Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-676

ieczember iS-án, szerdán. 98 676. országos ülés 1916 i így pl. mig a háború előtt a mozdonyosztálynak emberei 193 koronát kerestek átlag, a hidműhely munkásai 159 koronát s a gazdasági osztály munkásai 151 koronát, igyekeztem épen a gazdasági osztály munkásai akkord-bérének a felemelése által ezt az ellentétet és ezt az eltérést lehetőleg kiegyenlíteni és ma a mozdony-osztály 313 korona átlagos keresetével szemben a gazdasági osztály átlag 302 koronát keres. Méltóztatnak látni, hogy e tekintetben is épen a szocziális követelményeknek nagyobb mértékben tettem eleget, mint amilyen mértékben erre a panaszbizottságnak módja lenne, mert épen ezek olyan szempontok, amiket egy panaszbizottsági tárgyalás során tulaj donképen nem is lehet kellő mértékben honorálni. Méltóztassanak megengedni, hogy még csak egy pár adatot soroljak fel munkásaink 10 órai átlagos keresetéről a háborús segélyezéssel együtt. A mintaasztalosok keresnek 10 órai átlagmunkával 11 korona 32 fillért, a fémöntők 16 korona 88 fillért, a vasöntők 12 korona 72 fillért. Méltóztassék meggyőződve leírni, t. képviselőház — és a t. képviselő ur, aki ismeri a helyzetet, igazat fog nekem ebben addi — hogy magánvállalatokban sincsenek ennél nagyobb átlagos keresetek. Megengedem, hogy egyes vállalatok, amelyek igen lukrativ hadi megrendelésekhez jutottak és amelyek most állitották fel, vagy bővítették ki az üzemüket, tehát sürgős szükségük volt munkásokra, azok egyik-másika talán nagyobb keresetet biztosit a munkásoknak. De azért méltóztassék elhinni, hogy ezek oly átlagos keresetek, amelyek nézetem szerint teljesen kielégitőek és amelyek ma, amikor elvégre minden társadalmi osztálynak szükségletei kielégítésében lehető restrikeziót kell kifejtenie, biztosítják a munkásság megélhetését és lehetővé teszik az ő munkateljesitőképessége fentartását. Méltóztassék elhinni, tisztelt képviselő ur, hogy munkásaink zöme tvdajdonképen meg is van elégedve ezekkel a keresetekkel ; merem ezt mondani, daczára annak, hogy tudom, hogy egyes oldalról nagy megtámadásoknak leszek kitéve. Meg is lehetnek elégedve. Tulajdcnképen a kontroverzia abból keletkezett, hogy a munkásság az ő vezetői biztatására a háboi'ut részben egy régi munkásszervezeti óhaj teljesítésére akarta felhasználni. Ez az óhaj, amelyet azonban én indokoltnak nem tartok, az alapbérek felemelésére irányult, még pedig azért, hogy a felemelt alapbérekkel szemben azután az akkord-százalékok kedvezőbben alakuljanak. Azt hiszem, hogy a tisztelt képviselő ur, aki ismeri jól a viszonyokat, igazat fog nekem adni, hogy ez tulaj donképen bizonyos fokig hatalmi kérdés. Meggyőződésem, hogy a mai viszonyok között a magyar állam munkásainak kereseti viszonyai kielégitőek és mindenesetre a háború alatt sokkal jobban javult az ő megélhetési lehetőségük, mint az állami alkalmazottak összes többi osztályainak a megélhetési lehetősége. Hozzá kell tennem még azt, hogy tulaj donképen a munkásság kezében van az eszköz a kereseti viszonyok nagyobb javítására a munkateljesítmények emelésével. Ez olyan kérdés, amelyet, ahányszor munkáskérdésről beszélni fogok, mindig hangsulyozai fogok, mert ebben látom az ország jövő fejlődésének biztosítását. Nem szándékozom a munkásszakszervezetek működésének bírálatába belebocsátkozni. Teljesen elismerem, hogy a munkásság szervezettségének megvannak a maga jó oldalai; megvannak azok a szempontok, amelyek igenis indokolttá és helyessé teszik a munkásság szervezettségét. Nem tartom ugyan szükségesnek a magyar állam munkásai szempontjából, de igenis, beismerem, hogy a mai közgazdasági viszonyok között a munkás-szervezeteknek megvan a maguk létjogosultsága. Azonban először is működésüknek igazán, kizárólag és őszintén a munkásság helyezetének a közgazdasági viszonyok által megengedett javítására kell szorítkozni, másodszor pedig mindig ellentétben fogják találni magukat velem ezek a szervezetek akkor, amikor a munkások teljesítésének csökkentésében fogják működésük egyik czélját látni. (Helyeslés.) Nagyon sok szó esett a háború óta a gazdasági többtermelésről, épen azok részéről, akik a többteljesitést a munkásság tekintetében nem mindig irják zászlójukra. Már pedig a mi jövő közgazdasági fejlődésünk és boldogulásunk egyik alapfeltétele az kell hogy legyen, hogy minden magyar ember annyit dolgozzék, amennyit dolgozni képes és e tekintetben a szervezett munkások sem képezhetnek kivételt. (Általános élénk helyeslés.) Bocsánatot kérek, hogy ilyen hosszasan foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de azt tartom, hogy tulajdonképen a kérdésnek a magyar állami gépgyári munkások viszonyai körén jóval túlmenő jelentősége van. Foglalkoztam ezzel a kérdéssel azért is, mert a t. képviselő ur ugy állította oda, — mint ahogy Mezőssy t. képviselő ur is a múltkor a kereskedelemügyi minister úrhoz intézett interpeUácziójában tette — hogy az én ridegségem, az én szocziális érzékem hiánya, az én takarékossági hajlamom, takarékossági szenvedélyem a kútforrása minden bajnak. Nem szeretek magamról beszélni és ha csak arról volna szó, hogy az én egyéniségem milyen elbírálásban részesül, ez engem teljesen hidegen hagyna. En egyetlenegy birót ismerek el magam fölött: a magam lelkiismeretét. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Engem nem alterál az, ha egyénileg akármilyen fukar embernek, akármennyire a szocziális érzék hiján lévő embernek állítanak oda : én mindig teljesíteni fogom kötelességemet. És méltóztassék elhinni, hogy egy pénzügyministernek mindig, de különösen a mai időben és különösen Magyarországon, nem az a kötelessége, hogy a pénzt szórja jobbra és balra és hogy népszerűségre törekedjék azzal, hogy minden kívánsággal szemben mindig igent mond. Méltóztassék elhinni,