Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-688
688. országos ülés 1917 január 24-én, szerdán. 357 • a zivén viselte és amely magát — hogy ugy mondjam — par excellence békepártnak tekinti. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez indit minket arra, hogy ezt a nagyjelentőségű eseményt itt a magyar képviselőházban is szóbahozzuk és annak itt visszhangot adjunk. Amikor a központi hatalmak békeajánlata meghiúsult, Európa nemzetei végtelenül szomorú helyzetbe j irtottak. Ugy látszott, arra vannak ezek a szerencsétlen nemzetek kárhoztatva, hogy ezt a háborút tovább folytassák a végkimerülésig, hogy feláldozzák férfilakosságuknak túlnyomó részét, feláldozzák nemzeti vagyonuknak legnagyobb részét, végtelen nyomort és szenvedést zúdítsanak a frontokon innen levő lakosságra mindaddig, mig végre is mindegyik nemzet, mindegyik hatalom, amely ebben a háborúban résztvett, legyőzött ként, tönkretéve, összeomlik az európai kultúrának romjai felett. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ebben a szomorú helyzetben mintegy vigasztaló reménysugárnak tűnik elénk az az üzenet, amelyet az északamerikai Egyesült-Államok elnöke, a szenátushoz intézett és amely felkelti bennünk azt a hitet, hogy talán még nincs veszve a béke ügye, és talán mégis van az emberiség számára egy jobb jövendő, mint az, hogy az emberi faj önmagát marczangolva, évezredes kultúráját tönkretegye és visszás ülyedjen a régi századoknak barbárságába. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, az emberiség mély hálával tartozik Wilson urnak, amiért előző kísérleteinek meghiúsulása daczára nem csüggedt el és nem riasztatta vissza magát attól, hogy a béke megteremtésének és állandó megszilárdításának nagy művét folytassa és befejezze. Első béke kísérleteinek meghiúsulása őt csak arra indította, hogy más, az eddiginél reálisabb, szilárdabb alapon keresse meg a béke megteremtésének lehetőségét, szilárdabb alapon, mint amelyet nyújt az az alap, amely az egyes hatalmak különböző, egymással ellentétes érdekeinek és törekvéseinek összeegyeztetésén alapszik, amely a legtöbb esetben is csak hiábavaló és ideiglenes munka lenne. Az Unió elnöke sokkal magasabb szempontból' az egész emberiség szempontjából itéli meg a nagy kérdést és én azt hiszem, hogy nekünk, a magyar nemzetnek ezzel a felfogással szemben semmiféle panaszra, semmiféle kifogásra nincs okunk. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Jaj annak a nemzetnek, amelynek érdekei és törekvései az egész emberiség érdekeivel és törekvéseivel ellentétben állanak! Szerencsére a magyar nemzet nem tartozik ezek közé, sőt annak minden érdeke kongruens az emberiség minden érdekeivel, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amit legjobban bizonyít az, hogy annak az üzenetnek minden egyes tétele, minden egyes javaslata olyan, amelynek megvalósulása a magyar nemzetre nézve nemcsak semmiféle hátránynyal, hanem csakis előnynyel járna és boldogulását előmozdítaná. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem tehát, hogy érdemes ezzel a jegyzékkel kissé foglalkozni. Az Északamerikai Egyesült-Államok elnöke jegyzékének mindjárt bevezető részében konstatálja, hogy azok a válaszok, amelyek az ő kezdeményező jegyzékére beérkeztek ugy a központi hatalmak, mint az ántánt hatalmai részéről, közelebb vitték a béke ügyét annak megvitatásához, annak megbeszéléséhez. Ö mind a két jegyzékre nézve felállítja azt az ismérvet, azonban kétségtelen, hogy bizonyos árnyalati különbséggel itéli meg a Írét válaszjegyzéket és nekem ugy tetszik, mintha Wilson ur többre becsülné vagy többre értékelné azt, hogy az ántánt hatalmai preczizirozzák az ő feltételeiket, mint azt, hogy a központi hatalmak csak általánosságban jelentették ki, hogy készek ellenfeleikkel a béketárgyalásokat megkezdeni. Ez megerősít engem abban az érzésemben, hogy a központi hatalmak — attól tartok — taktikai hibát követtek el, amikor békefeltételeiket nem preczizirozták. Azt hiszem, aki méltányos és becsületes békét akar kötni, — és én akarom hinni, hogy a központi hatalmak ilyen békét akarnak kötni — annak semmi oka sincs arra, hogy békefeltételeit nyilvánosságra ne hozza. Ilyen lépés esetén, meg vagyok győződve róla, hogy ugy a semlegesek közvéleményére, mint magukra az ellenséges államok közvéleményére is igen előnyös hatással lett volna az, ha módjukban lett volna összehasonlítani a központi hatalmak méltányos, koncziliáns békefeltételeit azokkal a túlzott és teljesithetlen feltételekkel, amelyeket az ántánt hatalmai állítottak fel. Azonban reánk nézve a legfontosabb és legértékesebb dolog az, hogy Wilson elnök ur, akinek — azt hiszem — tagadhatatlanul a legnagyobb szerep fog jutni a békekötés alkalmával, konstatálja azt, hogy a központi hatalmak békeakcziójának legalább is az az eredménye van, hogy közelebb jutottunk a béke megvitatásához. Elmondja azután, hogy milyennek képzeli ezt a békét és itt mindjárt felállítja azt a rendkívüli nagyfontosságú tételt, hogy a békét .a hatalmak bizonyos egyértelműségének, konczertjének kell követnie. Hogy mit ért ez alatt, azt megmagyarázza akkor, amikor kijelenti, hogy Amerikának ebben a nagy vállalkozásban nagy szerepet kell játszania és meg kell állapítani azokat a feltételeket, amelyek mellett Amerika beléphet a békeligába. Világos dolog tehát, hogy Wilson elnöknek szemei előtt egy világszövetség képe lebeg, amelynek egyetlen és legfőbb feladata a békének fentartása és megóvása. És itt különösen fontosnak tartom az üzenetben azt, amikor kiemeli, hogy azon föltételek megállapítása, amelyek erre a békeligára vezethetnek, most és nem utólag kell hogy megtörténjék ; ugy hogy itt megint egy sajnálatos eltérést kell konstatálnom az Unió elnökének és a mi jegyzékünknek felfogása közt, mert amint tudjuk, a mi jegyzékünk szerint a biztosítékok s nemzetközi intézmények felállításáról csak a béke után lehetne szó. Én azt hiszem, t. ház, nagy különbség van abban, hogy ezekre a béketárgyalásokra azzal a tudattal mennek-e a nemzetek, hogy
