Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-672
deczember 6-án, szerdán. 19 672. országos ülés 1916 ország, melynek bűbájos regéi s mondái talán örök időre forrásai lelietnének a költészetnek, egy csodálatos népet is hordoz magán. Lehetséges, hogy mások találni fognak a székely népben más faji vagy emberi tulajdonságokat. Egyet azonban mindenkinek konczedálni kell és ez az. hogy minden egyes székelyben, az elsőtől az utolsóig, két kimagasló, kirivó tulajdonságot meg lehet találni: ezek egyike a felülmúlhatatlanul mélységes hazaszeretet, a másik pedig valami istenáldotta tehetség, amelynek eredetéről még csak tájékozást sem tudunk kapni. Tény az, hogy bárkivel álljunk szóba, az intelligens elemtől kezdve lefelé az utolsó földmives emberig, mindegyik oly fokát tanusitja a hazafias mély érzésnek s oly valami csodálatos isteni tehetséget árul el, ami a világ nemzetei között keresve, egyenesen önmagában áll. Ez a csodálatos nép, amelynek természeti kincsei s a maga jó tulajdonságai minden esetre okot és jogot képeztek volna arra, hogy boldoguljon, már a béke idején, az utolsó időkben nyomorogni kezdett. Segélykiáltásokat hallottunk ; sok olyan jelenséget észleltünk, amelyek az államfentartás szempontjából csak mélységesen sajnálatosak lehetnek ; czélzok ezzel arra a kivándorlásra, amely ott már a békében lábrakapni kezdett. Á közigazgatás jól szervezettsége a terhek elosztásában megtalálta az utolsó székelyt is ott a távolban, ahol a vasúti összeköttetés rosszasága és egyéb természeti körülmények folytán valósággal elzárva élt, de arra már nem viselt elég gondot, hogy a terhek elviselhetésére mefgelelő anyagi forrásokat is biztosított volna. (TJgy van! baljelöl.) Ebben az állapotban találta, t. ház, a mai nagy világháború a székely népet. Hogy mit tettek az ő fiai a harcztereken, miként szolgáltatták örökké ragyogó példáját a magyar dicsőségnek és a magyar vitézségnek, ezt én ma itt részletezni nem kívánom. A t. ház tagjai bizonyára kiolvasták azt, ami a Höfer-jelentésekben benne volt, sőt talán még azt is, ami nem volt benne. Azok kétségtelenül bizonyítják azt, hogy tényleg, a székelyek teljesítették talán a legszebben és a legelsők között az ő kötelességüket ; példás magatartást tanúsítottak, örök időkre szóló dicsőséget szereztek a magyar nemzetnek. (Igaz! ügy van ! a baloldalon.) T. ház ! A háború elején történt, hogy az ellenség betört Kelet-Poroszországba, ott átmenetileg bizonyos területeket elfoglalt és — amint a hivatalos jelentésekben olvastuk — igen nagymértékű pusztítást művelt. Mi történt erre, t. ház ? Megjelent 1914 augusztus 24-én Stein főszállásmesternek egy hivatalos kommünikéje, amely azt mondta (olvassa) : »Azok a sajnálatraméltó provincziák, amelyek kénytelenek elviselni az ellenséges betörést, az egész érdekében meghozzák áldozatukat. A bekövetkezendő döntés után a haza hálásan fog erre visszaemlékezni.<< Három napra reá (augusztus 27-én) olvastuk a hivatalos hirek között a nagy főhadiszállásról keltezve Vilmos császárnak egy táviratát az államministeriumhoz. (Olvassa): »Hű tartományomnak, Kelet-Poroszországnak ellenséges csapatok benyomulása által okozott csapása fájdalmas részvéttel tölt el. Sokkal jobban ismerem az én keleti poroszaimnak még súlyosabb időkben megnyilvánult rendithetetlen bátorságát, hogy ne tudnám, hogy ők mindig készek a haza oltárán életüket és vérüket feláldozni és a háború borzalmait állhatatosan elszenvedni. Bizalmam a mi hősies hadseregünknek ellenállhatatlan erejében s rendithetetlen hitem az élő Isten segítségében, aki a német népet igazságos ügyében és végszükségében eddig oly csodásan támogatta, sohasem fogják megengedni, hogy megrendüljön az a hitem, miszerint a haza mihamarább megszabadul az ellenségtől. De azt kivánom, hogy minden, amit a keletporoszországi pillanatnyi szerencsétlenség enyhítésére, ugy a házaikból elűzött, mint a munkájában megzavart lakosság érdekében meg lehet tenni, mintegy a hazának irántuk való háláj ának kifejezése mihamarább megtétessék. Megbízom a kormányt, hogy a hatóságolíkal egyetemben a vidéki és városi szövetkezeteknek és segélyegyesületeknek segítségével minden intézkedést megtegyen és a tett intézkedésekről jelentést terjeszszen elő.« T. ház ! Én nem utazom szenzáoziókban és bár igen kínálkoznék a.z alkalom : ide sorakoztatni azokat a Höfer-jelentéseket, amelyek az oláh betörés alkalmával napvilágot láttak, nem teszem ezt, mert — ismétlem — nem czélom az, hogy akár szenzácziót hajhászszak. akár érdekes fordulatokkal szónoki sikereket érjek el. Nem czélom az sem, hogy a mai, igazán különleges helyzetben ezt a pártpolitikán merőben és teljesen kivül álló kérdést arra használjam fel, hogy itt most esetleg a felelősség kérdését feszegessem. Nem ma van itt ennek az ideje. Majd el fog következni az az idő, amikor tisztábban fogunk látni és tudni fogjuk, ki az az egyén vagy melyik az a rendszer, amelyet a történtekért a felelősség terhel. Épen ezért nem is akarom a szót sem szaporítani. Tény az, hogy az oláhok betörtek és mindent, ami útjukba került, elpusztítottak. Lehetséges, hogy meg fognak jelenni hivatalos adatok, azokból meg fogjuk tudni, hogy X kisközségből hány birkát vagy marhát vittek el ; megtudjuk, hogy Y községben hány házat dúltak fel, lián} 7 lakást raboltak ki. Ezzel azonban nem értünk el semmit. Méltóztassék tudomásul venni, hogy a székelység mindenét elvesztette. (Ugy van! a baloldalon.) Mert a népnek az a néhány barma, szekere, az ottani intelligencziának az a néhán}' szál összetört bútora : mindene volt. Mindene elveszett, hogy ezt elpusztitották és az amúgy is már nyomorral küzködni kezdett nép ezzel a teljes tönk szélére jutott. (Igazi Ugy van! a baloldalon.) Én nem hozok ide, t. ház, más dolgokat sem. Nem hozom ide azokat a leveleket, amelyeket a székely szülőknek a messze távolban 3*
