Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-672

26 672. országos ülés 1916 okokból nem akarom megmondani a számot, de annyit mondhatok, hogy ezrekre rug azoknak a száma, a kik mint legkéj)zettebb, legjobb vasutasok egyszerűen közbakai vagy közhuszári szolgálatra bevonultak. Az igaz, hogy később, mikor azután a háború már tovább tartott, az államvasutak igazgatósága mindent elkövetett, hogy ennek a személyzetnek legalább egy részét visszakapja. Ugy tudom, hogy ez a kísérlet teljesen hiábavaló volt. Természetesen is hogy hiábavaló volt, mert a hadvezetőség ezeket a legelsőrendü, legkiválóbb, életerős fiatal embereket összeszedte és alkalmazta a maga Heeresbahnjainál, alkalmazta különösen Oroszországban, az elfoglalt területeken, ahol azok a képviselőtársaim, akik ezeken a vidékeken jártak, konstatálhatták, hogy a vasúti adminisztráczió mintaszerű. És miért rossz a magyar államvasutaknál ? Rossz azért, mert látjuk, hogy az a személyzet, amely itt teljesít szolgálatot, pl. egy fékező, úgyszólván az iskolából kinőtt gyermek. Hogyan gyakoroljon ezzel szemben fegyelmi jogot a maga felettes hatósága ? Nem is mer, meg sem kísérli, mert otthagyja és nem kap helyette mást. Bocsánatot kérek, ezeken az állajjotokon változtatni kell, (ügy van ! balfelól.) mert ha ezek igy maradnak, akkor tényleg bekövetkezik az, amit egy porosz szakértő vasúti tiszttől hallottam, hogy a magyar államvasutak akkor nem személyszállitó intézmény, hanem valóságos guillotine lesz. Czenzurával el lehet nyomni a vasúti szerencsétlenségek számos és szakadatlan sorozatát, (Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) de aki csak egy kicsit utazott ebben az országban, az mély sajnálattal látja azoknak a vasúti szerencsétlenségeknek el nem temethető áldozatait, az összeütközött vasutaknak és kocsiknak roncsait, (Ugy van l balfelól.) amelyek heteken keresztül ott állanak, nem tudom, micsoda magasabb taktikából, ahelyett hogy legalább beszállítanák őket és ne kompromittálnák ezekkel is a magyar államvasutak egész adminisztráczióját. A vasúti személyzetről ismételten konstatálom, hog}^ lehetnek kivételek, de nagy egészében minden tiszteletet megérdemel, (Ugy van! balfelól) mert a legveszélyeztettebb pontokon, nemcsak itt az országban, hanem ott is, ahol a golyónak van kitéve, a magyar vasutas mindenütt és minden körülmények között hűen és becsülettel teljesiti a maga kötelességét, (ügy van! Ugy •van! balfelól.) De ha ez igy van, — amint kétségtelenül és elvitázhatlanul igy van — akkor, ha azt akarjuk, hogy a magyar államvasutak intézménye a rárótt nagy feladatokat teljesítse, conditio sine qua non, hogy ezt a magyar vasúti személyzetet helyezzük olyan viszonyok közé, hogy legalább a megélhetés, a mindennapi kenyér gondjaitól mentesítsük őt. Az mégis csak képtelen dolog, amit egyes vasutasok nekem elmesélnek. Eddig adtak nekik ruhát természetben, most kapnak ruhailletményt. (Zaj balfelól.) Hogyan lehet azt elképzelni, hogyha a Máv. igazgatósága deczember 6-án, szerdán. központilag nem képes beszerezni annak a szegény vasutasnak a szükséges csizmát vagy ruházatot, az majd a maga istenhátamögötti falujában papirostalpu csizmákkal fog teljesíteni őrszolgálatot ? Bocsánatot kérek, a vasutak a harczképességnek első alkateleme (Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) és amint annak a katonának ruházatáról és élelmezéséről a hadvezetőség a lehetőség szerint a legjobban gondoskodik, a legkisebb, amit elvárhatunk, megkövetelhetünk a minister úrtól, hogy az alája rendelt személyzet testi épségéről és megélhetéséről gondoskodjék. (Élénk helyeslés a bál- és a szélsőbaloldalon.) De megkövetelhetjük azt is, hogy ne csinálja nak 50—60—70 órás szolgálatot. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Alkalmam volt látni vonatkísérő személyzetet, mozdonyvezetők menetlevelét és amit láttam, az teljes képtelenség. És minő személyzet volt ez ? Nem is idevaló személyzet, idegenből, Csehországból áthozott mozdonyvezetők. Parancsoljon a minister ur, megmutatom a névsort. Személyesen utaztam és személyesen beszéltem az illetővel, majd elmondom a minister urnak. Kérdezze meg az üzletvezetőség területén, mennyi osztrák személyzet van itt, . . . Söpkéz Sándor: De nincs! Mezőssy Béla : . . . akik nem ismerik a pályát, nem ismerik a nyelvet, akik nem képesek magukat megértetni azokkal a szerencsétlen váltóőrökkel, hanem per fűtő konverzálnak a jelzőlámpákkal. Hogy ilyen viszonyok között a magyar államvasutak forgalma még ezen a nivón áll, ezen csak csodálkozni lehet. Szmrecsányi György: Nagyon mulatságos lehet. Mezőssy Béla : Miután mindig pénzügyi szempontokat szoktak felhozni, mondván, hogy az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg azt, hogy bármiféle ujabb erőforrásokat bármennyire jogosult igényeknek is rendelkezésére bocsássunk, bátor vagyok a t. minister urnak az államvasutak fizetésrendezése czéljából a megfelelő pénzügyi forrásokat is nagybecsű figyelmébe ajánlani. Még a koaliczió idején történt, hogy az akkori kereskedelmi ministerium kötelező Ígéretet vállalt az iránt, hogy a refakcziák jegyzékét minden egyes ülésszakban a képviselőház tudomására fogj a adni. Akkor a belpolitikai változás ennek az Ígéretnek beváltását lehetetlenné tette. Én ennek az ígéretnek megtételét és ezeknek a jegyzékeknek beterjesztését újból a leghatározottabban sürgetem, (Helyeslés balfelól.) mert hogyha az állam pénzügyi helyzetére való tekintettel a j>énzügyminister ur indokoltnak látja és én a magam részéről ez elől egy pillanatig sem kívánok elzárkózni, hogy a jövő évi február hó 1-étől kezdve, ha hihetünk a lapoknak, a vasúti díjtételek ugy a teherforgalomban, mint a személyi viszonylatokban 30%-kal felemeltessenek, akkor az osztó igazság egyenes arczulütése lenne az, hogy egyes hatalmas részvénytársaságok, magánvállalatok, 70—80%-os osztaléI kokat fizessenek, uj részvényeket bocsássanak ki,