Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

69Ü. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. 419 bora kezdetén semmiféle erélyes lépés nem történt, értem egyáltalán az anya- és csecsernőkérdést, hiszen most is a kezdetén vagyunk és mégis relatív javulást látunk 1915-ről 1916-ra, mert mig 1915-ben 26"4%-ra emelkedett a csecsemőhalandóság, addig 1916-ban 23%-ra sülyedt le. Szomorú dolog, hogy ezt a23%-ot mint javulási tünetet kell bemutatnom, de ez a relatív javulás talán annak tulajdonítható, hogy 1915-ről 1916-Ta már megindult az anya- és csecsemővédő akczió és bár a kezdetén vagyunk, mégis a fővárosban és némely vidéki városban meglehetős tevékenységet fejtett ki és a kormány részéről is e tekintetben az utolsó évben nagyobb tevékenységet tapasztalunk. Ezek az adatok arra intenek minket, hogy nem lehet sokat késni az anya- és csecsemővédelem terén teendő intézkedésekkel, hanem hogy azok a legsürgősebb feladatot képezik, amelynek terén addig is, amíg az egész rendszert kiépíthetjük, a tapasztalat által megmutatott, esetről esetre való és egyes különösen égető jelenségekre szorítkozó orvoslással kell operálnunk. Ezek közül kiemelem különösen éjien a terhes nőknek és a szoptató nőknek nyújtandó segélyek kérdését, azt, amivel Németországban* olyan rendkívüli eredményt értek el. Gyökeres segítséget azonban ezen a téren nem tudok elképzelni más irányban, mint az általános kötelező anyasági biztosítás alapján, (Élénk helyeslés a baloldalon.) amelyet meg kell oldani az általános betegség és baleset elleni biztosítás keretében, amely biztosítás nem maradhat meg abban a szűk körben, ahol az eddigi törvények szerint mozog, hanem népünknek abszolút joga, hogy ennek a szocziális biztositásnak jótéteményeiben részesüljenek mindazok, akik a szocziális biztosításra rászorulnak, tekintet nélkül arra.hogy ipari vagy gazdasági foglalkozást üznek-e, (Általános helyeslés.) és az ezzel összekötött szocziális terheket viselniök kell mindazoknak, akik, hogy a rendes szójárást használjam, a munkaadó osztályhoz tartoznak, akár az ipar és kereskedelem, akár a mezőgazdaság terén működjenek és legyenek ebben a kedvező helyzetben. (Általános helyeslés.) Tudom, hogy a belügyminister ur, mikor ezt a kérdést a múlt őszszel szóba hozta, igen meleg rokonszenvvel nyilatkozott az egész ügyről, de hozzátette, hogy olyan nagy dolgot, mint amilyen az általános anyasági biztosítás, azt hiszem, ezt a részletet ragadtuk ki akkor az egész betegség elleni biztosítás köréből, ilyen nagy terhet, hogy az ország vállalhat-e, azért a kezességet nem veszi magára. T. ház ! Hogy a teher mekkora lesz, arról én hozzávetőleges számokat sem mondhatok. Az előadó ur tegnapi beszédéből azonban kivehető, hogy a biztosítási dijak megfelelő megállapításával ezt a terhet csökkenteni lehet, anélkül hogy a biztosítottakra számbavehető, nehezen elviselhető terhet rónánk. De akármint legyen, ez nem tartozik azokhoz a kérdésekhez, amelyeknél gondolkozni lehet afölött, hogy mcgoldhatók-e vagy sem. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) Ha ma, a háború alatt valamely döntő természetű hadművelet megujitásáról van szó, akkor a pénzügyminister ur és a kormány nem fog előállhatni azzal, hogy nincs pénz azoknak az uj ágyuknak az elkészítésére, amelyek szükségesek, mert mikor a nemzet oda jutott, oda van szorítva, hogy saját fenmaradásáért élet-halálharczot kell folytatnia, akkor ennek az élet-halálharcznak szükséges eszközeit elő kell teremteni. Nos hát, mélyen t. képviselőház, merem kimondani, hogy abban a harcztereken vívott élet-halálharczban hiába védekezünk sikeresen, hiába győzünk, ha elveszítjük azt a csatát, amely a népesedési mozgalom terén folytattatik. (Igaz ! Ugy van 1 a baloldalon.) Hiába győzünk, ha a többi versenyző államokkal lépést tartó gyorsaságban nem tudjuk rekonstruálni nemzetünknek azt a megtámadott népességi tőkéjét, ha annak hézagait betölteni nem tudjuk. E tekintetben az abszolút szükséges intézkedéseket megtenni épen olyan kételyt nem engedő kategorikus imperatívusza a nemzeti lét követelményének, mint amilyen kategorikus imperatívusz volna egy, mondjuk, a harcztéren készülő döntő hadműveletekhez szükséges pénzügyi eszközök előállítása. Pedig, t. ház, nem tudjuk a kérdést megoldani az anyasági biztositásnak az egész vonalon való kötelező szervezése nélkül, nem tudjuk megoldani, mert mindig vissza kell térnem arra, hogy a csecsemővédelem, a csecsemőhalálozás elleni küzdelem az anyavédelemnél kezdődik. Minden egyes szülés nemcsak önönmagának a szempontjából fontos, nemcsak annak a gyermeknek a szempontjából fontos, aki akkor születik, de minden egyes szülés megalapozza — jól vagy rosszul — a következő szüléseket is. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Ha azt kívánjuk, hogy a magyar nők képesek legyenek a nemzetet több egészséges gyermekkel megajándékozni, akkor arról kell gondoskodni, hogy egy szülés ne pusztítsa az ő szervezetüket akként, hogy azontúl egészséges, erőteljes gyermek szülésére kéjjtelenekké, vagy kevéssé képesekké váljanak. Ez elemi igazság, amely elől nem lehet elzárkózni. Es a nagy csecsemőhalandóságnak egyik oka azok a rendkívül kezdetleges, rendkívül kedvezőtlen, azok előtt, akik a részleteket ismerik, valóban fölháboritó körülmények, amelyekben népünk szegényebb rétegei nagy részénél a szülések lefolynak. Ha a humanizmus, az emberszeretet nem visz minket arra, h:gy ezeken a bajokon feltétlenül segítsünk, akkor kell hogy a nemzet fentartásának rideg, észszerű számításon alapuló parancsa vigyen minket arra. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Az anyasági biztosítás nélkül nem tudjuk az anyáknak nagy tömegét abba a helyzetbe hozni, hogy a szülések a lehető legkedvezőbb körülmények közt történjenek s ha a szülések nem történnek kedvező körülmények közt, akkor a további nepszaporodásnak útját állják és akkor nem kapjuk azt a 53*