Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-672
22 672. országos ülés 1916 deczember 6-án, szerdán. Ami a tisztelt képviselő ur második kérdését illeti, azt mindnyájan tudjuk, tisztelt ház, hogy ezúttal az országgyűlés korábbi összejövetelének szüksége azon egészen vártalan gyászos esemény folytán következett be, amely dicsőült emlékű I. Ferencz József Ö felségét közülünk olyan gyorsan kiragadta. Ennek folytán természetesen a törvényhozás tagjainak értesítését illető intézkedések nem történhettek annyi idővel előre, mint történtek volna akkor, ha egy előre tudott határidővel állottunk volna szemben. Én azonban mindjárt az ö felsége, boldogult volt királyunk halálát követő napon azzal a kéréssel fordultam a katonai irodához, amely ezeket az ügyeket intézi, hogy a szabadságolások iránti értesítések azonnal történjenek meg. A kormány részéről mindenesetre a legrövidebb idő alatt megtörtént az intézkedés ; én meg is kaptam a választ és azt közzé is tettem, gondolom, aznap vagy legfeljebb másnap ; azt hiszem tehát, hogy ebben a tekintetben szemrehányás a kormányt nem illetheti. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Kérem a tisztelt házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kivan az interpelláló képviselő ur nyilatkozni % Őrgr. Pallavicini György: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. ministerelnök urnak első kérdésemre adott válaszát tudomásul veszem, mert hiszen abban ő is kvázi elismeri, ha jól értettem, hogy ez nem szükséges intézkedés, miután csak czélszerüségi szempontból találta ezt helyénvalónak. Ami a másik kérdésemre adott válaszát illeti, ezt legnagyobb sajnálatomra nem vehetem tudomásul, mert igenis lehetett volna odahatni, hogy az országgyűlés tagjai értesíttessenek. Hiszen tudvalevő dolog, hogy óriási gyorsasággal lehet parancsokat kiadni, és ha pl. ma 11 órakor kiad az Armee-Kommando egy parancsot, azt délután az összes csapatok megtudhatják. Elnök : A ministerelnök ur újból nyilatkozni kivan ! (Helyeslés ! Halljuk !) Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Tisztán egy inkább helyreigazító észrevételt kell hogy tegyek. (Halljuk ! Halljuk !) Én t. i. abban a vonatkozásban mondtam, hogy meg vagyok győződve, hogy arra a rendeletre, vagy arra a parancsra szükség nem volt, mert meggyőződésem szerint enélkül is mindenki megtette volna kötelességét. Tehát ebből a szubjektív szempontból igenis nem volt rá szükség, azonban nézetem szerint szükség volt rá abból a szempontból, hogy világos jogszabály keletkezzék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kivan az interpelláló képviselő ur az újbóli szólás jogával élni ? Örgr. Pallavicini György : Nem ! Elnök: Ha nem, akkor, mivel vitának helye nincs, felteszem a kérdést, tudomásul veszi-e a ház a ministerelnök urnak őrgróf Pallavicini György képviselő ur interpellácziójára adott válaszát, igen, vagy nem ? (Igen ! Nem !) A ház a választ tudomásul vette. Következik Mezőssy Béla képviselő ur interpellácziója a kereskedelemügyi minister úrhoz a vasúti katasztrófák ügyében. (Halljuk ! Halljuk !) Mezőssy Béla: T- képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Nem lenne helyénvaló, ha azt a súlyos és legalább az utóbbi napokban, sajnos, nem is egyedülálló vasti szerencsétlenséget, amely az egész nemzetet érte, én akként kezelném, hogy ennek akár valamely politikai izgatásra alkalmas anyagát ragadnám ki, akár pedig személyes támadásokba merülnék. Ez tőlem teljesen távol áll és éjien ezért bizonyos mértékig meglepetéssel olvastam csodálatos módon a kormányhoz legközelebb álló lapoknak azon híradását, (Halljuk ! Halljuk'!) amelyre később beszédem folyamán rá fogok térni, mintha én ilyen imputáczióval akarnám ezt a kérdést kezelni. Ez, t. képviselőház, ismétlem, egyáltalán nem áll. Azt hiszem, abban a tekintetben nem lehet semmi különbség e ház bármely oldalán ülő tagjai közt, hogy mindannyian a legmélyebb megilletődéssel és részvét érzetével környékezzük azokat a szerencsétlen áldozatokat, — amint ez érzéseknek a tegnapi ülés folyamán a ház t. elnöke mindnyájunk nevében kifejezést is adott — akik oly tragikus módon vesztették el életüket. De, t. ház, ennek a ténynek konstatálásánál, hogy, sajnos; leginkább szegény katonák, akiket a haroztéren, amikor az ellenséggel szemben küzdöttek, megkímélt a golyó, és akik talán lelkük és idegrendszerük minden gondolatával odaigyekeztek, hogy családjuk körében tölthessenek el néhány nyugodt, csöndes napot, vagy szegény munkásasszonyok, vagy a kenyérkereset najji küzdelmében kifáradt öreg emberek, vagy szürke jelentéktelen foglyok, idegen országból idetévedt bús emberek úgyszólván egy váratlan, egy tragikus pillanatban, akkor, amikor erre nem is gondoltak, vesztik el életüket, mondom, t. ház, e ténynek konstatálásánál látjuk, hogy ez kétségtelenül oly tragédia, amelylyel szemben mindenki egyenként és összesen, akár e házban, akár e házon kivül, minden magyar ember csak egyformán gondolkozhatik és csak a mélységes részvét és megilletődés tiszta hangján nyilatkozhatik. (Igaz ! ügy van !) És első kérésem épen e hangból fakadólag, amelyet a t. ministerelnök úrhoz nyomatékkal intézni kívánok, hogyha már egyebet nem tehetünk, hát e szerencsétlen katonák, e szegény emberek, asszonyok hozzátartozóinak adja meg minden formalizmus nélkül, a hivatalos ügymenetek lassú kezelésére való tekintet nélkül azt a nélkülözhetetlen első segélyt, amelyre e családok kétségtelenül rászorultak. (Helyeslés a bál- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Nem akar az adott esetben szemrehányás lenni, mert meg vagyok róla győződve, a t. minister ur humanizmusa ebben a tekintetben kell hogy velem egyetértsen és tudom, hogy akar és fog is a dolog e részén segíteni, de
