Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

80 StíO. országos ülés 1916 szeptember lS-án, szerdán. dass das Parlament momentán unter gewissen Schwierigkeiten leidet, auch eine andere Institution hineinziehen will.« Egyszóval, ő itt kifejtette azt, hogy ámbár a képviselőház nem tud működni, azért a delegáezió működhetik. T. ház ! Ha pedig az osztrák ministerelnöknek ily "áltozásnak alávetett véleménye elég ahhoz, hogy a magyar alkotmányt normális funkczionálásában megakaszsza, akkor azt lehet mondani, hogy az a hires 1867. évi XTI. törvény a levegőben lóg, annak nincs semmi reális alapja, nincs semmi védelme az tisztán attól függ, hogy az osztrák ministerelnök momentán mit tart jogosnak, vagy mit tart ezélszerünek (Ugy van! Ugy van! balfdól.) Én ebben olyan abdikácziót látok magyar részről, amelynél erősebb szerintem nem is képzelhető. Nekünk és a magyar ministerelnöknek jogunk és kötelességünk megvédeni a magyar államot abban a tekintetben, hogy annak minden szerve törvényesen működhessék. És ha olyan osztrák minist erelnök akad, aki ezt lehetetlennek tartja, akkor törekednünk kell, hogy ennek az aggályát eloszlassuk, vagy olyan ministerelnököt találjanak. aki a magyar törvényeknek megfelelő funkcziót Ausztriában biztosithassa. (Helyeslés balfdól.) A tisztelt ministerelnök ur felhozta, hogy mi már többször belenyugodtunk a háború óta abba, hogy delegáczió nélkül állapittassék meg a költségvetés. Igaz. Átsiklottunk ezen. Hiba volt, de tettük ezt azért, mert legalább akkor tényleg nem láttam, nem tapasztaltam azt, hogy Ausztriában magában is milyen mélységes elkeseredést szül az, hogy ebben a világháborúban ők szóhoz nem juthatnak. Azonkivül akkor még nem láttam a hibáknak azon halmazát, amelyet elkövettek és a delegácziók gyakorlati szükségét nem éreztem át oly teljesen, mint most. Ezek enyhítő körülmények abból a szempontból, hogy hibát követtünk el, törvénytelen utón jártunk, az alkotmány szellemébe, az 1867 : Xll-iki törvénybe ütköző utón haladtunk. De semmikép sem lehet érv arra, hogy most, mindezek szemlélete után, most, amidőn belemélyedtünk a kérdésbe s látjuk a mai állapotnak törvényellenes voltát, most tovább ragaszkodjunk ezen előbb az egész ház által elkövetett mulasztáshoz. (Helyeslés balfdól.) A tisztelt ministerelnök ur azt kérdezte, — és itt áttérek egy másik témára — miért térünk vissza mi oly makacsul az ő augusztus 23-án tartott beszédére, az olasz kérdésre vonatkozólag. Hát én megmondom, hogy miért. Először is azért, mert akkor, mikor én támadtam az Olaszországgal szemben követett politikát, a ministerelnök ur nagyon plauzibilisnak látszó védekezéssel jött elő. És én azt tartom, hazíifias kötelességet teljesítek, amidőn rámutatok az elkövetett hibákra azért, hogy módot adjak az alkotmányos tényezőknek, módot adjak a nemzet többségének arra, hogy olyan vezetésről gon

: doskodjék, amely, legalább a jövőben, elkerülheti ezen hibákat. Én természetszerűleg kötelességemnek tartottam ezt a szerintem téves argumentáczióját a t. ministerelnök urnak eloszlatni és bebizonyítani, hogy az a politika csakugyan nem volt olyan ügyes, mint ahogy állítja, hogy itt nem volt semmi ravasz megfontolás, amit különben azután megengedett az ő értelmezése is. Másodszor azért is szükségesnek tartottam erre visszatérni, mert tényleg ugy értelmezték a külföldön a ministerelnök ur beszédét, mintha, ami nem volt szándékában, egy perfidiát vallott volna be, mintha azzal utólag igazat adott volna azon olasz államférfiaknak, akik mindenáron kívánták a háborút, mondván, hogy úgyis be akar Ausztria csapni. És különben azért is akartam felhozni ezt a kérdést már a múltkor is, azért térek rá most újból vissza, hogy rámutassak arra, milyen hiba az, ha külpolitikai kérdéseket és részleteket itt a házban tárgyalnak, ha nem a külügyministerrol állunk szemben, akinek azóta sem volt más gondja, mint a külpolitikának a vezetése, aki a külpolitika gondjaiban él és épen ezért ebben az egyben biztosan beválnék, hogy ilyen megbotlás nem esnék meg rajta ; holott a t. ministerelnök ur ebben a miliőben, ahol a parlamenti harczok folytak és folynak, sokkal könnyebben elragadtatja magát a szó hevében, nem is készül annyira elő a kérdésre, mint a külügyminister a delegáczióban. Be akartam mutatni, hogy milyen káros az, ha ugy hevenyészve, előkészület nélkül történnek ilyen nyilatkozatok, még akkor is, ha valaki ministerelnök, még akkor is, ha valaki olyan tehetséges szónok, mint a t. ministerelnök ur. Megtörténhetik, hogy abban a perczben nem emlékszik a dátumokra és a dátumok összekeverése miatt lehetett ellene ezt a vádat emelni. Ráakartam mutatni arra, hogy valóban a parlament, a pártok küzdelmének színhelye nem alkalmas ária, hogy ezeket a kényes kérdéseket megbeszéljük, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) hogy sokkal alkalmasabb a delegáczió, ahova mindenki előkészülve lép be, ahol kisebb körben mégis nagyobb objektivitás uralkodik, kevesebb a szenvedély, mint ebben a házban. Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy ő sajnálja, hogy én azt mondtam az olasz kérdésre vonatkozólag, hogy a rettegés vett erőt rajtunk. Megvallom, ez a szó talán erős is volt, ez is talán kicsúszott a harcz hevében. A lényegben azonban teljesen fentartom azt, amit mondtam és mondhatom, hogy abban még kritika sem rejlik. A kritika ennek a következményére vonatkozik, de nem magára arra a tényre, hogy megijedtünk. Hiszen nem lehet lekicsinyelnünk ezt a küzdelmet, amelyben vagyunk. Kétségtelen, hogy a nyers erő nagyobb ellenségeinknél, mint nálunk. Kétségtelen, hogy a legnagyobb élet-halálküzdelem az, amely folyik. Ilyen helyzetben természetes, hogy az, akire az ország sorsának vitele bizva van, megrémül, ha nehéz katonai perczekben, olyankor, amikor épen veszély forog fenn, az a lehetőség áll elő, hogy egy uj nagyhatalom támad nekünk, vagy pláne, amint akkor állt a dolog, — hiszen akkor mindenki