Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-688

.'M-J 688. országos ülés 1917 január 24-én, szerdán. dett oly mértékben mint előzőleg, mert a hátralékszaporulat 1915-ben csak 72.693 koronát, tehát 07%-ot tesz ki. Hasonló kedvező adatokat találunk a balesetbiztosítás körében is. A biztosított tagek átlagos száma itt is lényegesen csökkent, 23'1%-kal, az összes bejelentett balesetek száma azonban lényegesen nagyobb, 44'4%-os csökkenést mutat fel. A baleseti járulékok behajtása is simán ment és 1916-ban már másfél millió koronát lehetett mint tartalékot elhelyezni, sőt a Beta-ágazatban, amely különösen az építőipari vállalatokat öleli fel, a tartalék 6 millió korona értékben teljes egészében van elhelyezve. Ezek az adatok mutatják, hogy a pénztárak helyzete a háború alatt nem romlott, sőt a múlthoz képest jelentékenyen javult. Ezek az adatok kétségtelenül örvendetesek volnának, ha nem kellene a munkásbiztositási ügy minden ismerőjének számolni azon rendkívül nagy nehézségekkel, melyek a pénztári intézmény terén a háború után fel fognak merülni, mikor a hanyatló ipari konjunktúra már magában véve rontani fogja a pénztárak helyzetét, amihez hozzá fog járulni az a körülmény, hogy a háborúból visszakerülő munkásoknál ugy a megbetegedések aránya, mint az az arány, melyben a balesetek elő fognak fordulni, lényegesen emelkedni fog. (Igaz! Ugy van!) A 2. §. egyes intézkedései között az első vonatkozik arra, hogy a biztosítási kötelezettség alapjául szolgáló bórhatár tekintetében a kormány rendeleti utón kivételes intézkedéseket tehet. Az eddigi helyzet az volt, hogy csak azon munkások tartoztak a munkásbiztositási kötelezettség alá, akiknek napibére a 8 koronát, évi bére tehát a 2400 K-t meg nem haladta. Ismeretes azonban, hogy a háború alatt a drágaság következtében, továbbá a pénz értékében beállott ingadozások következtében, de a háborús konjunktúra emelkedése folytán is a munkabérek jelentékeny módon emelkedtek, ugy hogy mindig több és több azoknak a munkásoknak a száma, akik napi 8 koronán felüli keresettel bírnak. Ezek abban az esetben, hogy ha a munkásbiztositási törvénynek a bérhatárra vonatkozó intézkedése egész szigorúan vitetnék keresztül e biztosítási kötelezettségből kiesnének, ha csak a munkás és munkaadó közt valami megegyezés nem létesül az iránt, hogy munkabérek kisebb összegben jelentetnek be és az azonfelüli összeg pótléknak számit. Természetes, hogy az az állapot, mely a munkásoknak azt a jogát, hogy a biztositási intézménybe beletartozzanak, a munkaadó jóakaratától teszi függővé, ideálisnak nem mondható. (Igaz! Ugy van!) Ennek következtében a 2400 K-s bérhatárnak felemelése a mai viszonyok mellett okvetlenül czélszerünek látszik, és a magam részéről azt sem tartanám bajnak, hogy ha a törvény ugy mint Németországban, minden bérmunkásra kiterjesztetnék tekintet nélkül bérének magasságára, (Helyedén.) ami természetesen nem jelentené azt, hogy a biztosítás utján nyert jogainak az ő növekvő bére arányában kellene növekedniök, mert hisz ennek makszimumát meg lehetne állapítani. (Helyeslés.) A. 2. §. második intézkedése arra hatalmazza fel a kormányt, hogy az önkéntes biztosítás feltételei tekintetében rendeleti utón intézkedéseket tegyen. Az önkéntes biztosítás a mi munkásbiztositási törvényünknek egy nem egészen bevált intézkedése. Az önkéntes biztosítást igen kevés esetben és mindig csökkenő mértékben veszik igénybe. Míg 1910-ben 10.487 volt a biztosítottak száma, ez a szám 1914-ben már csak 4623-re rúgott. Újítás itt három irányban jöhet tekintetbe. Itt is szükség van annak a bérhatárnak felemelésére, amely határig az önkéntes biztosítás meg van engedve és mely ma a munkásoknál 1000 K-baii, a magántisztviselőknél 2400 K-ban van megállapítva. Lehetővé kell továbbá tenni, ami különösen a magántisztviselőknél lehet nagyfontosságú, az önkéntes tovább biztosítást bizonyos határig. Yégül szóbakerülhet az a lehetőség is, hogy az önkéntes biztosítás terén bizonyos szigorítások léptessenek életbe, különösen az, hogy az önkéntesen biztosított csak bizonyos idő múlva léphessen jogainak élvezetébe, nehogy a pénztárt megterheljék az olyan önkéntes biztosított tagok, kik csak akkor jelentkeznek tagokul, amikor már megbetegedtek. Igen fontosnak tartom a törvényjavaslatnak azon intézkedését, mely a kormányt a járulékok és dijak behajtásának módja és a beszolgáltatás biztosítása tekintetében rendelkezésekre hatalmazza fel. A t. ház előtt kétségtelenül ismeretes az a tény, hogy ez a pont volt az, mely legkiadósabb forrása volt azon pénzügyi bajoknak, melyekkel a munkásbiztositási pénztáraknak megteremtésük óta küzdeniök kellett. A járulékhátralék 1915-ben 10,834.000 K-t tett ki, ami igen jelentékeny összeg, ha tekintetbe veszszük, hogy a pénztárak egyévi járulékbevétele 30 millió koronára rug. Most, amikor a pénztárak a jövőben bizonytalan terhek előtt állanak, kétszeres szükség van arra, hogy fizetőképességük biztosíttassák, ehhez pedig feltétlenül szükséges a behajtások szigorítása. Az eddigi hátralékoknak kettős oka van és ezért elhárítására kettős intézkedés is kívánatos. A behajtások ki nem elégítő eredményének egyik oka az, hogy a közigazgatási hatóságok által végzett végrehajtásokra a pénztárnak semmi ingerenciája nincs. A község fegyelmi hatósága alá tartozó végrehajtó, közeg jó- vagy rosszindulatától, buzgalmától vagy lelkiismeretlenségétől, erélyességétől vagy hanyagságától függ, hogy ezen hátralékok milyen mértékben folynak he. Ha azt kívánjuk, hogy ezek a. tartozások erélyesebben hajtassanak be, külön végrehajtóközegekről kell gondoskodni, amire különben