Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-688
330 688. országos ülés 1917 január 24-én, szerdán. ben oly óriási emelkedések vannak, az előző epocha költségvetéseivel szemben, hogy objektíve nem lehet azt mondani, hogyha az én egyéniségeianek méltóztatik betudni azoknak a költségvetéseknek mikénti összeállítását, hogy annak, ki azoknak a költségvetéseknek összeállításába befolyt, a szocziális, kulturális és gazdasági szükségletek iránt érzéke nincs. (Igaz! Ügy van! a jobbóldalon.) Én azt nem tagadom, hogy bizonyos tárgyalások folyamán — pechem volt a t. képviselő úrral — (Derültség a jobboldalon.) meglehetős rideg modorban szoktam némely kérdést tárgyalni. Tessék elhinni, hogy mindenki, ki ezen a helyen van és kinek nemcsak a kiadások tetszetős beállítása, hanem a fedezetről való gondoskodás is a feladata, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) akarva nem akarva, bizonyos ridegséggel kell hogy magát övezze és pánczélozza azért, hogy azután a különböző erők oly helyes eredőt adjanak, mely helyes eredő az ország érdekében fekszik. (Helyeslés a jobboldalon.) Én igenis ellensége vagyok annak, hogy valaki, aki közhatalmi állást foglal el, a közpénzekkel való large bánásmód által saját népszerűségét fokozza. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ez nagyon könnyű dolog, de erre kapható nem voltam a múltban s nem leszek kapható a jövőben sem. (Élénk helyeslés és taps jobbjelől. Mozgás ballelöl.) A népszerűség hiányának érzése sohasem fog ettől az állásponttól eltántorítani, sohasem fog eltántorítani attól, hogy bizonyos kis és megengedem, az ország pénzügyi helyzetét tekintve jelentéktelen kedvezésekkel szemben állást foglaljak elvi szempontokból. Ezek azok a kérdések, amelyek miatt nagyon sokszor kapom azt a szemrehányást, hogy X-től, Y-tól vagy Z-től 1000—2000 vagy 200 "koronát sajnálok. En nem sajnálom, de nem a magaméból adom és mikor az állam pénzét kezelem, akkor nekem bizonyos elvekhez kell ragaszkodnom kis kérdésekben is, hogyha ez talán sokkal több időt és fáradságot is vesz igénybe, amelyet fontosabb kérdésekre lehetne fordítani. De azért nézetem szerint az egyetlen helyes álláspont az, kicsiségekben is az elvi álláspontnak érvényt szerezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ami a szocziális szempontokat és a tisztviselők helyzetét illeti, bátorkodom csak arra figyelmeztetni a t. házat, hogy a családi pótlék intézménye sehol az egész világon behozva nincsen, (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) — igen sok állam kérte tőlünk az erre vonatkozó törvényhozási anyagot — hogy sehol Eurójiában olyan liberális -nyugdíjtörvény nincsen, mint nálunk (Ugy van! a jobboldalán.) és szerénytelenség nélkül merem mondani, hogy mindkét kérdésben volt bizonyos részem. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nem azért említem ezt, hogy saját személyiségemet bárminő vád ellen védjem, hanem tiltakoznom kell az ellen, hogy saját személyiségemet ilyen unszimpátikus, népszerűtlen szilibe feltüntetve, ezt projicziálják arra a pártra, arra a kormányzati iárnyzatra, amelynek én egyik ekszponense vagyok. (Helyeslés a jobboldalon.) . Ami Mezőssy Béla t. képviselő ur másik felvetett kérését illeti, a magyar királyi államvasutak személyzeti viszonyainak a kérdését, én ezen törvényjavaslattal kapcsolatban ezt a kérdést tárgyaihatónak nem tartom. A magyar királyi államvasutak személyzetének helyzetéről és megfelelő életfeltételeiről a magyar államnak gondoskodnia kell teljesen függetlenül a vasút bevételeitől. Mindig helytelenítettem, hogy a magyar királyi államvasutak személyzetének a helyzetét mindig összefüggésbe hozzák a magyar királyi államvasúti bevételek fejlesztésének kérdésével. Ez a nizus a magyar királyi államvasutak személyzetének egy részénél is megvan és nagyon helytelen felfogás. Ez azt jelentené bizonyos fokig, mintha a magyar királyi államvasutak bevétele a magyar királyi államvasutak személyzetének volna bizonyos értelemben a bevétele. Helytelen és veszedelmes felfogás az is, ha a magyar királyi államvasutak személyzetének helyzetét és anyagi viszonyait a többi állami alkalmazottak helyzetétől és anyagi viszonyaitól függetlenül tárgyaljuk. Ez nem azt jalenti, hogy feltétlenül ugyanaz a séma alkalmazandó mind a két szolgálati ágazatra, de ez egy egységes ügy. A kérdés és a j^rőbléma az, hogy a magyar államnak a szükség és a megengedett mérték határán belül gondoskodnia kell alkalmazottainak helyzetéről, tekintet nélkül arra, hogy azok vasúti alkalmazottak-e, csendőrök-e, postások-e, vagy jDedig adótisztviselők. Mezőssy Béla : Ez nem áll. Nagy tévedés. Teieszky János pénzügyminister: Bocsánatot kérek, a helyzet így áll. Azt nem mondom, hogy a különböző szolgálati ágaknak mind ugyanazt a fizetést kell adni. Bocsánatot kérek, ezt nem mondtam. Azt sem mondtam, hogy nem kell tekintetbe venni a szolgálati viszonyokat, a szolgálat nehézségét, a szolgálat könnyebbségét, mellékkeresetek lehetőségét, hanem azt mondtam, hogy egy egységes probléma gondoskodni a helyzetükről. Szterényi József: A legsúlyosabb szolgálat a vasúti tisztviselőké. Teieszky János pénzügyminister: Hogy melyik a legsúlyosabb szolgálat, e tekintetben a nézetek különbözők. Szterényi József: A vasúti külszolgálat. Teieszky János pénzügyminister: A vasúti külszolgálat feltétlenül nagyon súlyos, a csendőr szolgálata szintén nagyon súlyos, annak a határvidékre helyezett pénzügyőrnek szolgálata — láttuk az erdélyi betörés alkalmával — szintén nagyon súlyos. Szóval szakok szerint, a szakokon belül megint teendők szerint, a teendők terén belül megint egyénenkint nagyon megoszlik. De, mondom, a probléma egy egységes probléma. E tekintetben megint csak konstatálnom kell, hogy a magyar állam az, amely tudtommal' eddig a háború tartama alatt alkalmazottainak a legmesszebbmenő támogatást adta. Hogy ez a támogatás nem olyan, amely a megélhetést rendkívül könnyűvé teszi, az bizonyos ; a megélhetési
