Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-679
679. országos ülés 1916 deczemher 16-án, szombaton. 123 levélben való szabatositására szükség van. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Erre vonatkozik tehát hitlevéltervezetemnek 5. pontja. (Helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Egy másik mozzanat, amely nagy összeütközésekre adott alkalmat az utóbbi évtizedekben, a királyi katonai felségjogoknak gyakorlása volt. Tudvalevő dolog, hogy ezek a királyi katonai felségjogok oly módon gyakoroltattak, amely szerintem nem egyeztethető össze az 1790/91. évi XVI. t.-czikknek azzal a biztositékával, melyben ö felsége az ő hűséges karait és rendéit biztosit ja, hogy bármiféle közügyben pro negotiis quibuscunque idegen nyelvet nem fog behozni. Ez a biztosíték tehát meggyengült egy gyakorlat által, amelyet az országgyűlés kifejezetten nem szentesitett, hanem ideig-óráig elnézett. Még ennél is pregnánsabb a biztosítékoknak ezen a téren mutatkozó gyengülése az 1888. évi XVIII. t.-ez. alkalmazásában. Az 1888. évi XVIII. t.-cz. tudvalevőleg Ő felségének jogot ad arra, hogy rendkívüli körülmények között a tartaléknak első évfolyamát és az első háromévi póttartalékosokat rendkivüli szolgálattételre behívhatja. Mikor ez a törvény megalkottatott, akkor senkinek eszeágában sem volt, hogy ezek alatt a rendkivüli körülmények alatt az is érthető, ha az országgyűlés az ujonczjutalék megajánlását megtagadja, vagy pedig nincs is abban a helyzetben, hogy a felett határozhasson. Mégis megtörtént, hogy erre a czélra épen ilyen meg nem szavazott, sőt ha nem is megtagadott, de az országgyűlés határozási lehetősége alól kivont újonc jutalék pótlására használtattak fel a póttartalékosok. Itt is tehát abból a szempontból, hogy egyik alkotmánybiztositékunk, az ujonczmegajáulási jog ezáltal meggyengült, abból a szempontból is, hogy összeütközéseknek lehetőségét el kell kerülni és erre az alapot mär a hitlevélben kell lefektetni, szükséges a szabatosit's, szükséges egy erre vonatkrzó p-ntuak felvétele. Itt azután olyan téren állunk, ahol ennek az országgyűlésnek nézete egyhangúlag ugvanaz, amit én vallok, t. i. b/ gy az 1888: XVIII. t.-czikket ilyen módon meg nem szavazott, meg nem ajánlott ujonczjutalék pótlására felhasználni nem lehet, ugy hogy nagyon kívánatos, nagyon szükséges ennek szabitositása és a hitlevélbe való felvétele. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezzel befejeztem azoknak a kívánalmaknak elősorolását, amelyeket a hitlevélbe bevétetni kívánok, mint uj p-ntckat azzal a szövegezéssel, amelyet én ajánlottam, vagy más szövegezéssel, ahhoz nem kötöm magamat, a lényeghez kötöm magamat, a lényegben kérem, hegy ö felségét, midőn a hitlevelet neki átadjuk elf gadás végett, e hitlevélnek alakja bin felkérjük arra is, trgy ezeket a meggyengült nemzeti biztosítékokat megerősíteni kegyeskediék. De van ezenkívül még egy más okom, amely miatt nem járulhatok a többségi munkálathoz, a bizottságnak hitlevéltervezetéhez, (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) és ez talán valamennyi között a leglényegesebb. Ez a királynak czimzése, (Ugy van ! a szélsőbaloldalion.) mely a hitlevélnek bevezetéséül szolgál. Ennek a czimkérdésnek egész története van, amely szerintem azt eredményezi, hogy nemcsak helytelen a czimzés, amely itt alkalmaztatott, hanem hogy annak megállapításánál a t. kormány nem is járt el azzal a komolysággal, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelyet ilyen alapvető, alkotmánybiztositó okmánynak megszerkesztése kíván. (Ugy van ! baltelöl.) Először, ami a czimzésnek helyességét illeti, azzal a helyzettel állunk szemben, hogy Ö felsége Károly császár és király más sorszámmal bír ausztriai császári és ismét más sorszámmal magyar királyi minőségében. E két sorszám egybeállításának azt a módját, amely V. Ferdinánd király esetében követtetett, nem tartom követendőnek, nem tartom helyes preczedensnek, mert alkalmas arra, hogy elhomálvositsa az osztrák császári és a magyar királyi czimnek teljes paritását, egymástól önálló, különvált természetét. (Helyeslés balfelöl.) Én helyesnek, korrektnek, a paritásnak, az ország közjogi helyzete szerint kialakultnak csak olyan czimzést tarthatok, amelybe az osztrák császári I. és a magyar királyi IV. sorszám teljesen ugyanazon a módon vezettetik be. Leghelyesebbnek tartanám, ha Ő felsége minden magyarországi vonatkozásu királyi cselekményében vagy kizárólag a magyar czimet használná (Élénk helyeslés balfelől.) vagy pedig, amennyiben ragaszkodik ahhoz, hogy összes czimeit kifejezésre juttassa, amit az eddigi gyakorlat alapján nem kifogásolnék, a magyar királyi czimzést, amelynek erejénél fogva ilyenkor cselekszik, előreálli\sa (Helyeslés balfelöl.) és azt mintegy magyarázatképen az ő méltóságainak teljes felsorolásaként kövesse az osztrák császári czimzés. Ez az, amit mi ajánlottunk, ugy az én különvéleményem, mint a függetlenségi párt másik árnyalatának különvéleménye, elsősorban, »Mi, IV. Károly, Magyarország és társországainak apostoli királya, Ausztriának e néven első császárja«, ha azután Ö felsége mint osztrák császár, az osztrák császárság részére ad ki okmányokat, ott természetesen a megfordított sorrendet használja, előtérbe helyezvén az osztrák császári czimet : olyan cselekményekben azonban, amelyeknél mindkét uralkodói méltóságát együttesen g}^akorolja, a külfölddel szemben, a közös ügyekre vonatkozólag, ahol mindkettőt ki kell domborítania paritásosán, egyedül az olyan kifejezés helyes, amely ezt a pariiást kifejezésre juttatja. Például: »Mi, Károly, Ausztriának e néven első császárja, Magyarországnak e néven negyedik királya.« Minden olyan czimzés, amety másképen vezeti ki az egyik sorszámot, mint a másikat, alkalmat ad a találgatásokra és magyarázgatásokra, mintha az egyik czim, az osztrák császári czim volna a fő16*
