Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-688
688. országos ülés 1917 január 24-én, szerdán. 325 ségletek mikénti fedezése iránt való zavarában, kapkodásában nyúlt oly forráshoz, melyhez nyúlnia szabad nem lett volna ; hanem ellenkezőleg, itt olyan, beismerem, esetleg csak időleges állami bevételi forrásnak a kellő pillanatban való kihasználásáról van szó, amely számol az adott közgazdasági konjunktúrákkal és lehetővé teszi az áüami bevételek lényeges emelését, a közgazdaság minden különösebb kára nélkül. E nézőpontból megítélve pedig mindazok az érvek, amelyeket a t. képviselő urak a javaslat ellen felhoztak, tárgytalanok, habár be kell ismernem, hogy voltak a túloldal részéről felszólalt képviselő urak között olyanok is, kik a javaslatot elvi szempontból nem különösen támadták. Támadták azonban a javaslatot az osztrákokkal való viszony szempontjából is, azonkivül pedig abból a szempontból, hogy rendelkezései egyes magánvállalatokat is kedvezményben részesítenek. Ami az osztrákokat illeti, itt oly terrénumról van szó, amelyen mind a két állam teljesen függetlenül intézkedik, amelyre nézve a teljesen önálló, szabad rendelkezési jognak a magyar állam részére való biztosítása mindig a magyar kormányok sarkalatos alapelve volt. Másrészt természetes, hogy a két állam szoros közgazdasági kapcsolatánál és annál a nagy kölcsönhatásnál fogva, amelyet a két állam közgazdasága egymásra gyakorol, nem czélszerü, nem helyes, gyökeres, meglehetősen mélyen az életbe belevágó rendelkezéseket tenni az egyik államban, anélkül hogy tájékozás, biztosítékok szereztetnének arra nézve, hogy mi fog történni a másik államban. Mert ha, amint az előbb mondtam, kétségtelen, hogy a pénz vásárlóerejének csökkenése folytán a forgalom ezt a 30%-os díjemelést elbírhatja, azért másrészt kétségtelen, hogy ennek a díjemelésnek egészen más hatása van, ha a velünk szoros közgazdasági reláczióban lévő másik államban is bekövetkezik és egészen más, ha nem következik be. Nem inondoni, hogy az utóbbi esetben nem lehetett volna ezt megtenni épen a mai rendkívüli viszonyok között, vagy ha nem is ebben a mértékben, talán kisebb mértékben, de függetlenül is meg lehetett volna tenni, kétségtelen azonban, hogy sokkal kedvezőbb közgazdaságunkra nézve a helyzet, ha az intézkedések a két államban lehetőleg egyöntetűen vétetnek fel. Ezért, mint ahogy az ilyen esetekben mindig szokásos, ezekben a kérdésekben természetesen a két állam érintkezésbe lépett egymással és tájékozódott, hogy a másik kormánynak mi az álláspontja és egy 30%-os átlagos díjemelés volt az, amely intézkedést körülbelül mind a két kormány helyesnek tartott és amely mind a két kormány által foganatosittatik, illetőleg a magyar kormány által a törvényhozásnak javasoltatik, anélkül hogy természetesen e tekintetben bárminő kötelezettség, vagy lekötöttség az egyik állam részéről a másik állammal szemben fennállana. Hódy t. képviselő ur azt mondotta, hogy magunk sem tudtuk, mit akarunk csinálni és azt voltunk kénytelenek tenni, amit az osztrák kormány akart. Az előbb mondottakból méltóztatnak látni, hogy ez nem így van. Nincs ugy a dolog abból a szempontból sem, amelyből a t. képviselő ur, ugy vélem, hallván valami részleteket a tárgyalásról, e következtetésre jut. Hódy Gyula: Hiszen nem voltam jelen, hát csak hallhattam valamit. Teleszky János pénzúgyminister: Mondom, hogy hallván részleteket a tárgyalásról. Epén fordítva áll a dolog. Hosszú ideig, igenis, deliberáczió tárgya volt a két kormány kebelében és egymásközti tárgyalásaiban is, hogy vájjon a szállítási dijak emelése, vagy adó alakjában hozassék-e be az emelés és szerénytelenség nélkül — mert hiszen semmi különös súlyt nem helyezek a dologra — mondhatom, hogy épen az én csekélységem volt az, aki eredettől fogva azon az állásponton volt, mert a magyar viszonyoknak, amint később rámutatott, ez felel meg a legjobban, hogy igenis, csak adó utján hozzuk be a díjemelést és véletlenül az a helyzet, hogy nemcsak a magyar kcrmány foglalta el ezt az álláspontot, hanem az osztrák kormány is, amely, mikor még a magyar javaslat szövegét megállapítottuk, azon az állásponton volt, — és itt bámulatosan találkozott Hódy t. képviselő ur javaslatával — hogy 15%-os adó alakjában és 15%-os tarifaemelés alakjában hozza be az emelést, amit én abszolúte nem tartottam volna helyes megoldásnak, majd rátérek, miért. Az osztrák kormány is, egy pár nap múlva, amikor a rendelet megjelent, ezen állásponttól eltért és tulaj donképen a 30%-os adó álláspontjára helyezkedett, mert a rendelet értelmében egy 15%-os Frachtsteuer és egy olyan Kriegszulage szedetik be, amely a Frachtsteuerrel együtt 30%. Ez tulaj donképen szórói-szóra ugyanaz , amit mi csinálunk, csakhogy két néven nevezi a gyereket egyrészt, másrészt pedig az egyetlen különbség, ami azonban, azt hiszem, a gyakorlatban szintén nem fog mint különbség érvényesülni, hanem inkább csak rendelet-technika kérdése az, hogy e második 15% beszedése nem kötelező, hanem fakultatív, a kormány rendelheti el és a kormány rendelheti el azt is, hogy a 15%-ból mennyi szedendő be és mennyi szolgáltatandó be az államkincstárnak, mennyi tartandó vissza a magánvasut részére. Ez tehát az egyetlen nuance-különbség. Ugy vagyok azonban értesülve, hogy a kormánynak szándéka a második 15%-nak is beszedése. A dolog tehát épen fordítva áll, mint ahogy a t. képviselő ur mondotta. Miért nem helyeseltem volna én azt, hogy akár az egész díjemelés tarifaemelés alakjában történjék, akár pedig 15%-os adó- és 15%-os tarifaemelés alakjában ? Amint méltóztatik tudni, a magyar vasúti hálózat túlnyomó része államvasuti hálózat. E hálózat szempontjából teljesen irreleváns, hogy a díjemelés tarifa vagy adó alakjában történik-e. Van azonban a magyar vasutak hálózatának
