Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-688

340 688. országos ülés 1917 január 24-én, szerdán. azt. hogy az illető részvénytársaságok, különösen a petróleumfinomítók mennyire vannak rászorulva, ilyen kedvezményekre. Nem is olyan hosszú idő múlva ezt az alkalmat meg is fegom találni. Elnök : Ha szólni többé senki sem kivan, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. T. ház ! A tárgyalás alatt álló 3. §-hoz a vita fotyamán kétrendbeli módosítás adatott be. Az elsőt beadta Hódy Gyula képviselő ur. Ez igy hangzik (olvassa) : »Inditványozom, hogy a tör­vényjavaslatnak a pénzüg}ä bizottság által elfoga­dott ezen szakasza c) pontjában »4 és fél °/ 0 « helyett mindenütt »5%« tétessék. A másik módo­sítást beadta gróf Esterházy Móricz képviselő ur. Ez nem a szöveg módosítására, hanem a szöveg kiegészítésére vonatkozik és igy hangzik (olvassa) : »A b) és c) pontok alatt foglalt rendelkezések alap­ján akár a polgári, akár a katonai díjszabás tekin­tetében történt elengedésekről a kormány a tör­vényhozásnak évenként, még jjedig legkésőbb az elengedést követő év végéig indokolt jelentést tartozik tenni.« Ez a kiegészítés a szakasz meg­állapítandó szövegéhez, mint utolsó bekezdés csa­toltatnék. A házszabályok értelmében a kérdést az eredeti, t. i. a pénzügyi bizottság által megálla­pított szövegre fogom feltenni. Amennyiben a ház ezt nem fogadná el, akkor fel fogom tenni a kérdést a pénzügyi bizottságnak Hódy Gyula képviselő ur módosítása szerint változó szövegére, és azután harmadsorban fogom megkérdezni a t. házat gróf Esterházy Móricz képviselő ur ki­egészítő módosítására vonatkozólag. (Helyeslés.) Ehhez képest elsősorban kérdem a t. házat, méltózatik-e a pénzügyi bizottság által megálla­pított eredeti szöveget elfogadni, igen vagy nem ? (Nem!) A ház mellőzi a pénzügyi bizottság által meg­állapított szöveget. Kérdem másodszor a t. házat, méltóztatik-e a pénzügyi bizottságnak Hódy Gyula képviselő ur indítványa szerint módosított szövegét elfo­gadni, igen vagy nem ? (Igen'!) A képviselőház elfogadja a pénzügyi bizott­ságnak Hódy Gyula képviselő ur módositványa szerint változó szövegét. Már most kérdem a házat, méltóztatik ezen megállapított szöveghez kiegészítésül, utolsó be­kezdésül elfogadni a gróf Esterházy Móricz kép­viselő ur által ajánlott szöveget, igen vagy nem ? (Igen 1) A ház a megállapított szöveghez utolsó be­kezdésül kiegészítőlég elfogadja a gróf Esterházy Móricz képviselő ur által beterjesztett kiegészítő módositványt. Következik a 4. §! Szász Pál jegyző (olvassa a 4. §-í, amely észre­vétel nélkül jogadtatik el. Olvassa az 5. %-t). Elnök : Ki van felírva 1 Szojka Kálmán jegyző: Hódy Gyula ! Hódy Gyula: T. képviselőház! Az általam ennél a szakasznál benyújtandó módosítás ugyan nem közvetlenül ide tartozik, azonban mégis kény­telen vagyok ennél a szakasznál felszólalni és módo­sitás-jrnat benyújtani, miután ez az egyetlen szakasz, amely az adó alól esetleges mentességeket biztosit. Tisztelettel azt javasolnám, amit már az általános vita során is bátor voltam előadni, hogy mindazon élelmiszerek, amelyek közélelme­zésre szolgálnak, valamint a vetőmagvak a 30 százalékos adó alól mentesittessenek. (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, szükségtelen bővebben megindo­kolnom ezt a módosításomat, mert hiszen ez már magában foglalja azt is, hogy mindazok, akik rá vannak szorulva ilyen közélelmezési czikkekre, ezeket olcsóbban kapják meg, mint esetleg más lukszusezikkeket. Hogy a t. pénzügyminister ur könnyebben állapithassa meg az elengedés lehető­ségét, illetve a 30 százalék alól való mentességet, azért kívántam ezt a kedvezményt a szállítási igazolással ellátott ilyen árukra biztosítani. Tiszte­lettel ajánlom módosításomat elfogadásra. (Helyes­lés a baloldalon.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? Az előadó ur kivan szólni ! B. Pap Géza előadó : T. képviselőház ! A Hódy Gyula képviselő ur által benyújtott módositás azt czélozza, miszerint mondassék ki, hogy a közélelmezésre szánt és szállítási igazolványnyal útnak indított mindennemű őrlemények, gabona­termékek, tengeri és burgonya, valamint a ter­meléshez szükséges vetőmagvak a vasúti hadi­adó alól mentesittessenek. Én elismerem, hogy ebben bizonyos szocziális szempontok vezethették a módositvány beadóját, azonban a módositás olyan sok tételt ölel fel, hogy ezt még szocziális szempontból, de különösen fínancziális szempont­ból sem tarthatom egész terjedelmében elfogad­hatónak. Ezért kérem a t. házat, hogy egy ugyan­csak e szakaszhoz benyújtandó és szellemében az eredeti szöveghez közelebb álló. azzal inkább egybehangzó és a kivételeket kisebb számra restrirgáló módosításomat szíveskedjék elfrgadni. Ez a módositás a következőképen szólana : »Elsőrangu élelmiczikkek, tüzelőanyag és vető­mag-szállitmányokra nézve, továbbá egyéb fontos közgazdasági érdekből a pénzügyminister a keres­kedelemügyi ministerrel egyetértőleg szükség ese­tén elengedheti a vasúti hadiadó legfeljebb fele­részének beszedését és beszolgáltatását.« (Felkiál­tások balfelől: Elengedheti!) Kérem, én a módosí­tást abban a szellemben szerkesztettem, amelyben az egész törvényjavaslat az engedélyek megadását illetőleg szerkesztve van. Nem lehet az egyik sza­kaszban az elengedést imperative kimondani, a másikban pedig csak a lehetőséget megadni. Mó­dosításom egybehangzik az eredeti javaslat szö­vegével s amellett kielégítve látom benne azokat a szocziális érdekeket is, melyekre a képviselő ur is hivatkozott. Kérem ennélfogva, hogy Hódy kép-

Next

/
Thumbnails
Contents