, mert lehet e rendszernek egyik-másik irányban káros visszahatása, de kétséget nem szenved, hogy a szoeziálpolitikának álláspontja ma már követen, hogy biztosítva legyen oly munkabér, amely a munkás telj es szükségleteinek Melegítésére alkalmas, hogy a munkabérek nemcsak a fizikai szükségletek fedezésére legyenek elegendők, de a kulturális szükségletekre is, sőt részben a biztosítási költségek ama részét is fedezzék, amelyet a munkásoknak kell viselniök. Azt a kérdést lehet felvetni, hogy nem fognak-e a későbbi fejlemények oda szorítani, nem fogják-e odaszorítani a közigazgatást, a közgazdasági és szocziálpolitikai tevékenységet, hogy bérhivatal utján gondoskodás történjék, elsősorban arrói, hogy mindazok az adatok, amelyek szükségesek, hogy helyes bérmegállapítás legyen, a kormánynak, és mondjuk, a társadalomnak, az érdeklődőknek, a kéjnviselőháznak is rendelkezésére álljanak. Ez a kérdés roppant nagy fontossággal bír, — lesz alkalmunk ezzel foglalkozni,— az ármegállapítás terén, mert a bér megállapítása is egyik része az ármegállapításnak. Már most az árak megállapításánál mindazok a bajok, amelyek nálunk mutatkoznak a makszimálás következtében részben eliminálhatók akkor, ha a kormány és a társadalom teljesen tájékoztatva van minden tényező iránt, amelytől a munkabér magassága függ. Amíg a tényezőket nem ismerjük, amelyek az ár megállapítására befolyást gyakorolnak, addig az egész makszimálás tulaj donképen kapkodás, abszolúte nem lehet megmondani, hogy miért nem egy pár koronával alacsonyabb vagy magasabb az ár. Első feltétel, hogy ismerjük a tárgyat, amelyre nézve intézkedni akarunk. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbalolialon.) Es e szempontból említem fel a bérhivatalt, mert ennek első feladatául épen azt látnám, hogy az adatok rendelkezésre álljanak a kormánynak, a társadalomnak, a kévpiselőknek, amely adatok szükségesek, hogy a meglehetősen homályos anyagtömegben tájékozást nyerjünk. (Helyeslés.) A másik intézkedés, amely munkáspolitikai szempontból fontossággal bír ós amelyet röviden említeni vagyok bátor, a panaszbizottság. A panaszbizottságok működésére vonatkozólag nagyon keveset tudunk és azért elsősorban azt a kérést intézném a kereskedelemügyi minister úrhoz, hogy legyen szíves minket kissé tájékoztatni, vájjon mikén váltak be, milyen eredménynyel dolgoznak és esetleg nincs-e szándékában a panaszbizottságok működését kiterjeszteni. Amint értesültem például, nagyon kívánnák azt, hogy a kereskedelmi alkalmazottak közt előforduló vitás kérdésekben is rendelkezésére álljon egy hasonló szerv, ügy vagyok tájékoztatva, hogy a panaszbizottság működése a munkások részéről helyeslőleg fogadtatik és a működéssel egészben véve egészben meg vannak elégedve. (Ugy van ! Mozgás a baloldalon.) Akár panaszbizottságnak nevezik, akár más néven, mindegy, Angliában munkáskamaráknak nevezik, kétséget nem szenved, hogy a társadalmi béke biztosítása szempontjából feltétlenül szükséges, hogy autoritativ közeg és paritásos, vagy semleges részrehajlatlan, amint az angol mondja, umpire, bizottság működjék, amely a mérget a tásadalomból a lehetőségig kiküszöbölje és azért azt a kérést intézem ezzel kapcsolatban a minister úrhoz, hogy azt is tegye tanulmány tárgyává, vájjon a j)anaszbizottságnak kiterjesztése szélesebb körre mily feltételek közt volna a jövőben biztositható. Most áttérek a rnunkásbiztositás kérdésére. (Halljuk-! Halljuk !) A rnunkásbiztositás, annak keletkezése, meggyökerezése, két körülménynyel függ össze, összefügg először azzal a körülménynyél, hogy a munka egy változó, esetleg stagnáló, mindenesetre intermittáló jövedelmi forrás. Ezt a jövedelmi forrást megtámadja a betegség, az aggkor, megtámadják a válságok, a krízisek, szóval sok mindenféle megtámadásnak van kitéve. Már most az, aki munkát végez, szinte a társadalomnak végzi, mert a társadalom szempontjából kell nézni ; aki munkát végez, mondom, a társadalomnak dolgozik, inert a társadalomnak szüksége van arra az aratóra, arra a géjrészre, arra a szabóra és azért a társadalomnak kell hogy oly • jövedelmet biztosítson az illetőnek, hogy az nyugodtan folytathassa a munkáját, amíg munkaerővel rendelkezik. Az uzsora, ha a társadalom nem adja meg a jövedelmet a munkásnak, mert ez annyit jelent, hogy nem képes szükségleteit kielégíteni, már pedig ő a társadalmi berendezkedés hatása alatt határozta el magát arra, hogy szabó lesz, vagy gépész ; ha tudta volna, hogy nem érheti el szükségleteinek kielégítését, más, kényelmesebb, biztosabb jövedelmi forrást választott volna. A társadalomnak okvetlenül oly berendezkedésről kell gondoskodnia, hogy a munkás a megélhetését megtalálja akkor is, ha beteg, akkor is, ha krízis van, ha rokkant, akkor is, ha aggkorba kerül. Ez tehát elérhető biztosítás utján. Elérhető azon az utón is, hogy a munkásnak megadjuk azt a jövedelmet, hogy önmagát biztosíttassa betegség, rokkantság, baleset esetére, aggkorára ; ez volna a morális dolog, helyes etikája a társadalomnak: oly jövedelmet adjon, amely minden felmerülő szükségletre elég. De ha ez nem történik meg, akkor mintegy közvetítő és interimisztikus intézkedésnek kell tekintenünk, ha a társadalom tényleg átérhet magára vállalja. Úgyis tudjuk, hogy munkás részről, szoczialista részről sokszor hallani a panaszt, hogy az állam tulaj donképen nem tesz egyebet, mint azt a terhet, amelyet azelőtt szegényügy terheként viselt, egyszerűen átruházza, vagy legalább jelentékeny részét, a munkásbiztositásra. Ez tehát a rnunkásbiztositás, kiindulási pontja. Ezt nem szabad ugy fel-