Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-676

676. országos ülés 1916 de Megengedem, hogy. most,, a legújabb törvényalkotás "folytán lehet' a részvénytársaságnak bizonyos pénzügyi, adóügyi érdeke a tőkefelemelésben azért, mert —amint méltóztatik tudni — a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója a. rentabilitás szerint emelkedik, tékát egy részvénytársaság tőkéjének felvizesifcése — hogy ezt a közönséges kifejezést használjam — a rentabilitást esetleg olyan mértékben csökkentheti. v&gj befolyásolhatja, hogy ennek következtében az illető részvénytársaság alacsonyabb adókulcs alá esik, mint esnék. különben. Ez megvan, ennek tudatában voltam akkor, mikor a törvényj avaslatot ugy, ahogy van, előterjesztettem, tudatában vannak- ennek más államok részéről is. Ausztriában, ahol ez a rentabilitás szerint való progresszivitás sokkal nagyobb, mint nálunk, szintén nincs semmi olyan intézkedés, amely ezt megakadályozza, inért méltóztassék elhinni, egy észszerű közgazdasági politika, egy észszerű üzleti politika senkit sem fog arra vezetni, hogy azért a kis adóteherkülönbözetért emelje a tőkéjét. (Ugy van! jobbfelől.) Azonban — amint megmondottam akkor, nem tudom a t. házban-e vagy a bizottságban, mikor a törvényjavaslatot tárgyaltuk, természetesen állom ma is — ha mégis azt látnám, hogy e tekintetben az én várakozásom nem valósul meg és tényleg olyan tőkeemelések jönnének létre, amelyeknek tisztán az alacsonyabb adókulcs alá jutás a ezé Íjuk és a hatásuk, a törvényhozásnak mindig módjában lesz e tekintetben a megfelelő intézkedéseket megtenni, még pedig visszaható erővel; természetesen nem olyan értelemben viszszaható erővel, hogy. már az elmúlt időre is fizettessék a magasabb adó, hanem hogy fizessék ezt a magasabb adót azok a vállalatok is, amelyek a törvény megalkotása és a megalkotandó uj törvény közötti időbea emelték fel alaptőkéjüket, a jövőre nézve. Mondom, ez a mód mindig meglesz; alig képzelem, hogy szükség lesz reá, de a mód mindenesetre megvan. Ez a szempont sem olyan tehát, amely nyugtalaníthatná az embert a tekintetben, hogy a tőkeemelések helyesek-e vagy sem. De igenis van egy más igen fontos, igen nagy szempont, amely e tekintetben mindenesetre gondolkozóba kell hogy ejtsen bennünket és amely határozottan felveti azt a kérdést, vájjon intézkedések volnának-e teendők a tekintetben, hogy a tőkeemelések megengedtessenek-e vagy sem, vagy bizonyos korlátokhoz köttessenek-e vagy sem. Ez a nagyon fontos szempont az, vájjon közgazdaságunk érdekében állanak-e ezek a tőkeemelések és nevezetesen, vájj ön a közgazdasági helyzet biztosítani fogja-e ezeknek a felemelt tőkéknek megfelelő elhelyezését és nem fog-e ez a tőkefelemelés, ha nincs a megfelelő elhelyezés lehetősége biztosítva, olyan spekulatív tüneteket előidézni, amelyek közgazdasági életünk megrázkódtatására vezethetnek. Ez az a nagy szempont, amelynek figyelembe-^ iczember 13-án, szerdán. 95 vételével a kérdés eldöntendő és — őszintén megvallva — ebből a szempontból igenis nem tartanám kívánatosnak és nem üdvözölném örömmel, ha a tőkeemelések különösen a gyengébb pénzintézeteink részéről nagy mértékben helyet foglalnának, mert ezáltal az az asszanáló hatás, amelyet a háború kisebb pénzintézeteink egy részére tényleg gyakorolt és amelynek befejezését várom a Pénzintézeti Központ működésétől, nagy mértékben veszélyeztetve lenne. A kérdés azonban az, vájjon tegyünk-e e tekintetben intézkedéseket, vagy sem. Itt ismét meglehetősen tévesen van informálva a közvélemény, amennyiben folytonosan olvasom a lapokban, hogy ennek a nagy pénzintézetnek megengedtem a tőkeemelést, az a pénzintézet fogja a tőkéjét ennyivel és ennyivel emelni, ha a pénzügyminister megengedi, stb. stb. Ezidőszerint semmi ingerencziám e kérdésben nincs, semmi jogköröm nincs annak megengedése vagy meg nem engedése tekintetében, hogy Valamely pénzintézet emelje-e az alaptőkéjét vagy sem és hogy azt milyen modalitások közt tegye. Az én egész befolyásom csak az. hogy igenis a pénzpiaczczal és a pénzpiacz ekszponenseivei való érintkezésem során igyekszem odahatni, hogy lehetőleg egészséges irányba tereitessék a pénzpiacz helyzete. Amennyiben a kapaczitáczió e tekintetben nem segítene, nincs módomban koerczitiv intézkedésekkel álláspontomat érvényre juttatni. Nem is tartanám czélszerünek ezt a nagy intézetekkel szemben, nem egyszerűen azért, mert kétségtelen, — és tudom, hogy itt megint a tőkekonczentráczió támogatásának vádja fog illetni — hogy a tőkeerős és nagy angazsmánnal biró nagy pénzintézetek tőkéjének további emelését a mai időben bizonyos szempontok indokolják. Indokolja elsősorban a pénz vásárló erejének kétségtelen csökkenése, ami természetesen azt teszi, hogy az az X millió, amely a háború előtt reprezentált ennyi és ennyi vásárló erőt, ma lényegesen kevesebb vásárló erőt reprezentál; indokolja másrészt az, hogy fel kell készülnünk a háború utáni teljesen bizonytalan és általunk ma még kontúrjaiban sem megrajzolható gazdasági helyzetre és kétségtelen, hogy ebben a gazdasági helyzetben előnyösebb lesz a pozicziónk akkor, ha tőkeerős és diszponábilis, tehát még le nem kötött tőkéjű nagy pénzintézetekkel rendelkezünk. De indokolja igen nagy mértékben a nagy pénzintézetek tőkeemelését az a körülmény, hogy a háború alatt épen a nagy pénzintézeteknek betétjei, a nagy pénzintézetekre bízott idegen tőkének mennyisége igen nagy mértékben emelkedett, hogy a saját tőke és az idegen tőke közötti arány épen a legnagyobb pénzintézeteinknél igen nagy mértékben eltolódott és kétségtelen, hogy nemcsak az illető bank vezetőségének felelősségérzete, hanem tényleg a helyes közgazdasági politika is indokolja, hogy a megfelelő arány helyreállittassék. De indokolja az a körülmény is, hogy az osztrák nagy pénzintézetek tőkéjüket mind