Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-676

96 676. országos ülés 1916 deczember 13-án, szerdán. felemelték. Az osztrák nagy pénzintézetek tőkeemelése a hábaru alatt 183 millió koronára rúgott. Már most kétségtelen, hogyha a magyar pénzintézetek tőkéje megfelelő arányban nem emeltetik, akkor a háborút megelőző állapothoz képest az osztrák nagybankok tőkéje a magyar nagybankok tőkéjéhez képest olyan eltolódást mutatna, amely semmi esetre sem válnék a magyar közgazdasági élet javára. (Igaz! Ugy van/) Ezért és azért, mert teljes mértékben bizom nagybankjaink vezetőségének szoliditásában, körültekintő gondosságában és mert hála Istennek — és ezt aláhúzom — nagybankjaink oly kedvező viszonyok kőzött vannak, hogyha még esetleg a felemelt tőkét biztos üzletekbe befektetni nem is tudnák, amit a körültekintő vezetőség folytán kizártnak tartok, akkor is az esetleges veszteségeket nemcsak a közgazdasági élet, de a saját státusuk minden rázkódtatása nélkül is egészen jól elviselhetnék; ezért daczára az általam jelzett igen nyomós aggálynak, nem látom szükségét annak, — sőt hibásnak tartanám — hogy a nagypénzintézetek tőkeemelését államilag szabályozzuk s legfeljebb azt tartom indokoltnak, hogy amennyiben az egyes pénzintézeteknek a tőkeemelését nem látnám teljesen indokoltnak, azokat esetleg kapaczitáczió utján igyekezzem rávenni arra, hogy a megfelelő keretek között maradjanak. Más a helyzet a kis pénzintézetekkel szemben, amelyek helyzete egészen más, mint a nagy intézeteké s amelyek vezetősége általánosságban semmi kifogást sem hagy fent ugyan, de természetesen a mai rendkivüli viszonyokkal szemben nem lehet annyira felkészülve, mint a nagy bankoknak vezetősége. Ha azt látnám, hogy a nagy bankoknak tőkeemelése, amelyet az előbb felsorolt szempontokból helyteleneknek nem tartok, arra inditaná kis- és középbankjainkat, hogy indokolatlanul emeljék a tőkéjüket oly mértékben, hogy az aggályokat támaszthat a tekintetben, hogy vájjon ezeket a rendelkezésre, jutó ujabb pénzeket fel tudják-e használni anélkül, hogy saját helyzetüket és az egész közgazdaságot megrendítsék és anélkül, hogy a spekulácziónak egészségtelen kapukat nyissanak, ha azt látnám, hogy olyan jelenségek merülnek fel, amelyek e tekintetben az aggályokat indokolttá tennék, kötelességemnek tartanám e tekintetben közbelépni, esetleg leghelyesebben ugy, hogy a Pénzintézeti Központot juttassam egy olyan szerepléshez, amelyhez a Pénzintézeti Központnak, ha már egy pár éve működött volna, törvényhozási vagy kormányzati intézkedésre sem lenne szüksége, mert meg vagyok győződve, hogy oly befolyást tudna gyakorolni e kérdések tekintetében, hogy minden koerczitiv intézkedés nélkül meg tudna felelni azoknak a feladatoknak, amelyek ma, mikor a létezésnek a kezdetén van, megfelelni természetesen csak akkor tud, ha működése megfelelő szankczióval láttatik el. Ismétlem azonban, hogy ma nem látom ennek szükségét fenforogni, jóllehet egyes elég egészségtelen vidéki tőkeemelési kísérleteket már láttunk. Láttam pl. egy esetet, hogy 1250 koronás részvényárfolyam mellett az alaptőke megkétszerezése végett uj részvényeket bocsátottak Iá 625 korona árfolyamon. Általában azonban nem látom a helyzetet olyannak, hogy e tekintetben intézkedések szüksége forogna fenn; ha azonban látni fogom, felelősségem tudatában a kezdeményező lépéseket meg fogom tenni. (Helyeslés.) Ezek után még csak Bródy Ernő t. képviselőtársamnak az állami vasgyári munkások helyzetére vonatkozó fejtegetéseire legyen szabad néhány megjegyzést tennem. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur meglehetősen helyesen tárta fel a helyzetet, ami a ténybeli adatot illeti. Nem tudom azonban osztani sem a következtetéseit, sem azt az egész felfogást, amelylyel az egész kérdést megvilágitotta. Én az állami gyárak munkáskérdésében, amióta a háború tart, egy hibát látok, amelyet a t. képviselő ur is emiitett, nem mint hibát, de mint tényt, hogy t. i. a munkásküldöttségnek kijelentettem és a képviselőházban is ismételtem, hogy büszkeségemet képezi, hogy az állami gyárak katonai felügyelet alá nem voltak helyezendők és remélem, hogy a jövőben sem lesznek katonai felügyelet alá helyezendők. Ez a kijelentésem és az én programmomnak ez a nagyon impolitikus bejelentése visszatetszést szült olyan körökben, amelyeknek már a múltban sem tetszett az a patriarkális viszony, amelyben az állami vasgyári munkásság a vezetőséggel volt, amiben kiváló érdeme van annak a férfiúnak, alá az állami vasgyárak központi igazgatója, Vajkay ministeri tanácsosnak, (Helyeslés.) aki működése alatt a munkások érdekei igen helyes megítélésének adta tanújelét és alánek működése alatt a békében soha a legkisebb munkászavarok az állami vasgyárak munkásai körében fel nem merültek. A háború azonban bizonyos változásokat idézett elő e tekintetben. Munkásaink egy része bevonult, azok pótlására más elemeket kellett alkalmazni, részben a katonaság adott rendelkezésünkre munkaerőket és ezekkel a munkaerőkkel olyan tendencziák találtak utat az állami vasgyári munkásság körében, amelyek eddig ott talajra nem találtak és amelyek mögött állók hatalmi törekvései kielégítést találtak abban, hogy lehetőleg megbontsák az állami vasgyárak munkásai és a munkaadó, a magyar állam és a vezetőség közötti azt az igen kitűnő viszonyt, amely eddig volt. Ezeknek a köröknek nem tetszett az az én merész és impolitikus kijelentésem, hogy büszkék vagyunk, hogy munkásaink katonai felügyelet alatt nem állanak és remélem, hogy a háború tartama alatt ezt az állapotot fentarthatjuk. És tényleg sikerült nekik olyan jelenségeket produkálniuk, amelyek következtében az állami vasgyárak katonai felügyelet alá kerültek. De akár van katonai felügyelet alá helyezve a munkásság, akár nem, természetes, hogy nekem kötelességem gondoskodni arról, hogy ők megfelelő keresethez jussanak, s ezért nem tartom