Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-676

676. országos ülés 1916 deczember 13-án, szerdán. 97 szükségesnek, hogy a panaszbizottság hatásköre őrájuk kiterjesztessék. Mert mi az indoka, mi a létjogosultsága ennek a panaszbizottságnak % Az, hogy a katonai felügyelet alá helyezett munkásság helyhez van kötve, tehát ott a munkás az ő jogait oly szabadon nem gyakorolhatja ; ennélfogva, ha ott az államhatalom nem gondoskodik ellenrendszabályokról, akkor sem szükségkép következik ugyan be, de mégis lehetővé válnék az, hogy egyes magánvállalkozók e helyzettel visszaélve, a munkásságnak ezen lekötöttségét a munkások kiaknázására használják fel. Ezért az államhatalomnak gondoskodnia kell óvó rendszabályokról, amelyekkel ezt megakadályozza és a munkásság kereseti viszonyainak helyes alakulására befoly. De az államhatalomnak, amikor ezen kötelességét teljesiti, saját magával szemben — azt hiszem — teljesen felesleges, hogy ezt a formát válaszsza. Én, mint a magyar állam ekszponense köteles vagyok panaszbizottság nélkül is épugy gondoskodni arról, hogy annak a magyar állami munkásnak kereseti viszonyai megfelelőek legyenek, mint köteles a panaszbizottságban az általam odadelegált tisztviselő gondoskodni a magángyár munkásának megélhetéséről. S - ennélfogva, t. ház, abszurdumnak tartom azt, hogy a minister felelőssége alatt működő állami üzemek munkássága a panaszbizottság hatáskörébe utaltassék, ahol a minister közegei foglalnak helyet. S ha részben véletlen következtében az a körülmény állt be, hogy az állami bányászat munkásai a panaszbizottságok elé kerültek, épen a konkrét esetekből kifolyólag azt láttam, hogy ez csak anomáliákra vezet. Nincs közeg, amely az egyeztetésben szerepeljen. Mert, amint méltóztatik tudni, a panaszbizottság azzal kezdi eljárását, hogy a munkás és a munkaadó közt egyeztetést végez. Ezt teljes lehetetlen jól összeegyeztetni az állami adminisztráczió szempontjaival. Ki egyezkedjék azzal a munkással ? Azután ki képviselje a munkaadót ? Hiszen a pénzügyminister mint hatóság van képviselve abban a panaszbizottságban. Ugy hogy, mondom, ezen anomáliák épen azt a meggyőződést érlelték meg bennem, hogy technikailag is abszurdumra vezet ez a dolog, amely logikailag abszurdum. S mi titán a dolognak annak idején nem kellő megfontolása folytán az állami bányászati munkásokra ki van terjesztve a panaszbizottság, igenis azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy a kérdés technikai megoldása érdekében ezeket is ki kell venni a panaszbizottság alól, nem pedig az állami vasgyári munkásokat is oda bevonni. De ez nem zárja ki, hogy ne kelljen teljes mértékben gondoskodnunk arról, hogy az állami üzemek munkásainak helyzete megfelélő legyen. E tekintetben odáig kell mennünk, hogy közegeinknek a panaszbizottságban szerzett tapasztalatait érvénye'itjük az állami üzemeknél is. De ehhez nem szükséges, hogy a panaszbizottság KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxm. KÖTET. Ítéljen. Ezt felelősségem tudatában nekem kell megtennem és meg is teszem. Az állami vasgyári munkások helyzete különben, t. ház, ugy a háború előtti állapothoz képest, mint a mai drágaságot tekintve és a más gyárakban alkalmazott munkásságnak helyzetével szemben is teljesen kielégítő. S ez volt az oka, hogy az , ujabb időben felhangzott panaszokat és kérvényeket, amelyek különben meggyőződésem sze; rint nem az egész munkásság kívánságait tolmá; esolták, figyelembe nem vehettem. Méltóztassék ! megengedni, hogy csak pár rövid adattal szolgáljak ; ha érdekli Bródy képviselő urat, bővebbekkel is fogok szolgálni. (Halljuk ! Halljuk !) Az államvasutak gépgyárában a legkedvezőbb békeév volt a munkásság szempontjából 1-914 első fele. Ennek a legkedvezőbb első félévnek tredményét az egész évre projicziálva, — ami a képet a munkásság javára s az általam vorandó konzekvencziák hátrányára eltolja — a munkások átlagos keresete, a munkáslétszámot elosztva ; a kifizetett munkabérekkel, 1885 korona volt. Ezzel szemben 1915—16-ban tisztán a kereset, , a később említendő háborús segélyek nélkül, 2134 korona. Békében a tiszta jövedelemnek 163%-át fizették az állami gyárak munkabér czimén ; 1915—16-ban pedig a tiszta jövedelemnek 245%-át. Itt az átlagos munkásokat értem, akik között a közönséges napszámosok is benne vannak s akiknek nívója természetesen a háború alatt részben jelentékenyen csökkent, tehát munkateljesítményük is kisebb, hiszen a tanult és begyakorolt munkások egy része helyett egészen ujak ; jöttek. A mesteremberek átlagos havi keresete az egész gyárban az 1914. év második negyedében 183 K, az 1916-ik év III. negyedében 277 »v volt. Az emelkedés tehát 51% akkor, midőn tisztviselőinknél a legnagyobb háborús pótlék, amit kaptak, 35%-ot tett ki. (ügy van! Ugy van!) De ebben az 51%-os emelkedésben ismét tisztán csak a munkabérek vannak benne s nincs benne a háborús segély, amelyet szintén szocziális érzéktől vezetve a családtagok száma szerint adtam és az az órabérpótlék, amelyet a munkások átlagára nézve fejenkint és havonkint 32 K-t tesznek ki, aminek figyelembevételével a mesteremberek átlagos keresete — az 1914. évi 183 K — most felmegy 309 K-ra, vagyis az 1914. év II. negye: dével szemben 68%-kal emelkedett. Azt hiszem, t. ház, ha meg méltóztatik nézni a fixfizetésü alkalmazottak helyzetét ezen mun• kasok helyzetével szemben, azt méltóztatik látni, hogy igenis e tekintetben azon kötelességeknek, amelyek reám hárulnak, megfeleltem, ez irányban a kellő érzéket tanúsítottam. (Hélyeslh jobbfelől.) Megjegyzem azt is, t. ház, hogy igyekeztem a kereseteket lehetőleg egyenlősíteni s az akkordbéreket ott, ahol a gazdasági helyzet folytán a munkások jövedelme kedvezőtlenül alakult volna, emelni akkor is, amikor az a rideg, raczionális üzleti politikával megegyeztethető nem lett volna. 13