Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-689

anuár 25-én, csütörtökön. 391 689. országos ülés 1917 j a jobboldalon.) A Curia tehát el sem szokhatott, mert tizenhét éve, 1900 január 1. óta, amióta t. i. a bűnvádi perrendtartás hatályban van, egyebet sem tesz, mint büntetőügyekben a tárgyi igazságot keresi és azt érvénjTe juttatja. (Igaz! Vgy van ! a jobboldalon.) Ezenfelül a t. képviselő ur beállításának egész menete, amint erre a statisztikai adatok kapcsán rá fogok térni, teljesen téves. Nem akartam a háború tartama alatt ezeket a statisztikai adatokat a t. ház elé terjeszteni, eszem ágában sem volt, hogy a mai vitában — különösen ilyen keretben és ilyen irányban — fel kell szólalnom, de ez most már kötelességem lesz, jelenlegi állásomnál fogva. Elnök : Ki a következő szónok? (Élénk felkiáltások : Még beszél a minister!) Balogh Jenő igazságügyminister: T. képviselőház ! Az a beállítás, mintha az a gyorsított eljárás meggátolná a tárgyi igazság érvényre jutását, felfogásom szerint minden tárgyi alap nélkül való. (Igaz! Vgy van !• a jobboldalon.) Leszek bátor pontról pontra venni a t. képviselő ur állításait és boesínatot kérek, ha hosszasabban leszek kénytelen a t. ház türelmét igénybe venni. (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Gr. Károlyi József: Mi van a peticziókkal? ! (Mozgás a jobboldalon.) Balogh Jenő igazságügyminister: Nem hiszem, hogy az igazságszolgáltatás történetében bárki is akadna, aki ne értene abban egyet, hogy az igazságszolgáltatásnak és elsősorban a büntető ítélkezésnek nincs más, jelentősebb feladata, mint a tárgyi igazság kutatása és érvényre emelése. Az az ítélkezés, amely nem ezt keresi, az nem is Ítélkezés, hanem önkénykedés, vagy akármicsoda más, de nem igazságszolgáltatás. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) Vázsonyi Vilmos: Lincselés ! Balogh Jenő igazságügyminister: Azonban hogy a gyorsított eljárás az igazság megállapítását meggátolná, azt a leghatározottabban tagadásba veszem. A gyorsított eljárás szabályainak megállapítását az tette mellőzhetetlenné, hogy 1915 tavaszán mindnyájunk legnagyobb meglepetésére, megdöbbenésére és egyetértő felháborodására azt kellett sajnosán konstatálnunk, hogy bizonyos kadseregszállitások terén súlyos visszaélések történtek. Hogy mennyire mellőzhetetlen szükség volt az 1915. évi XIX. t.-cz. megalkotására, arra nézve legyen szabad csak azt az egy adatot felhoznom, hogy e törvény életbeléptetése, vagyis 1915 június 17. óta 1916 deezember l-ig — eddig állanak az adatok rendelkezésemre — összesen 1259 ilyen ügy indíttatott. Tehát nem szórványos, itt-ott előforduló néhány visszaélésről, hanem az esetek nagyobb számáról volt szó. Hogy nemcsak alaptalan gyanúról, hanem komoly vádakról volt szó, mutatja az, hogy 1916 deezember l-ig összesen 1099 jogerősen elitélt ilyen hadseregszállitó ügye nyert a bíróságnál elintézést, ezzel szemben 420 jogerős felmentés történt. Látnivaló tehát, hogy komoly állami érdekről van szó, t. i. a hadsereg ellátásáról, véderőnk harczképességéről, ami, azt hiszem, a ház minden tagjának megítélése szerint legelsőrendübb állami érdek. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Mikor a legnagyobb elkeseredéssel hallottuk, hogy a hazáért és valamennyiünkért küzdő derékkatonáink papirtalpu bakancsokat, pókháló vékonyságú szöveteket, beteg katonáink pedig padlóviaszszal készült ételt kaptak, akkor természetes, hogy ilyen visszaélésekkel szemben a legnagyobb erélylyel és gyorsasággal kellett eljárnunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Tudom én, hogy a statáriális eljárásnak óriási veszélyei vannak. Nem is volt eszem ágában sem egy statáriális eljárást kezdeményezni. De ez az eljárás nem statáriális és csak jelzője a »gyorsitott«. Az eljárási szabályok megállapításának a következő motívumai voltak. Először is az 1896. évi XXXIII. t.-cz.-ben megállapított bűnvádi perrendtartásban — amelynek előkészítésében mélyen tisztelt képviselőtársam, id. Erdély Sándor képviselő ur kegyes megbízásából annak idején részt vettem — minden tekintetben a védelem garancziái jutnak érvényre. Ugyanis megengedi ez a törvény a vádirattal szemben a kifogásolási eljárást, ami hosszadalmas lehet, továbbá megengedi az ügy érdemében a kétfoku érdemleges felebbviteft, tehát az elsőfokú ítélettel szemben a királyi táblához, a királyi táblával szemben a Curiához. Most már méltóztassék elkéjjzehii, hogyha a hadseregszállitási bűnügyekben 3—4 esztendeig tartható eljárás lenne megállajjitva, mint ahogy az volna, ha a gyorsított eljárás szabályai meg nem állapíttattak volna, és egy 1915-ben elkövetett bűncselekmény jogerős megbirálása majd valamikor a háború után történnék. Méltóztassék a kormány felelősségére gondolni abban az esetben, ha ki volna téve annak a szemrehányásnak, hogy ez ügyekben, melyek a hadsereg harczképességét érintik, melyekben a hareztéren küzdő katonáink, testvéreink, barátaink egészségének veszélyeztetéséről van szó, a legkülönbözőbb perorvoslatok használatát és az ügy elhúzására módot adó eljárást hagyott érvényben. Ezzel szemben miben áll az eljárásnak a bírált rendeletben keresztülvitt rövidítése? Abban, hog}^ a vádirattal szemben a kifogásolási eljárás nincs megengedve és hogy három fórum helyett kettő van. Ezzel szemben azonban több irányban növelte a rendelet azokat a garancziákat, melyekre a képviselő ur különben helyesen utalt : növelte abban, hogy az elsőfokú kollégiumot három bíró helyett öt bíróban állapította meg és növelte — és ezt nyomatékosan mondom — abban, hogy az ügy érdemleges elbírálására mint felebbviteli hatóságot nem a királyi Ítélőtáblát, hanem azt a fórumot állapította meg, melyre az országban mindenkinek, akinek peres ügye van, a legnagyobb bizalommal és nyugalommal kell tekintenie : t. i. a királyi Curiát. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ha azt állítja a képviselő ur, hogy ezzel szemben a védelem negácziója fejlődött ki, akkor