Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-686
686. országos ülés 1911 nemzeti erőknek azt a latbavetését, amely egy helyes és egészséges külügyi politikának követését tette volna lehetővé. Most, t, ház, mi a mi reménységünk ezen nagy válságok közepett? A mi reménységünk, t, ház, a jövőnek reménysége. Mi azt hiszszük, hogy épen ezeknek az egészségtelen politikai tüneteknek a megszűnésével következik el egy szebb jövő a nemzet számára. A midőn a korrupcziónak eszközeit felváltja majd az erkölcs uralma ; a midőn az alkotmányunk ellen elkövetett merényleteket felváltja az alkotmány tisztelete ; a midőn a nemzetünk jogai elleni támadásokat felváltja nemzeti jogainknak egészükben való elismerése és érvényesülése. S a mikor mindezt a nép jogainak tiszteletben tartásával, a ma küzdő, a ma szenvedő nép jogainak elismerésével fogjuk kiegésziteni : igenis, akkor látjuk elkövetkezni azt az időt, a melyet, sajnos, a lefolyt hetven év alatt nem láthattunk, a midőn a nemzet és az uralkodó egymásnak teljes megértésével, egymás jogainak teljes tiszteletben tartásával fogják munkálni mind a trónnak, mind a nemzetnek szebb jövendőjét és felvirágoztatását. Ennek előrebocsátásával járulunk hozzá a törvényjavaslathoz. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Gróf Apponyi Albert képviselő ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház ! Midőn a magam s elvbarátaim nevében a törvényjavaslathoz való hozzájárulásunknak kifejezést adok, nem szándékozom előttem szólott t. képviselőtársam felfogásának részleteivel foglalkozni. Hiszen egy nagy emlék törvénybe iktatása nem jelenti azon nagy férfiú, vagy azon nagy epocha minden egyes tényének helyeslését. (Általános helyeslés.) Ha ezt jelentené, akkor egyáltalában nem volna az az egyéniség, a kinek emlékét ily módon meg lehetne örökíteni. (Igaz ! ügy van !) Teljesen ki van zárva, kizártnak kell tekintenem, — magam is sajnálom, de a törvényjavaslat szövege e tekintetben nem elég világos — hogy a boldogult uralkodó emlékének magyar törvénybe iktatása kiterjedjen arra az időszakra is, melyben a nemzet és az uralkodó közt alkotmányos ellentét forgott fenn, a midőn az ő uralkodása nem volt alkotmányos. A törvényjavaslat szövegezését e tekintetben szabatosabbnak óhajtottam volna; azonban azt tartom, hogy ugy is, a mint a szöveg ma van. ez a félreértés ki van zárva. Mert hiszen a törvényjavaslat 1. §-a azt mondja (Olvassa :) »A nemzet örök hálával őrzi nagy királyunk, I. Ferencz József dicső uralkodásának áldott emlékét.* Tehát az ő .királyi uralkodásának emlékét őrzi; már pedig 1867-ig, mindaddig a pillanatig, ameddig V. Ferdinándnak a trónról való lemondása a magyar törvényhozással nem közöltetett s általa tudomásul nem vétetett, csak a tényleges hatalomnak gyakorlásáról, de királyi hatalomról Magyarországon másnak, mint V. Ferdinándnak számára szó nem lehetett. (Helyeslés balfelől.) E I 7 január 22-én, hétfőn. 277 tekintetben tehát, azt hiszem, egyértelmüleg meg kell állapodnunk abban az értelmezésben, nem is lehet más értelmezés, mint hogy a törvényjavaslat 1. §-ának szövegezése magában foglalja azt, hogy az emléknek törvénybe iktatása és mindaz, am* hozzá fűződik, boldogult I. Ferencz József királyunk alkotmányos uralkodására, melyet mint koronás király gyakorolt és csak erre vonatkozik. (Helyeslés balfelől.) Ez tehát felment engem attól, hogy ennél az alkalomnál azokat a jelenségeket, amelyek a bol- . dogult uralkodónak, mint a hatalom tényleges birtokosának első éveiben előfordultak, idézzem, azokra visszapillantást vessek. Ha mégis visszapillantást vetek, nem abból a szempontból teszem, hogy azoknál időzzem, hanem abból a szemjiontból, hogy belőlük kiindulva értékeljem az azokon túl bekövetkezett alkotmányos érának jelentőségét. (Halljuk ! Halljuk I) Mélyen t. képviselőház ! Nem politikát csinálok, midőn a törvényjavaslatot törvénybe iktatjuk. Hiszen az én politikai tevékenységemnek legnagyobb része azalatt az idő alatt, melynek törvénybe iktatásáról most szó van, az akkori politikával ellentétben, gyakran igen éles ellentétben folyt le. De nekünk ennél a törvényhozói cselekménynél történelmi persjaektivából kell néznünk a dolgokat, történelmi mértékkel mérnünk az embereket és időket. S akkor mit látunk, mélyen tisztelt képviselőház? Az a szomorú epocha, amely boldogult Ferencz József királyunk tényleges uralkodásának első két évtizedét jellemezte, nem az ő személyes ténye. Az egy hosszú, évszázados tradicziónak folyománya volt, amely tradiczió őt mint ifjút fogva tartotta, mely az ő nevelésére, fejlődésére döntő befolyást gyakorolt. (Ügy van! Ugy van!) Ami azután az ő személyes ténye s amiért ehhez a javaslathoz főleg hozzájárulok, az épen a szakítás azzal az évszázados tradiczióval. (Helyeslés.) Hogy a szakítás nem volt oly teljes és tökéletes, minőnek óhajtottuk volna s én óhajtanám, az bizonyos, azt nem kell magyaráznom nekem, aki évtizedeket töltöttem az arra való küzdelemmel, hogy teljessé tegyem azt a lépést, amely 1867-ben történt. De azért, ha az ember igazságosan mérlegeli, hogy milyen erkölcsi erő kellett ahhoz . . . (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Königgrätz !) Az bizonyos, hogy az egyénekben a belátást az események idézik elő. De vannak egyének, akikben semmi esemény a helyes belátást előidézni nem tudja s akik az eseményekből a tanulságot levonni nem tudják, (ügy van ! ügy van !) És hogyha az eseméiryékből von le valaki tanulságokat, azt nem szabad ellene felhányni, vagy érdemét ezzel csökkenteni. (Helyeslés.) A históriában a dolog ugy áll, hogy ha mi — amint ilyen törvényjavaslat magyarázatánál szükséges — ki tudunk bontakozni minden szubjektivitásból, a napi politika érzelmi világának béktyóiból, akkor I ugy kell látnunk a dolgot, hogy egy évszázados,