Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-686
276 686. országos ülés 1917 január 22-én, hétfőn. oda hiábavaló áldozatul. Hiszen ennek a most lefolyt csaknem háromnegyed századra terjedő uralkodási korszaknak elején is mindjárt látjuk azokat a rendkivül súlyos anyagi és véráldozatokat, amelyeket a nemzeteknek, köztük Magyarország népének is hoznia kellett ezeknek az üres fantomoknak, ezeknek a nagy szerzési vágyaknak és hatalmi törekvéseknek elérése czéljából. Amint lezárultak a magyar szabadságharcz véres küzdelmei, mindjárt utána jött a Lombardia és Velencze birtokáért lefolytatott súlyos véres harcz és amint ez befejeződött, elmentünk Nyugat-Európa egy csücskébe, hogy ott ontsuk Magyarország és a másik állam népeinek vérét és ott csatolj unk más idegen országok területén keresztül egy kicsiny területet Ausztria birtokaihoz. Amidőn pedig a Schleswig és Holsteinért vivott háború is véget ért, jött a német hegemóniáért folytatott véres harcz. Mindezek azért voltak különösen kinosak reánk nézve, mert a magyar nemzeti élet annyi vérontás után kíméletet követelt volna, nem pedig azt, hogy idegen harctereken, idegen érdekekért hulljon porba a magyar nemzetnek, a magyar ifjúságnak vére és pusztuljon el anyagi ereje, (ügy van! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Hiszen, amikor ezekről a harczokról volt szó, a magyar nemzet mindig rendkivül megbizható volt, akkor előtérbe kellett állítani, az első csatasorban volt mindig a helye, mert a megbizhatóság karöltve járt azoknak az időknek kellő vállveregetésével és kellő elismerésével. Csak akkor vált »megbizhatatlanná« mindig a magyar elem és a magyar nemzet, amikor jogainak érvényesítéséről, mikor államiságának elismerésérői volt a szó. Akkor a harcztereken megbízható, a vállveregetéseket és biztatásokat nyert magyarság rögtön háttérbe szorult és ismét előtérbe jött az osztrák abszolutikus irányzat, amely az uralkodót is az ő helyes és igazságos irányától eltántorítani akarta, (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Justh János: ügy van ! Ma is így van ! Holló Lajos.' Midőn végre örökös vereségünk árán lezáródott a nyugati területszerzéseknek és hódítási vágynak korszaka, azt hitte a nemzet, hogy végre megszabadult minden idegen fantomtól, de ekkor ismét szerencsétlenségünkre egy más irányú veszély tűnt fel a nemzet előtt. Az ozmán birodalom európai összeomlása fegyvert adott azoknak a kisebb népeknek kezébe az ő szabadságuk és állami függetlenségük kivivására. Görögország, Bulgária, Eománia mind rendről-rendre megnyerte az ő szabadságát és ekkor a mi külügyi politikánk is odasietett, hogy amit nyugaton elveszített, azt keleten jDÓtolja és azt a danái ajándékot, amelyet régen nyugaton szerzett, de amelyet tőle elvettek, most a Balkánon szerezze meg. Ennek nagy veszélyét a magyar parlament szinterén annak idején már felismerték és felemlítették, de ennek a hódító politikának veszélye addig még nem volt olyan nagy, amíg a német birodalom politikájában azok a Bismarck-féle nagy, bölcs és körültekintő biztosítékok működhettek. Bismarcknak az a nagy, ismert mondása, amelyet a német birodalmi parlamentben mondott, hogy mi németek csak az Istentől félünk, csak fedezte az ő gondolatainak mélységét. Ez nem volt kifejezője az ő igaz belső meggyőződésének, mert igenis a németek a saját erejükben bíztak, de egyúttal gondos kezekkel előkészítették egy világpolitikának és egyúttal egy világbékének minden elérhető biztositékát. Nemcsak hozzánk sietett el Bismarck, aki Németország jövőjét és nagyságát megteremtette, azért, hogy bennünket szövetségre bírjon, hanem szomszéd államaival is ápolta és megteremtette a szövetkezésnek, a barátságnak mindenféle biztosítékait. Keleti hatalmas szomszédjával már 1884ben és 1887-ben szövetséget kötött, Angliával pedig a családi intim szálaknak révén kereste azokat az összeköttetéseket, melyelmek segítségével egyetlen német katona feláldozása nélkül Németországot egy világkülpolitika tengelyévé tette. Másfél évtizedes békés szerződésekkel nemcsak Helgolandot szerezte Németország számára, hanem három millió négyszögkilométer gyarmatot is szerzett, ötször annyi területet, mint Németország egész területe. Ez volt az ő lángelméje előtt a béke biztositékának nagy záloga. Midőn azután Bismarck hatalma összeomlott, fájdalommal kellett látni, hogy a békének ezek a nagy pillérei is összeomlottak és a világháború veszélyének árnya mindig közelebb és közelebb jött. Ez már feltartózhatatlan volt. Ebben a harczban azután Magyarországnak is ki kellett vennie a maga részét. Meg lehet állapítani, hogy annak a most dúló világháborúnak magvát és csiráját már akkor vetették el, amidőn szakítottak a Bismarck-féle nagy biztosítási politikával, amely lekötötte a világnak, lekötötte Európának erejét egy olyan hatalmi szövetségben, amely békés utón biztosította a német világpolitikának nagy evoluczióját és fejlődését, amelyet Bismarck teremtett meg és illesztett bele Európa világpolitikájába. Ennek a külügyi politikának megállapításánál Magyarországra sohasem helyeztek nagy súlyt, különösen nem helyeztek nagy súlyt egy olyan politikai irányzat szemléleténél, midőn a közhatalom kezelői nem meggyőződésük erejével állanak oda elveik mellé, midőn látják azt, hogyan dobják ki a hatalom kezelői egyenként és egyenként politikájukból azt a tartalmat, amely a hatalom megtartását rájuk nézve talán koczkázatossá teszi. (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem lehet tekintélye annak a parlamenti életnek sem, amely nem a nemzet szabad akaratának, nem a nemzet jogainak tiszteletben tartásán épül fel, hanem amely egy erőszakkal összehozott többségnek jogrendszerét teremti meg, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amely azután nem tud magának semmi irányban kellő tiszteletet kivívni. Ez az összezsugorodott mai magyar alkotmány, a lenyűgözött és czenzurával tönkretett sajtóval, a gyülekezési szabadság elfojtásával : mindez lehetetlenné tette a magyar