Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-689

0S9. országos illés 1917 január 25-én, csütörtökön. 3ítfi ben sokkal inkább lesznek balesetnek kitéve, mint az egészségesek és végre ott lesz az átmeneti időre még egy nagy nehézség : a munkanélküliség, mely esetleg a háború után be fog állani, a nyersanyag hiánya stb. miatt, amig a gyárak újra üzembe fognak jöhetni, hacsak a demobilizácziót nem tudjuk kellő óvatossággal végrehajtani. Ha így rövid vonásokban vázoltam az eddigi helyzetet, még rá akarok mutatni, mik volnának e téren a legsürgősebb teendők. Remélem, hogy e tekintetben megnyugtató választ fogunk a minister úrtól kapni, legalább az előadó ur szavai feljogosítanak arra a feltevésre, hogy ily irányban várhatók a kormányrendéi kezesek. Én két csoportját képzelem azon teendőknek, melyeket e felhatalmazás igénybevételével a kormánytól várhatnánk. Az egyik csoportba általános természetű intézkedések tartoznak s ezek között főleg a bérhatárra vonatkozó intézkedések. Az előadó úrral együtt én is azt hiszem, hogy a munkások biztositási kötelezettségénél a bérhatár megállapítását el kellene ejteni. Mert hiszen napibérosztályok vannak és azok keretében történik a segélyezés ; a magántisztviselőknél és kereskedelmi alkalmazottaknál pedig a fizetési határt nem tartom mérvadónak. Itt is tehát elejteném e határt, vagy legfeljebb egy magasabb határt állapitanék meg, nehogy pl. bankigazgatókra stb. is kiterjedjen a kötelezettség. De itt már aztán intézkedni kellene a szolgáltatásnál beszámitandó fizetési határ dolgában. Itt a limit feltétlenül szükséges. A második szükséges intézkedés a biztosítás körének kiterjesztése, elsősorban a házi cselédségre. Megmondom rögtön, hogy miért. Nemcsak azon tömegnél fogva, melyet azok számszerűleg alkotnak, nemcsak azon alárendelt helyzetnél fogva, melyben vannak, hanem egy specziális okból is ; a nagy csecsemőhalandóságnál fogva, mely ép a házi cselédség körében mutatkozik. Ez a halandóság épen e körben a legnagyobb : 23'9 minden száz élve született gyermekből, mig a többi osztályokban ez a szám legfeljebb 21°/

0-ig emelkedik. De szükséges lesz a szolgáltatások felemelése is. A mai drágaság mellett az az 50%-os segély, melyet a törvény megad, már nem ugyanaz az érték; ennélfogva ha segíteni akarunk a munkásosztályon, e szolgáltatásokat 20—25%-kal fel kellene emelni. Ezek után rátérhetek azon specziális érdekű intézkedésre, melyet e törvényjavaslat kapcsán a t. kormány figyelmébe ajánlok. S itt utalok arra a nagyszabású beszédre, melyet az őszi időszakban gróf Apponyi Albert igen t. képviselő ur az anya és csecsemő védelmében elmondott. A legsúlyosabb nemzeti probléma előtt állunk, melyet ha kellő energiával, körültekintéssel és alapossággal meg nem oldunk, nemzeti katasztrófa következhetik be. Különösen áll ez a munkásosztályra nézve, ahol oly csecsémőhalandósági arányok mutatkoznak, melyek egyenesen megdöbbentők, oly súlyos esése a születések számának, mely odavezetne, hogy két évtized múlva kezdődnék az a korszak, amikor abban az arányban, mint a minimális feltételek megkövetelik, már nem lesz ez országban sem elég katona, sem elég munkaerő. T. ház! A munkások körében a szülések száma átlagban, tehát az országos pénztár körében a nőtagoknál, t. i. azoknál a nőknél, akik önszemólyükben biztosítottak, 1913-ban még 4-04% volt, 1915-ben már csak 2'63%. A családtagoknál kedvezőbb az arány: 4'8%-kal szemben 4'3%. A budapesti pénztárnál pedig, amely a legnagyobb az országban, a nőtagoknál 1913-ban még 5%, 1915-ben már csak 2\3%. A családtagoknál 5'3% volt 1913-ban és 3'1%-ra csökkent 1915-ben. És mig Budapesten az öszszes biztosításra kötelezett iparban 16%-kal emelkedett — az imént voltam bátor összehasonlítani az emelkedés abszolút számát — a női. alkalmazottak száma, addig a szülések száma ezen munkások körében 31%-kal csökkent. Megdöbbentő adatok a nemzet jövő fejlődése és még megdöbbentőbb adatok a gazdasági fejlődés szempontjából, mert azt a munkaerőt fogjuk nélkülözni, amelyre, bármilyen nagy konjunktúrák jöjjenek, nem fogjuk alapithatni gazdasági fejlődésünket. Mikor itt a születések számának feltűnő csökkenését emiitettem, voltam bátor utalni arra, hogy ezzel szemben egy igen súlyos másik körülmény áll: a csecsemőhalandóság óriási emelkedése. T. ház! Száz élve született csecsemőre esett ipari munkásoknál 1912-ben 16'2%, gazdasági cselédeknél 18'6%, gazdasági munkásoknál 21, házi cselédeknél pedig, mint emiitettem, már 239%. Mielőtt ezen adatokból a konzekvencziákat levonnám, legyen szabad itt a legnagyobb elismerés hangján megemlékeznem a munkásbiztositás körében egy akczióról, amely az anya- és csecsemővédelem körében az egész művelt külföld számára is követendő példát képezhet; arról az akczióról, amelyet a Budapesti Kerületi Munkásbiztositó Pénztár az Állami Munkásbiztositó Hivatal helyeslésével, hozzájárulásával, meleg támogatásával megindított, amelyért a hivatal vezetőjének elég hálát és köszönetet itt az ország színe előtt sem mondhatok. Arról az akczióról, amelyet ez a pénztár megindított, midőn egyrészt a csecsemőhalandóság, másrészt a tuberkulózis elleni, valamint a venereás betegségek és az alkoholizmus elleni küzdelmet is működése körébe felvette és oly tekintélyes áldozatot hoz érdekében, amely követendő például szolgálhat magának az államhatalomnak is. Nem akarom részletezni azokat az adatokat, csak egyre bátorkodom a t. ház b. figyelmét felhívni, különösen azért, hogy vidéki t. képviselőtársaimnak is figyelmébe ajánljak egy kérést, hogy felkarolják azt a mozgalmat, amelyet a