Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-686

272 686. országos ülés 191 volt a ezérja, hogy a 48-ban megalkotott és nemzetünk függetlenségét megállapító magyar törvények elsöpörtessenek. A magyar törvényhozás termében nem közelitek egy magyar kéj)viselőhöz sem azzal a gyanúval, hogy e korszakot bármelyikünk is az áldásos emlékek közé sorozza. És épen azért szólalok fel, hogy megállapítsam, hogy csak a pongyola szövegezés mellett lehet e törvényjavaslatnak olyan magyarázatot adni, mintha törvényhozásunk a feledés fátyolát boritaná arra a múltra is, melyre a feledés fátyolát borítani annyit jelentene, mint megtagadni a nemzetnek saját múltját, alkotmányát, minden nemzeti büszkeségét. E tekintetben nem szabad kétségnek fenmaradnia. E törvény ezeket az időket nem sorolhatja azok közé, melyeket mint áldásos emléküeket akarunk megörökíteni. Mert ennek a korszakank és a nemzeti büszkeségünket képező szabadságharczunknak története eléggé mutatja, hogy annak a szerencsétlen rjalotaforradalomnak mily irtóztató vérontás, mily borzasztó nemzeti és birodalmi katasztrófa lett a következménye. A Gondviselés nagyon jótékony volt az elhunyt király és a nemzet iránt, mert csodás véletlennel megengedte érniök azt az időpontot, amikor az uralkodónak be kellett látnia, mily végzetes volt az az elhatározása, mikor szabadságharczunk eltijírását az orosz fegyverek segítségével érte el. Mert ime, beigazolódott, hogy az orosz birodalommal szemben, mely ma a dinasztiának és a nemzetnek szivébe akarja mártani a tőrt, a dinasztiának ma csak egy fegyvere van : a magyar nemzet hősies elhatározása, önfeláldozása, melylyel megvédelmezte és meg fogja védelmezni ezentúl is mind a dinasztiát, mind a nemzet minden jogát. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Igazságos volt a Gondviselés. Hanem azért ez aberrácziókat nekünk magyaroknak törvénybe iktatni és azokról mint áldásos eseményekről beszélni nem lehet és nem szabad. Nincs és nem is lehet e tekintetben köztünk félreértés. (Ugy van ! balfelől.) Méltóztassék megengedni, t. ház. hogy csak rámutassak röviden arra, hogy abban a szerencsétlen korszakiján, 19 esztendőn át az abszolutizmus uralma, a zsarnokságnak az a neme lőn életbeléptetve, amikor Magyarországon évtizedeken keresztül bűn volt' magjj'arnak lenni és amikor a kémek felállított rendszere börtönre juttatta, Olmütz, Kufstein, Josephstadt és más börtönök lakóivá tette a magyar nemzet legjobbjait. Fájdalom, hogy megtörténtek ezek az események, bár ki lehetne azokat irtani a történelem és az emlékezet sorai közül ! (ügy van! balfelől.) De megtörténtek és az igazság, amely örök életet követel, megköveteli azt, hogy az a nemzet, amety immár kiengesztelődve áll királyának koporsójánál, meg ne feledkezzék azokról, aldk vértanúhalált haltak gróf Batthyány Lajossal az élükön és a tizenhárom aradi vértanúval együtt a nemzet jogaiért, szabadságáért és a nemzet boldogulásáért. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) 7 január 22-én, hétfőn. T, ház ! Lehetetlen, — s nem gyanúsítom meg sem a többséget, sem az előadó urat azzal — hogy ennek a javaslatnak az lenne a czélja, hogy ez a korszak is a dicsőséges uralkodás emlékei közé soroltassák. De ha így van és ha még megemlítem azt, hogy ennél a gyászos korszaknál gyászosabb azért nem volt Magyarország történetében, inert csak az isteni Gondviselés különös kegyelme mentette meg a magyarságot attól, hogy végleg be nem kebeleztetett egy összbirodalomba és ha még azt is hozzásorolom, hogy ebben az időszakban három háborúba hevertetett a magyar nemzet idegen érdekekért és vérét ontotta messze földön idegen érdekekért, anélkül hogy a nemzet megkérdeztetett volna aziránt, hogy vérét és vagyonát áldozatul kívánj a-e adni, igen vagy nem: (Ugy van ! balfelől.) én nem hiszem, — s lehetetlen, hogy e tekintetben bárki részéről is ellenmondásra találnék — nem hiszem, hogy ennek a képviselőháznak, mely Magyarország és a magyar nemzet létjogosultságát képviseli és jövendőjében hisz és remél, csak egy tagja is lenne, aki ezt a gyászos multat is azok közé az emlékek közé sorolná, amelyeket áldásosaknak lehet nevezni. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek folytán sajnálom, hogy a bizottság nem gondoskodott eléggé arról, hogy ebből a szövegből ez a czezura akármüVen tiszteletreméltó és olyan disztinkczióval kerüljön a törvénybe, hogy az ne sértsen létező és esetleg jogosult érzékenykedéseket. Nem az a czélom, hogy megbélyegezzek ; nem az a czélom, hogy érzékenykedésekre okot szolgáltassak, amelyek kellemetlenül hathatnak vissza a magyar nemzet életére. Az a czélom, hogy a történetíró számára ne legyen félreértés a tekintetben, hogy ezt a korszakot nem soroljuk azok közé, amelyeknek megörökítése a magyar nemzet megaláztatása nélkül lehetséges volna. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Hiszen mondhatnám azt, hogy még a koronázás utáni időben sem volt a nemzet és királya között mindig egészen zavartalan az az egyetértés, amelyet törvényhozási utón megörökíteni érdemes. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elég bizonyos, t. uraim, hogy ebben a korszakban azonban az alkotmányos ministeri felelősségnek bizonyos palládiuma fedezi az elhunyt király felelősségét, de még itt is van egy-egy hézag. Ilyen például a Chlopy-i napijjarancs emlékezete, (ügy van! balfelől.) amely nem ministeri ellenjegyzés mellett jelent meg és amelynek folyománya lett a nemzeti ellenállásnak az a korszaka, amikor a nemzet a törvényben biztosított jogait érvényesítette, illetőleg azoknak érvényesítése czéljából megtagadta a véradót és a pénzadót. Ez a korszak azonban, t. ház, még nincs befejezve. A nemzeti harcznak ezek a czéljai még nincsenek elérve. Pihenőre tért csupán csak ez a korszak, de el fog következni az idő,.hogy újra kopogtatni fog a nemzet jogainak elismeréséért. Ezeket azonban én mégis másodlagos jelentő-