Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-686

686. országos ülés 191 ségü kérdéseknek tartom. Még azt is —pedig ebben a korszakban lehetetlen erről is meg nem emlé­keznünk, — hogy ennek az uralkodásnak korszaka alatt volt a választási visszaélésekben a korrup­cziónak az a Csimborásszója, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőhaloldalon.) amely erkölcsi alapjaiban fenye­gette a nemzet létét, és itt is ki kell emelnem, hogy voltak jaillanatok, midőn a királyi kegy nemcsak gyapjú alakjában aranyozott meg bizo­nyos érdemeket, hanem kitüntetésekben részesí­tett olyanokat, akik ennek a korrupeziónak egyenes részesei voltak. En azonban ezekkel sem szándé­kozom bővebben foglalkozni. Amiről még meg akarok emlékezni, — és egészségi állapotomra tekintettel rövidebbre fogom beszédemet — az a következő : Ez a javaslat arról is rendelkezik, hogy emléket állitsunk az elhunyt királynak. Ez ellen, t. uraim, nem lenne kifogásom, ha e javas­lat hátterében megnyilatkozni látnám azt az igazán nemes vonást, amely az engesztelésnek törvénye alapján kivánná ennek az emléknek felállítását. En azonban ezt nem látom, sőt látok egy nagyon ferde és furcsa jelenséget. Annak a korszaknak, amelyben Ferencz József Ö felsége uralkodott, nagy alakjai közül majdnem mindnyájan már elköltöz­tek ; meg is örökítette a nemzet magának a tör­vényhozásnak utján e korszak kimagasló alakjai közül többeknek az emlékezetét. Nem szükséges felemlítenem Deák Ferencznek, Andrássy Gyulá­nak, Eötvös Józsefnek, (Felkiáltások bal/elől: Erzsébet királynénak!) és — bár nem volt politi­kailag szereplő — Erzsébet királynénak emlékeze­tét. De, t. ház, egy nagy nemzeti adósságként ott áll egy mauzóleum (ügy van! a szélsőbaloldalon.) és egy koporsó, amely még elismertetést vár és követel a nemzet törvényhozásától ! (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) T. uraim ! Mi, akik e korszakot átéljük, tud­juk, hogy a szabadságharc szobrának fölállítása és Kossulh Lajos szobrának fölállítása csupán azért maradt el jobb időkre, mert a nemzet nem akarta megfeszíteni a húrokat, nem akarta az el­hunyt király érzékenységét legtávolabbról sem érinteni. Ennek az emléknek fölállítása azonban nem múlt el örök időkre és nem mentette föl a nem­zet a törvényhozást attól, hogy ezeket az emléke­ket a magyar pantheonba való bevonásával ugy állítsa föl, ahogy a magyar nemzet gaz nemtője imára kulcsolt kézzel, őszintén, igazán várja, hogy Kossuth Lajos és a szabadságharcz nagy alakjai­nak emlé ,e megdicsőülve kerüljön a magyar tör­vényhozásba (Igaz Ugy van I Tapsok a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha a nemzet törvényhozása annak a korszak­nak egyéb kimagasló alakjait megörökíti emlék­ben, legyen ez a király vagy más, de azoknak, akik szivéhez nőttek, akik világraszóló nagy korszaknak igaz vezéralakjai voltak, azoknak köztük egy Kossuth Lajosnak emlékezetétől megtagadná a törvénybe iktatását, önmaga felett mond a nemzet oly kárhoztató ítéletet, amely arra tenné méltóvá, hogy sepertessenek el a jogra és függetlenségre KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIJI. KÖTET. január 22-én, hétfőn. 273 teremtett nemzetek sorábó'. (Ugy van! a bal- és-a szélsőbaloldalon.) Nem szándékozom e téren konkrét inditvány­nyal előállani. A végzet rendelkezéséből az az akadály, amely a nemzetet eddig arra utalta hogy a társadalom elé meneküljön a szabadságharcz szobrának és a Kossuth Lajos szobrának kérdése, az az akadály immár a végzet rendelkezése okából megszűnt. Nekem, mint egyedülállónak, pártok keretein kívül állónak, nem illenék szerepemhez, hogy e kérdésben én álljak a képviselőház elé indítványnyal. Bízom abban, hogy a függetlenségi és 43-as párt és általában a tiszteletreméltó ellen­zék minden tagja a legrövidebb idő alatt le fogja róni azt a kötelezettségét, hogy megfelelő alakban követelje, hogy ezeknek a korszakalkotó nagy férfiaknak emlékezete megfelelően a törvényhozás utján elismerésben részesüljön, (ügy van! a bal­és a szélsőbaloldálon.) Sümegi Vilmos: A tizenhárom aradi vértnu is ! Polónyi Géza: Mindazok után, amiket el­mondtam, visszatérek befejezésül ahhoz a kérdé­semhez és gondolatomhoz, amelyet már kifejtettem. Nagyon kérem a t. előadó urat, hogy ne engem, ne tekintse az egyént, de nyugtassa meg a nemzetet aziránt, hogy itt mnes félreértés, amikor a magyar nemzet törvénybe iktatja Ferencz József emlékét, mint áldásos uralkodásnak emlékezetét és mikor annak emléket állit, hogy ezt csak a koronázás utáni király emlékének szenteli. En nem képzelhetem másként, hogy más­ként értetnék. Sajnálom, hogy már a bizottságban nem találtak megfelelő szövegezést, én tudtam volna ilyet is ajánlani, amely szerint nagyon simán, ugy hogy senki érzékenységét jogosan nem érint­hette volna, lehetett volna a kérdést megoldani. Most már e felszólalásom folytán talán kissé nehe­zebbé válik a helyzet, de bármennyire nehezebbé válik, ez a nemzet nem mentheti fel magát azon kötelezettség alól, hogy a történetírót meg ne téveszsze akaratának és elhatározásának erkölcsi és politikai értéke felől. Azért kérve kérem a felvilágosítást, ha pedig erre felvilágosítást nem kapok, ha magában a törvényben megfelelő módon kifejezést nem talál, hogy a magyar nemzet az abszolutizmus minden gyászos emlékét hajlandó volt ugyan megbocsátani, de nem hajlandó dicsőí­teni, (Igaz ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldálon.) akkor én nagyon sajnálom, de e törvényjavaslat­hoz nem tudnék hozzájárulni. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Én azért arra kérem a t. házat és a t. előadó urat, legyenek kegyesek ebben a tekintet­ben engem felvilágosítani és a nemzetet meg­nyugtatni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Szojka Kálmán jegyző; Holló Lajos! Holló Lajos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttünk fekvő javaslat az elhunyt uralkodó emlékét kívánja megörökíteni, amit mi részünk­ről kegyeletes ténynek tekintünk és ellenében kifogást nem emelünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi azon elmúlt korszaknak minden 35

Next

/
Thumbnails
Contents